I hate you i love you *Átírás Alatt!!*

59. rész Fájdalmas búcsú

Még a lélegzetem is elállt mikor megláttam a hatalmas tömeget a bejárat előtt. Jöttömre olyan hangos taps vihar és lárma keletkezett hogy még talán a biztonsági őr is meggondolta magában hogy ki zavarjon-e minket.

Szemembe ismételten könnyek gyűltek ahogy végignéztem a társaságon. Azt hiszem szinte mindenki itt volt akit az életem részének tekintettem. Az osztály társaim, a tanáraim, a volt barátaim még a kórházból két leukémiás lány is itt volt akikkel néha beszéltem a folyosón azokban a borzasztó időkben.
Itt volt Jessica, Beca, Jack de még a doktor is aki ápolt.
(Fogalmam sincs hogy rángatták ide. Látszott hogy még élni sincs kedve)

Elengedtem hatalmas táskám fogantyúját ami így a Földre esett majd mindkét kezemet a számra tapasztva kezdtem újra sírni.
Szemeimől csak úgy ömlöttek a könnyek melyek oly végtelennek tűntek. Stella könnyezve át ölelte a vállam majd a csapat élére állva megszólalt.

-Hát... tudod fogalmam sincs hogy hogy kell egy ilyet elkezdeni szóval..........
Sam. Te mindannyiunk életének a része voltál. Bocsánat még mindig az vagy. Voltak nagyon szép pillanatok az életedben melyekben igaz az itt lévő embereknek is nagy szerepe volt. Ugyanakkor voltak akadályok melyek megnehezítették az életed és sajnálatosan kell bevaljam hogy bizony ebben is volt szerepe egyes emberkéknek. Hidd el ha lenne rá lehetőség sok mindent megváltoztatnánk annak érdekében hogy ne kelljen szenvedned.
Most viszont azért vagyunk itt hogy teljes szívvel elbúcsúzhassunk tőled mert sajnos úgy hozta a sors hogy Te elmész, nem is tudom hány kilométerre innen.
Csak annyit kérek hogy ne feledj el minket. Nagyon jól tudom hogy most egy új élet vár rád de kérlek ne feledd el a barátaidat és a szeretteid! Tudd hogy mi mindig itt leszünk neked bármi baj van. Mi mindig segítünk még ha csak készülékeken keresztűl de akkor is. Mi mindig itt leszünk neked ezt soha ne feledd! -
Zárta le mondandóját majd sírva a nyakamba borult.

Szememet lehunytam miközben kezemmel óvatosan átkaroltam barátnőm derekát. A levegőt már így is nehezen vettem de most már valósággal fulladoztam.
Ott álltunk, a reptér bejárata előtt szorosan ölelve egymást miközben szinte minden fájdalmunkat bele adva zokogtunk. Ettől rosszabb már nem is lehetett volna. Talán csak az, hogy pontosan az az ember nem volt jelen akit mindenképp szerettem volna még utoljára látni ebben a rohadt nagy kavalkádban amibe akaratomon kívül kerültem.
Ettől függetlenül majd' szétrobbantam a boldogsától hogy mindezt miattam hozták össze. Egyszerűnek hihetetlen volt számomra hogy ezek az emberek képesek voltak ide jönni miattam. Attól meg végképp hanyadtvágottam hogy volt aki táblát is csinált külön nekem, név szerint.
Ez tényleg csodálatos volt.

Miután jól kibőgtük magukat egymás vállán, sorban jöttek hozzám az emberek hogy megköszönjék hogy az életük része voltam. Volt olyan is aki még egy csokit vagy valami kis ajándékot is adott. Azt hiszem ez az egész örökre megmarad bennem.

Már az utolsó emberek következtek akik még elköszöntek tőlem mikor sok ismerős arc közül egy szőke szépség lépett ki, kezében egy barna, bőr kötésű könyvel. Arcomon ismét lefolyt pár könnycsepp amit az elővett zsebkendővel itattam fel.
Viszont nem voltam vele egyedül.

-Szia! -
Köszönt halkan, a Földet bámúlva mintha lenne ott valami érdekes.
Halványan elmosolyodtam és fél kezemmel, közelebb lépve hozzá megsimítottam egyik felkarját aminek következtében végre felnézett.

-Tudod.... -
Kezdte mondandóját könnyei közt.
-Te... te voltál az az ember aki a kezdetektől fogva mellettem volt. Ha te nem vagy még mindig ott sinylődnék magamban a leghátsó padban. Te mutattad meg az élet jobb és világosabb oldalát. Te és Stella barátokká fogadtatok már az első perctől kezdve amiért a mai napig hálás vagyok.
Viszont én hülye eldobta ezt az értékes barátságot olyan dologért ami.....ami ebben a világban a leggázabb dolognak számít. Fogalmad....... fogalmatok sincs róla hogy hányszor megbántam már azóta azt a galádságot amit tettem. Hidd el én ott akartam lenni melletted. Ott akartam lenni melletted ezekben a szörnyű időkben de annyira szégyeltem magam hogy még a közeledbe sem mertem menni. Pedig hidd el annyira akartam!
Helyette.... helyette ezt az albumot nézegettem amit a barátságunk első percétől folyamatosan bővítettem. Van ebben minden. Rágó papír, rengeteg fotó, rajzok és minden amit kézzel meglehet fogni, ami a barátságunkban valaha jelen volt. Lehet hogy most egy beteg pszihopatának gondolsz de ez volt az a dolog amivel a múlt időszakot átvészeltem. -
Mondta sírva miközben a szívéhez szorította az albumot. Ezt nem hiszem el!