Beletörődni

29.

Amikor a koncert felènèl járunk és visszajövök a mosdóba hirtelen zene szólal meg. Egy Coldplay szám, Harry telefonja. Csak egy vonalas telefon számot ír ki. Lehet, hogy valami ügynök.
Egy ideig vacillálok majd aztán úgy döntök nem veszem fel, nem az én dolgom. Elintézem az elintèzni valót majd amikor kiérek újra csörög. Ugyanaz a szám. Felvehetnèm megmondani, hogy jelenleg nem elérhető. Így elhúzom oldalra a zöld gombot a kijelzőn.
-Halló Harold telefonja.-nem akartam Stylest mondani, mert hátha Harry nem venné jó nèven, hogy valami elvetemült megszerezte a telefonszámát.
-Üdvözlöm, Theresa vagyok, már beszéltem vele. Adja át neki kérem, hogy rosszabbodott a helyzet. Joe Honeys visszakerült az intenzívre.
-Rendben, köszönöm. Ott leszünk amilyen hamar csak lehet.-teszem le a telefont. Hirtelen nem tudom, hogy dühöt, csalódottságot vagy szomorúságot kellene éreznem. A lelkem viszont mind a három mellett dönt. "Már beszéltünk"...de akkor miért is nem szólt a kórházról? Az nem lehet, hogy ennyire nem érdekli a helyzet. Vagy csúnyábban mondva a helyzetem. Nem szeretném számon kérni, de mèg csak leszidni se. Nem tudom mi volt az oka annak, hogy nem szólt. De remélem nem a rossz szándék vezérelte. Bennem most viszont bújkál valami, ha most elindulok haza hajnalra odaérek a kórházhoz. Vagy otthon alszok egy kicsit, megöntözöm a virágaimat és reggel indulok is. Nem akarom Harryt búcsú nèlkül hagyni. Amint összeszedem a gondolataimat és tisztázom magamban, hogy mit is érzek írok neki egy üzenetet. Felkapom a táskám és a buszhoz indulok, de amikor odaérek akadályba ütközöm. A buszsofőr elég makacs.
-Jó estét. Igazán fontos lenne, hogy visszavigyen a hotelbe.
-Felejtse el. Itt kell maradnom a koncert végéig.
-Miért lett buszsofőr?
-Mert imádok vezetni. Mellette viszont fizikát is oktatok és az egyik számolásod nem helyes amit írtál.-veszi elő a négyzethálós füzetemet.
-Hol hagytam el?-lepődöm meg a férfin.
-Hátul volt, a táskádból eshetett ki. Azért meg kell hagyni, elég ügyes vagy. Styles úr sem hülye, de  örülhet, hogy ilyen barátnője van.-dicsér meg. Ilyet nem minden nap hallani, vagyis ezidáig csak azt hittem, hogy a sofőrünk Tom egy zsémbes alak. De senki még csak beszélgetni sem próbált vele. Èn is gonosz lettem volna.
-Ez jól esik, de tényleg sietek. Ha szeret vezetni, most dupla alkalma lehet.-próbálkozom egy nagy mosollyal.
-Maga volt az egyetlen eddig aki az őrökön kìvül emberszámba vett. Ezzel most kiegyenlítek, de meg ne merjen ölelni vagy hasonlók mert itt maradunk.-figyelmeztet majd elindítja a buszt, az rázkódva elindul és már úton is vagyunk. Pedig olyan jó lenne megölelni, de meg sem próbálom. Kis lépésekben haladok. Már ha egyáltalán látom valaha őt.
-Nagyon köszönöm. Örökké hálás leszek Tom!-rohanok le a buszból.
-Vigyázzon magára.-forgat szemet és mindketten megyünk a saját utunkra. Felmegyek a hotelszobába, elpakolom a ruháimat és cetlit hagyok Harrynek, hogy egyszer azért hozza utánam. Aztán pénzt veszek ki a tárcámból. Anyáék pénzéből hoztam egy keveset mert csak Harryre támaszkodva nem akartam elindulni. Utána a recepción megkérdezem a legközelebbi vonatállomás helyét.
-Öt perc séta.-kapom meg a mosolygós választ utána csak rohanok ki a hotelből. Nem tudom, hol leszek holnap, vagy, hogy látom-e még Tomot de a szüleimet biztos fogom. És most semmi nem tántoríthat el.

Sziasztok!
Annak az oka, hogy ez ennyit késett az a bénaságom. Azt hittem már rég kitettem, pedig csak mentve volt. Feljöttem kitenni az újat és még csak ma rakom ki a 29-et.
Egy kicsit elneztem, remelem nincs harag😅😟