I hate you i love you *Átírás Alatt!!*

28. rész Közelség

-NE!!NE!!!-
Riadtam fel hirtelen sírva.
Levegőt kapkodtam miközben megállás nélkül zokogtam.

-Sam!-
Vetette rám magát barátnőm sírva. Szóval nem haltam meg.

Fejét nyakhajlatomba fúrta és úgy tartott szorosan. Kellett egy kis idő hogy felfogjam mi van.

Mihelyst észbe kaptam kezeimmel szorosan öleltem miközben mindketten zokogtunk.

-Stell itt van a.....-
Jött be Jack egy pohár teával a kezében. Amint meglátott minket elakadt a szava a csésze pedig kiesett a kezéből.

-Sam!-
Szaladt oda hozzánk és ő is átölelt. Így voltunk hárman míg valaki be nem toppant.

-Felébredt?!-
Szaladt be Thomas is.
Ő mit keres itt?!

Érkezésére felkaptam fejem amit a többiek is észre vettek így elváltak tőlem.

-Azt hiszem mi most kimegyünk!-
Mondta szemét törölgetve barim. Jack aprót bólintott így mindketten kisétáltak a szobából kettesben hagyva Vele.

Percekig csak bámúltuk így egy mást. Én már nem zokogtam csak némán folytak könnyeim.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és a karjába vetettem magam.

Csak a közelségét akartam. Hogy megöleljen. Hogy megnyugtató szavakat mondjon amiktől ugyan nem nyugszom meg de jól esnek.

Úgy vetettem rá magam mint egy kiéhezett oroszlán a zsákmányára.

Kezeimet nyakaköré fontam fejem pedig elrejtettem nyakhajlatában.
Egy pillanatra meglepődött de viszonozta ölelésem. Kezeit derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához.

Nem beszéltünk. Nem volt szükségünk szavakra. Mindketten tudtuk mi történt.
Ő volt.
Ő mentett meg amiért hálás voltam. Vagyis akkor még ezt gondoltam.

Nem kellett sok idő és újra felzokogtam. Thom hátán a polót úgy gyűrtem hogy féltem elszakad.

Olyan erősen szorítottam ahogy csak bírtam.
Féltem.
Féltem hogy őt is elveszítem.
Hogy ő is itthagy.

-Sshh! Nyugi!-
Suttogta fülembe miközben karjával gyengéden simogatta hátam. Ez valamelyest használt mert kicsivel később már nem zokogtam csak némán folytak könnyeim.

Nem fogok hazudni.
Nagyon jól esett.
Lehet most haragudnom kellene rá de egyszerűen nem tudok.

Hirtelen olyan álmosság tört rám amit nem tudtam hova tenni.
A szemhélyaim ólom súlyúvá váltak.
Lassan csukódtak le-le miközben én próbáltam tartani magam de nem ment.

Karjaim mostmár gyengédebben szorították amit ő is észre vett.
Kicsit eltolt magától hogy láthassa mi a baj.

Nem akartam elengedni.
Nem tudtam elengedni.
Beletörődve nyúlt lábam alá és óvatosan felemelt majd odasétált velem az ágyhoz.

Gyengéden lefektetett amit én már kevésbé éreztem. Karjaimat magam mellé helyezte és leült mellém.

-Sajnálom!-
Mondta szomorúan.
Most biztos azt hiszi alszom.
-Nagyon sajnálom hogy illen bunkó, szarházi voltam!
Hálát adok az Istennek hogy arra jártam akkor éjjel vagyis akkor?!
Ez tegnap előtt este volt.
Szóval nagyon nagy hálával tartozom az úrnak hogy akkor arra jártam és nem engedtem hogy baromságot csinálj!-
Mondta szomorúan sóhajtva.
Pedig mindenkinek jobb lett volna.

Álljunk csak meg egy kicsit!
Már szerda van?!
Átaludtam egy egész napot?!
Nem láttam a napfényt mert a sötétítők be vannak húzva.

Éreztem két nedves ajkat a homlokomon majd az ágy mekkönnyebbűlve nyikordúlt fel mellettem ami azt jelentette nagy súlytól szabadult meg.

Pár pillanattal később egy ajtó nyílt majd csukódott be.
Itt hagyott.
Egyedűl.

Gondolkodni akartam.
Gondolkodni az elmúlt napban történteken.

De nem volt elég energiám.
A fáradtság legyőzött.
Nemsokkal később elnyelt a jól megszokott, kellemes és csalogató sötétség.

Sziasztok!!
Tudom régóte nem hoztam részt és nagyon röstellem de nem volt ihletem. De most újult erőre kaptam és hoztam egy részt. Hamarosan jön a kövi.

Addig is remélem tetszik.
Ne féljetek csillagozni és kommentelni😘😘😘😘