I hate you i love you *Átírás Alatt!!*

39. rész Teljesen összetörtem

Nagy mosollyal az arcomon pattantam fel a lila huzatos ágyamról és szinte kivágva a szobámnak ajtaját szaladtam át Jack szobájába.

-Hali!!-
Ugrottam az ágyra ezzel felkeltve az éppen számítógépen játszó fiú figyelmét. Nagy mosollyal arcán vette le fülesét és teljesen felém fordult székével.

-Miben lehetek szolgálatodra?-
Pukedlizett. Már amennyire azt egy székben lehet. Tettére felkuncogtam és törökülésbe tornáztam magam.

-Háát....öhm.....szóval....-
Istenem milyen kínos ez! Pedig biztos sejt már valamit velem és Thomassal kapcsolatban!

-Sam mond már!-
Sóhajtott nagyot de mosolya még mindig ott virított arcán. Nagy levegőt véve kezdtem bele mondandómba.

-Hát...szóval...ugye te tudod hol lakik Thomas?-
Nyögtem ki nehezen és félve néztem az előttem ülő fiúra. Jack furcsán kezdett méregetni majd, mintha a felismerés apró szikráját láttam volna felcsillani barna szemeiben. Arca furcsa grimaszba torzult és úgy kezdett el méregetni.

-Nem hiszem hogy ez jó ötlet!-
Fordult vissza gépéhez és újra játszani kezdett.
Mi az hogy nem jó ötlet?
Ezt nem értem.

-De kérlek szééépeeeen!!-
Vetettem be a hiper szuper kiskutya szemeimet amiknek általában meg van a hatásuk. Emlékszem apa mindig.......na jó elég ebből!

-Fúú.....istenem!-
Dőlt hátra fújtatva majd felpattant székéből és elkezdett kutakodni. Kérdőn néztem de mident megértettem amikor előhúzott az egyik fiókjából egy tollat és egy lapot.

-Tessék!-
Firkantotta le gyorsan majd picit erőszakosan a kezembe nyomta. Nem értettem ezt a bánás módot de végülis örültem neki hogy végre megvan a cím.

Lassan álltam fel miközben próbáltam elemezni a kéz írást de végül sikerült elolvasnom. Szerencsémre pont tudtam hol is van ez az utca csak a ház számot kellett megtalálnom.

-Köszönöm!-
Pillantottam vissza még utoljára az ajtóból de mintha meg sem hallotta volna folytatta a játékot fején a fejhallgatóval.

A kissé gyűrött papírt a farmer zsebembe csúsztattam és még utoljára benéztem legjobb barátnőm szobájába. Szerencsére még aludt vagy nem is tudom....nyugalmi állapotban volt. (na jó ez úgy hangzott mintha meghalt volna😂😂)

Boldogan, nagy mosollyal arcomon szökdeltem le a lépcsőn egészen a bejárati ajtóig. Kinyitottam és nagy vigyorral arcomon léptem át a küszöböt.

Végre találkozunk!
Végre láthatom egy hét után!
Csak egy dolgot remélek. Hogy még nem késő. Hogy még nem késő....talán elkezdeni. De ki tudja? Nekem még talán a barátság is megfelel.

Fekete topánkámmal szeltem az utcákat miközben azon gondolkodtam hogy mit is mondhatnék neki. Hisz azért még is csak egy hétig nem találkoztunk. De akkor is.....ahj de várom már!!

Nagy elmélkedésem közepette észre sem vettem de már a megfelelő utcában jártam. Fekete pulóverem kicsit lejjebb csúsztattam karomon hogy éppen csak eltakarja. Nem akarok erre az egészre emlékezni. Nem akarom hogy lássa ezeket a rémes csíkokat.

-Meg is van!-
Néztem a túloldalon lévő, halvány kék, emeletes házra. Körülnéztem az úton majd mikor tisztának láttam a terepet átmentem.

