Beletörődni

24.

-Mi miért?-értetlenkedem.
-Semmiért...csak tudod. Szeretlek amiért itt vagy nekem.-mondja ki még egyszer.
-Én is szeretlek Harry.-mondom ezután pedig megcsókol.
-De ha legközelebb énekelni támad kedved szólj, meghallgatnám.-kacsint.
-Abban a pillanatban szólok. De nem lesz több ilyen, hidd el.-nevetek.
-A hálás pedig...én megvárlak. Tudom milyen érzés lehet most neked. Tudok várni.-mondja.
-Köszönöm.-bólintok és nem nézek a szemébe a kissé kínos helyzet miatt. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Szörnyen utálom, hogy nem tudok ilyenekről beszélni senkivel. Harry felhúz a földről és visszaülünk a buszba. Vagyis én még lehajolok a minihűtőhöz és kiveszek egy spriteot.
-Hozol nekem colát?-kérdezi Louis.
-Nekem mogyorót.-teszi fel a kezét Quash hátra se nézve, kinek szól ez a mondat. Közben a busz is elindult, de megtartottam az egyensúlyomat. Gáz lett volna elesni.
-Nekem vizet, kérlek.-eddig Liam a legkedvesebb, hozzá tette a varázsszót.
-Nekem szendvicset, kettőt.-kéri Niall.
-Nekem is!-néz fel a számítógépèből Paul.  Kicsit ügyetlenkedve a sok cuccal, de mindenkinek odaadom amit kért. Visszamegyek a spriteomért amit le kellett tennem, mert nem fért el a kezemben. De ez sem olyan egyszerű, persze, hogy nem...
Ezúttal nem tartanak meg a lábaim és pofára esek a busz padlóján. A hangos puffanásra mindenki idenéz. Liam "Jól vagy?" és
Niall hangos nevetése közben Harry lép oda hozzám.
-Nekem csak te kellesz.-nevet ki. Felsegít és aztán a piros fejemet takarva a busz hátsó jobb sarkába leülök. A két soros székek valamennyire takarnak.
-Ott hagytad a spriteodat Rosie.-bújkál mosolygás Harry ajkain. Válasz nélkül elveszem a kezéből az italt. -Azért fáj?-ül le mellém.
-A térdem.-felelem aztán már én is nevetek.
-Nem is te lettél volna.-karol át.
-Tudom.-sóhajtok.
-Tegnap a koncerten elesett egy kislány, jót nevetett és ugrált tovább.-meséli.
-Ja, a koncert. El kell mondanom valamit.-veszem elő a zsebemből a telefont. Elindítom a videót amit a paparazzi készített a koncert estéjén.

Az ajtó becsapódó hangja után csak Harry arcát bámulom.
-Mit kerestél kint?-kérdezi semlegesen, nem tudok semmit sem kivenni a tekintetéből, se a hangsúlyából.
-A koncertet hallgattam, meg kimentem levegőzni tanulás után. Nem tudtam melyik a jobb az ha hallgatok vagy ha válaszolok.-kérek bocsánatot az egész testemmel Harry felé fordulva.
-Miért mondtad azt, hogy nem tudod miért fogadott örökbe?-kérdez tovább.
-Mert tényleg nem tudom. Egy senki vagyok megsajnaltal vagy valami, ilyen tippjeim lennének.-válaszolok. Kezdek félni, ez is most ilyen vihar előtti csend?
-Mert hiányzott a régi életem, arra emlékeztettél és mert kedvellek. Amint megláttalak tudtam, hogy nem vagy egy bunkó és anyukádnak is segíteni szerettem volna.-mondja el közben mèlyen a szemembe nèz. A szavai ólomsúlyként hatnak a szivemre.
-Tudod Harry...szerintem sokat segítesz, ha nem lennèl most lehet, hogy depressziós lennék. És a szavaimat sokszor nem gondolom át jól. De amikor a közeledben vagyok nem érdekel mit kellene elmondanom és mit nem.-mondom neki azt ami régóta ott van a nyelvemen. Féltem mit reagálna, de most már nem annyira izgat.
-Köszönöm.-suttogja majd ad egy puszit az arcomra. Nèha tènyleg nem értem őt. De tudom nála a titkaim jó helyen vannak. És számomra az, hogy feltétlenül megbízhatok benne a legnagyobb segítség.