Beletörődni

5.

Reggel az óra recsegő hangja ébreszt. Rendszerint 9 órakor kinyomom és megdörzsölöm az arcom. 9 óra?! Gyorsan kipattanok az ágyból, majd átrohanok Rosie szobájába. El fog késni. Amint beérek nem látom sehol, csak egy levelet az asztalán.

"Harry, elmentem suliba, ha este hat után se érek haza akkor keress
Rosie"

De jó, elindult egyedül. Lassan felöltözöm és elindulok az O2-be.

*Rosie*

-Hogy érzed magad?-kérdezte a biológia tanárom óra után miközben pakoltam. Mostanában csak ilyen kérdéseket kapok mindenkitől. Vagy sajnálatot.
-Jól, van tető a fejem felett nem halok éhen és a szüleim pedig bármikor felkelhetnek. De nem kell a sajnálat. Abból kaptam eleget.-csatolom be a táskámat és ránézek Mr.Stevensonra.
-Eszem ágában sincs sajnálni, tudom milyen makacs vagy.-nevet.
-Bocsánat tanár úr nem akartam szemtelen lenni.-hajtom le a fejem.
-Túlságosan is a szíveden viseled az emberek sorsát, az a te bajod.-ingatja a fejét.
-Én így érzem jól magam. Viszontlátásra jó hétvégét tanár úr!-mosolygok kedvesen és elköszönök, ő is tőlem majd kilépek az ajtón. Egyenesen a szekrényemhez megyek fel a lépcsőn, balra. Ahogy futok csattog a szandálom a lépcsőn. Egy farmert és egy fehér blúzt viselek. Beteszem a biológia felszerelésemet a szekrényemre és előveszek egy üres füzetet.
-Szia, ma is megyünk együtt haza?-jön oda hozzám Troy. Tegnap tudtam meg, hogy ő is arra megy vonattal amerre én. Évfolyam társak vagyunk de egy évvel idősebb nálam, évvesztes vagyok. Sötétbarna bőre van gyönyörű barna szeme és szép ajkai és erős barna haja. Rendkìvül helyes és minimum 180 centi magas. Nagyon izmos és rendes, a mosolyától pedig mindenkinek jobb lesz a kedve.
-Persze, nekem művészet az utolsó órám szóval várnom kell négyig.-mosolygok rá.
-Király, nekem is művöm  lesz, mit csinálunk majd' egy órán keresztül?-támaszkodik neki a kék szekrénysornak.
-Majd kitaláljuk.-vonok vállat.
-Rendben.-mondja és megigazítja a vállamon lógó blúzomat majd elmegy. Reggel se szó se beszéd elindultam otth...Harrytől remélem megtalálta a levelemet. Nem akartam felkelteni, így is olyan sok gondot okozok neki.
-Szia! Mi volt ez?-jönnek oda Mayaék és Bloom pedig megigazgatja a blúzom.
-Semmi csak barátok vagyunk, együtt megyünk haza.-csukom be a szekrényajtómat.
-Igen, értjük.-bólint mindenttudóan Bloom.
-Szörnyűek vagytok.-mutatok rájuk.
-Lehet, de nem annyira mint te. Mert, mielőtt megkérded egy csomó dolog történik az életedben és be se avatsz.-válaszol a fel nem tett kérdésemre Bloom.
-Bocs, tessék. A szüleim kómában vannak, elkellett hagynom a házunkat és most az isten háta mögött lakok egy fiúval a 1D-ből akiről csak most tudtam meg, hogy a keresztapám.-fakadok ki kétségbeesetten de a mondat végén elhalkulok. Az kellene még, hogy több ember tudja. Vigyázni kell mert itt a falnak is füle van.
-Mi sajnáljuk, ne haragudj.-kér bocsánatot Maya.
-Semmi baj, csak még nekem is új a dolog.-ölelem meg őket és együtt elindulunk órára. De Bloom elválik tőlünk mert neki infója van. Nem tudnék sokáig haragudni egyáltalán nem vagyok haragtartó.
Becsengetésre már bent ülök a leghátsó sorban a zeneteremben. Balra vannak a hangszerek. Jobbra tőlem pedig székek félkörben elhelyezve. Elől pedig a tábla és egy kis magasított pódium. Belép a tanárom, egy hosszú hajú kedves kissé érdekes férfi.
-Jó napot gyerekek, nos művészet rengeteg ága van de mi ma a zenével fogunk foglalkozni.-csapja össze a tenyerét. Jobban lesüllyedek a székben, nehogy felszólítson.
-Szóval azt szeretném kérni gyerekek, hogy rendeződjetek párba, hármasával és aztán majd a többit. Mozgolódás lett majd lassan mindenki megtalálta a helyét.
-Szóval-folytatja- most ugye hármasával ültök. A  jobb szélsők az egyesek a középsők a kettesek és a balosok pedig a hármasok. Kérem az egyeseket ide, a ketteseket ide és a hármasokat ide.-mutogat a terem különböző részeire. Az ötletét mindenki lehurrogja de aztán odavonszoljuk magunkat a nekünk kitalált helyre. Szerintem, mondjuk ez egy jó ötlet a 15 fős csoportunkhoz, a másik 15 ember informatikázik. Összesen az osztályban harmincan vagyunk.
-Most pedig nézzétek meg a faliújságot, ott vannak a párjaitok.-bök maga mögé Mr.Tale.
-De akkor mire volt jó ez az egész?-néz értetlenül a tanár úrra egy fiú az osztályból.
-Így izgalmasabb volt.-ránt vállat. Odaözönlenek a táblához és ki örömmel ki szomorúsággal ki félelemmel az arcán keresi a csoporttársait.
