Beletörődni

27.

-Igen, igen én vagyok.-nyelek nagyot. Nem tudom most mitől félek jobban, a rossz hírtől vagy attól, hogy mit fog reagálni Rosie. A legkevésbé sem szeretném, hogy sírjon vagy csalódjon.
-Margaret még mindig nem ébredt fel, Joe viszont 10 perccel ezelőtt. Mihamarabb itt kellene lenniük a kórházban.-folytatja a nővér.
-Amint tudunk ott leszünk, de csak holnapra megoldható.-mondom azt ami először az eszembe jut. Nem akarom, hogy éjszakázzon a barátnőm azt sem, hogy aggódjon. Már tervezgettem, hogy elhívom a koncertre, de ma már muszáj lesz. Bogarat ültetett a fülembe az a rajongó. Szegénynek még a nevét sem tudom. Utoljára-egy ideig-bulizzon egyet.
-Értem, de akad itt még probléma. Joe nem emlékszik az elmúlt időkre. Elvileg átmeneti, csak nem tudjuk meddig tart. Az amnézia veszélyes lehet, a férfi eszébe kell juttatnunk a családját, hogy ki is ő valójában. Egyenlőre csak nézi a feleségét és nem emlékszik, hogy elvette. Kèrem jöjjenek amint tudnak.-a nővér megrendít a szavaival. Nem emlékszik a saját családjára...Ilyet még az ellenségeimnek sem kívánnék, nem hogy egy ilyen kedves teremtésnek aki èppen felém tart.
-Rendben, ott leszünk mihamarabb. Viszonthallásra.-teszem le a telefont majd egy mosolyt magamra erőltetek. Rosie épp a tapsviharban jön felém. Átkarolom és úgy megyünk tovább.
-Nagyon szép voltál.-dícsérem meg.
-Köszönöm, de így nehéz volt. Lehorzsoltam a térdem is.-mutatja meg a sebet.-Téged ki hívott?
-Louisék. Vissza kellene mennünk a hotelbe.-füllentek és megragadom a karját majd elindulok vele.
-Jaj, de kár.-játtsza a szomorút.
-Azért ez mèg nem megy annyira.-pillantok hátra a vállam felett.

*Rosie*

-Harry mi van veled?-szedem ki a karom a tartásából amikor szótlanul rohanunk be a liftbe, az utcán nem szerettem volna jelenetet rendezni, de itt nem látnak.
-Semmi csak már fáztam. Te nem?-vágja rá. Mintha előre kitervelt mondat lett volna.
-Egy kicsit. De mit titkolsz?-vonom kérdőre.
-Semmit.-feleli. Komolyan felhúz, nem bízik bennem?
-De miért mit mondott neked Louis? Vagy mi történt?-faggatom tovább.
-Semmi különös. A szobában elmondom.-ránt vállat.
-Ezt is el akarod intézni egy vállrántással?-akadok ki, aztán a lift csilingelve megáll. Szétrebbenünk és nem is nézek Harryre. Csak keresztbe tett kezekkel állok mellette. Egy középkorú hölgy száll be. Senkinek nem lehet ekkora szerencséje, mint Stylesnak, megúszta a kiakadásomat. Kiszállunk majd utána a szobában folytatom, bezárkózik a vécébe, de ott is folytatom. Az ajtó előtt állok és magyarázok amikor az kinyílik. Harry megcsókol, de nem ér a testem többi rèszéhez. Mèg egy kicsit azèrt feszült vagyok a délután történtek miatt. Akkor legalább takarónk volt, ami nos, hát el...takarta a testünket. De élénken él bennem az emlék Harry férfiasságáról. Ahogy ott ült előttem és..áh kiráz a hideg tőle. Szerettem volna ha egy következő szintre lépünk, de azt, hogy ő is lát engem ruha nélkül már többé-kevésbé. Nekem elég kielégülés, hogy őt láthatom elmenni.
-Szeretném, ha jönnèl a koncertre.-nyögi ki nehezen.
-Tényleg? Nem csak ugratsz? Mehetek?-virul ki a tekintetem.
-Tényleg, a fotósokkal ne törődj. Mi tudjuk az igazságot és szerintem a rajongóink nem haragszanak.
-Köszönöm, ennél jobb ez a nap nem is lehetne. Elkezdek készülődni, mert aztán holnap megint indulunk.-biggyesztem le a számat. Majd bevonulok a fürdőbe a cuccaimmal.
-Túl önző vagyok.-sóhajt Harry amikor becsukom az ajtót.
-Nem is!-kiabálok ki, nem szeretem amikor butaságokat beszél.