Remegő kezekkel és lábakkal közelítettem az ajtón lévő kopogtatóhoz hogy bekopogjak és meglássam tökéletesen beállított már szinte  fekete haját amikor valamire figyelmes lettem.

Oda lépkedtem a ház melletti, kék kerítéshez ami pont akkora volt mint én de szerencsére hálós volt így átláttam.

De bár ne tettem volna!
Thomas és egy barna lány kergetőztek az udvaron. Thom kezében egy locsoló cső volt amiből szinte ömlött a víz. A lányra irányította aki kissebbet sikkantott és megpróbálta elvenni tőle a csövet amiből az lett hogy elestek.

Ekkor olyan történt amibe beleszakadt a szívem. A szívem amit próbáltam összeragasztani most újra összetört.

A lány kuncogva hajolt Thomashoz és.....és megcsókolta. Megcsókolta azt a fiút aki az életet jelentette számomra. Aki még most is az életet jelenti számomra.

És ekkor jutott csak el a tudatomig.
Elkéstem.
Elvesztettem.
Mindennek vége.

Könnyeim megállíthatatlanul szágúldottak végig arcomon és a földre hullottak. A porba. Az szívem pedig darabokban, összetörve dobogott ütemtelenül.

A torkomat egy maró, szorító érzés fojtogatta ami sehogysem akart megszünni. A levegő a tüdőmben rekedt míg a gyomrom görcsbe rándult.

Mikor már éreztem hogy nem igazán kapok levegőtt és emiatt megfogok fulladni szippantottam egy nagyot a levegőből és ezzel együtt szipogtam is egy nagyot mire mindketten felém kapták a fejüket.

Amint találkozott tekintetünk a szívem mégapróbb darabokra tört. A lábaim, a remegő lábaim maguktól kezdtek egyre gyorsabban futni. El akartam bújni. Minden és mindenki elől.

A magányt akartam. Nem akartam látni senkit. Az egész testem remegett. A lábaim néha megakadtak. A levegőt kapkodtam miközben szinte sprinteltem.

Mikor már vagy két utcányira voltam megálltam egy hatalmas fánál és fájdalmamban neki dőltem. Kezem a mellkasomra tapasztottam és úgy kapkodtam a levegőt.

Szinte fulldokoltam a saját könnyeimtől amik megállíthatatlanul folytak. Zokogásomnak hangot is adtam ami egy fulldokláshoz hasonlíthatott.

Szemeimet és fogaimat összeszorítva csúsztam le a fa mentén. Egész testem remegett, a mellkasom szúrt a gyomrom pedig émelygett.

-MIÉRT??!!-
Ordítottam torkom szakadtából. Az sem érdekelt ha meghallanak és kijönnek. Jöjjenek csak és nézzék ahogy teljesen összetörök.

Mert tényleg így volt. Mind testileg és mind lelkileg összetörtem.

Sziasztok!!
Öhm....ehhez a részhez nem is tudom mit fűzhetnék hozzá.
Legfeljebb annyit hogy még most is sírok😖😖
Tudjátok ebbe a részbe teljes lelkemet beleadtam és ez bizony krokodil könnyekkel jár. Ez a rész talán az egyik kedvencem. Most biztos azt mondjátok hogy 'pont ez ahol szenved?'. Igen. Hisz ilyen résszel nem igazán találkoztok a könyvben (na jó talán egyel-kettővel) de érzelmileg ez a rész érintett meg engem a legjobban.

Ezek mellett még van egy hírem. Sajnos (vagy nem sajnos) a sztori végéhez közelítünk. Még szeretnék pár részt de ettől többet nem igazán.

De remélem tudjátok hogy ennyivel még nem lesz vége?

Most viszont ennyi lenne. Remélem elnyerte szimpátiátokat ez a rész.
Egy biztos.
Engem nagyon megérintett és most is könnyeimmel küszködve írom ezeket a sorokat.😭😭😭
Viszlát és ezer puszi😘😘😔