Egy idő után én is odavergődöm majd elolvasom. Rosalia Honeys, Troy Geamant és Patrick Neal. Még egyszer elolvasom a szöveget és sajnos nem látom rosszul. Patrick az iskola szégyene. Mindenki fél tőle állandóan bajban van, 2 méter magas 90 kiló és állandóan feketében jár. A mai órán meg se mozdult csak ült a sarokban hátul.
Nos, én is a félelemmel teli arcot választom. Pontosabban holtravált.
-Elmondjam én neki?-kérdezi Troy. Annyira lefoglalt Patrick, hogy el is felejtettem Troyt. Most akkor, többször látom majd.
-Együtt?-nézek rá. Nem szeretném ha miattam lenne baja.
-Köszönöm.-sóhajt. Odamegyünk Patrickhoz aki gyilkos tekintettel fogad minket.
-Szia Patrick, velünk leszel párban.-próbálkozik Troy.
-Azt hiszitek? Max vele-bök felém az ujjával- de elmondom mi lesz, ti megcsináljátok a feladatot én pedig kapom az ötöst.-taglalja a terveit.
-Egy fenét, neked is csinálnod kell valamit.-mondja Troy. Miért ilyen magabiztos?
-Te, ne beszélj így velem és az van amit mondok. Felfogtátok?-kérdezi.
-Igen.-bólintok majd elhúzom onnan Troyt mielőtt verekedés törne ki.
-Akkor elmondom a feladatot, halkuljatok el kérlek.-csitít le minket Mr.Tale-Szóval zene, ötvözve is jó lehet, az lesz a feladatotok, hogy egy zeneszámit írjatok át olyanná amilyenné ti szeretnétek. Minden megengedett, de látványosnak is kell lennie. Minden tehetségeteket tegyétek bele, következő órán mutassátok is be. Jó munkát!-fejezi be majd leül és mi Troyal elkezdünk agyalni.
-Én tudok zongorázni. Ennyit tudok hozzátenni.-ül le velem szembe.
-Én pedig semmit.-harapom be a számat, mert nem így van de amit tudok pedig nem jó semmire. Különösen nem a zongorához.
-Csörgődob?-böki meg a vállam.
-Talán, esetleg még a triangulum jöhet szóba.-mosolyodom el.
-Na de valami biztos van.-noszogat.
-Ha megígéred, hogy nem nevetsz ki megmutatom.-mondom lehajtott fejjel. Kisöpri a hajszálakat az arcomból és engem fürkész. A pillantása zavarba hoz a tenyere pedig gyengéd.
-Ígérem.-teszi a szívére a kezét.
-De tényleg ne nevess.-figyelmeztetem. Bólint aztán nagy levegőt veszek és elkezdek rappelni egy szöveget ami éppen eszembe jut aztán pedig énekelni. Nem tudom, mikor tanultam meg ezeket de a rap jobban megy mint az éneklés. A hosszú hangokat nem tudom kitartani de a hajlítások mennek. Amikor befejezem Troy tátott szájjal néz.
-Ez elképesztő volt, basszus ez...eszem ágában sincs nevetni. Összehozhatunk egy ritmusos dalt amire tudsz rappelni.-ránt vállat könnyedén.
Az óra többi részében egyfolytában agyalunk, majd lassab elindulunk haza. Mr.Tale pedig hamarabb elengedett így elértük a vonatot ami hamarabb indul. Futva, de elértük. A vonaton csak 45  percig vagyunk együtt mert én előbb leszállok. Ötletelünk és megegyezünk a Cheap Thrillsben. Én nem annyira szeretem de jó ütős.
-Szia Troy, szép hétvégét.-köszönök el mosolyogva.
-Szia, neked is!-int majd leszállok a vonatról. Lassan sétálok és aztán amikor hazaérek Harry fogad. Hogy-hogy itthon van?
-Szia.-köszönök bátortalanul mert háttal áll nekem.
-Szia!-fordul meg meglepődötten.
Kicsit kellemetlenül érzem magam mióta elsírtam magamat előtte olyan sebezhetőnek.
-Miért vagy itthon?-kérdem.
-Menjek el?-görbül fel a szája széle. Kicsit túl közömbösre sikerült ez a kérdés.
-Dehogyis, csak most nem dolgozol, bocsi dolgoztok?-mentegetőzöm.
-Ma előbb vége lett, mert jövő héten már indul a turné.-mondja. Valami összetörik bennem, talán a szívem vagy a világ amit eddig felépítettem magamnak.
-Öhm, de jó.-vakarom meg az orromat.
-Nagyon sajnálom.-jön közelebb és megérzem az illatát. Most befújta magát dezodorral és olyan jó férfias illata van.-Tényleg, a legkevésbé sem kívánom, hogy ott hagyd az iskoládat.
-Tanulni bárhol tudok.-mondom, próbálom leplezni a megbúvó csalódottságot a hangomban de nem sikerül igazán.
-Tudom, hogy nem ez a tökéletes helyzet...de kérlek...nem tudom mit kellend mondanom.-hajtja le a fejét.
-Nem kell semmit, csak szomorú vagyok.-nevetek kínomban és elejtek egy könnycseppet.Most nem szabad sírnom nem itt és nem most. Az egyetldn akire haragszom az az aki elütötte a szüleimet Harry megfogja az arcomat így a szemébe. Az érintése perzsel és megnyugtat. Nem akarom, hogy elengedjen. Nem akarok többet nélküle lenni, besétált az életembe az öltönyében a göndör fürtjeivel és most nem fogom tudni elengedni.
A lányoknak igazuk volt.
Érzéseket táplálok Harry iránt, nem is akármilyeneket. Elmosolyodom és csak ennyit mondok:
-A legkevésbé sem haragszom, csak ne hagyj egyedül.