Beletörődni

8.

*Harry*

Ezernyi gondolat fut át a fejemen ebben a pillanatban. Tényleg így vélekedik rólam? Úgy megmondanám neki, hogy én is szeretem. Rosie megszeppenten ül a székén. Nem tudja mit kellene mondania, de az a baj, hogy én se tudom.
-Hát....-kezdené el de aztán a torkára forr a szó. Látom, hogy könnyesek a szemei és lehajtja a fejét. Gondolom, hogy ne lássam. Mit kellene mondanom? Rosie én szeretlek, tudom a keresztlányom vagy, akit csak most ismertem meg de szeretlek. Vidám kis monológ lenne. Odalépek hozzá és leguggolok elé. Felemeli a fejét és az általában boldogan csillogó szemei most szomorúak. Miattam.
-Figyelj, te nagyon aranyos lány vagy. De nekem nem menne.-mondom. Anyának igaza volt, nem tehetem őt tönkre. Bármennyire is jó lenne őt csókolni. Érezni a teste minden egyes kis rezdülését, nem tehetem. Már majdnem sír, én meg akarom ölelni de eltol magától.
-Értem Harry.-mondja hidegen és a telefonjával kimegy a szobából.

***

-Akkora egy idióta vagy!-szid le Louis este amikor hazaér miután elmondtam neki a történteket.
-Te is szeretnéd ő is, akkor mi van?-néz rám villámokat szóró szemmel.
-Tudod, hogy a média már aznap kitenné a dolgot az internetre.-érvelek.
-Na és? Velünk jön a turnéra...szerinted nem lesz benbe egy újságban sem?-mondja Louis.
-De...de meg akarom védeni őt magamtól...-kezdeném el de közbevág:
-Miféle barom mond ilyeneket? Harry, annak a lánynak sok esze van és neked is, kevés de akad. Szóval te nem őt véded hanem magadat. Ne félj már ennyire. Most, hogy felbasztam magam miattad ne is szólj hozzám!-viharzik ki a nappaliból. Igaza van, egy barom vagyok.

*Rosie*

Nem hiszem el, életemben először szerelmes vagyok és akkor is elég szerencsétlenül! Rádobok a labdával a palánkra de nem megy be. Majd megint és ezt így még tízszer. A végére olyan ideges leszek, hogy levágom magam a földre. Louis azt mondta Harry is így érez.
Most akkor kire haragudjak? Csak magamra tudok,  nem vagyok szimpatikus Harrynek. De miért? Mondjuk...ő nap mint nap találkozik szebbnél szebb lányokkal. Modellekkel, énekesekkel és ìgy tovább. Pont én kellenék neki? Egyszerű vagyok és még csak a testem sem tökéletes. Hátrahajtom a fejem és lemondóam sóhajtok. Mellettem rezegni kezd a telefonom és a kijelzőn Troy neve villog. Gondolkodás nélkül felveszem.
-Szia Troy, miért keresel?-köszönök.
-Szia, csak a feladat miatt. Itthon nincs zongoránk és hátha nektek van. Találkozhatnánk és elkezdhetnénk.-mondja.
-Rendben, mikor?-kérdezem. Amikor körbemutattam a házat a lányoknak láttam egy szobában egy hatalmas fekete zongorát.
-Olyan 10 óra fele és nekem dolgom van 12-től szóval addig tudnánk gyakorolni. Majd aztán a suliban is. Abban az 1 órában amíg a vonatra várnánk.-javasolja.
-Az jó lenne, akkor holnap 10 fele. Az állomáson várlak majd.-mosolygok.
-Rendben, akkor holnap. Jó éjt.-köszön el majd bontjuk a vonalat. Szinte azonnal berontok a lépcsőn és rendetrakok a szobámban majd abban a szobában ahol a hangszer van. Nem is annyira poros,ezekszerint használják. Belegondolok a holnapi napba és az addig az arcomon lévő mosoly lehervad. És Harryék? Nem szeretném, hogy találkozzanak. Ha megtudja kivel lakom szétkürtölheti a fiúk házszámát meg minden. Basszus de hülye vagyok.
-Louis...nem szeretnétek elmenni holnap Harryvel?-nyitok be a szobájába kopogás után.
-Mit tervezel?-vonja fel a szemöldökét.
-Jönne az egyik évfolyamtársam. Egy közös projekten dolgozunk.-hadarom el.
-Oké, akkor majd kimozdítom Harryt ráférne már. Mikor kellene?-vigyorog.
-Csak tíztől tizenkettőig. Köszönöm Louis.-hálálkodom. Ez gyorsabban ment mint gondoltam.
Kimegyek a szobából. Beleütközöm Harrybe és megérzem az illatát és  megint elejtek pár könnycseppet. Majd megfogja a vállam és megtart. Felnézek rá és látom, hogy vörös az arca. Ezekszerint ő is sírt...megpróbálok nem meghatódni de nem igazán sikerül. Egyre csak a rózaszín lefele görbülő ajkait nézem. Lehunyom a szemem majd kitoloncolom őt a fejemből. Bocsánatot kérek majd elsietek mellette. Kicsit megingott a hangom de ezenkívül magabiztosnak tűntem. Remélem.
Lefürdök, hallgatok egy kis zenét a lemezjátszómon majd lefekszem aludni de csak forgolódni tudok. Harry miattam sírt? Egyáltalán sírt, vagy csak nekem tűnt úgy? Mi lesz majd ezek után? Miért volt ilyen? Azt hittem kedvel, úgy tűnt aggódik értem amikor kimentem átvenni a futártól a születésnapi ajándékát. Elrejtettem jól a fehérneműs szekrényem aljára. De mostmár lehet csak békeajándéknak hinné. De ha ennyire utál akkor mi lesz velem? Végülis...nem mehetek el tőle, ameddig tanulok biztos nem. Úgy érzem magamat mint egy élősködő. Ha a barátnője lennék akkor más lenne. Legalábbis szerintem. Bár soha nem leszek az. Ha anya most itt lenne akkor megmondaná mit kellene tennem. De nincs itt. A gondolatra összeszorul a szìvem és hangosan felzokogok. Gyorsan a párnámba harapok legalább Harryék aludjanak.
A könny és nyál áztatta párnámat megfordítom majd arra fekszem. Csak bámulom a sötét plafont. Egészen addig míg álomba nem sírom magam.

***

-Szia Troy!-köszönök a vonatról leszálló jóbarátomnak.
-Szia.-ölel meg. Átteszi egyik válláról a másikra a táskáját majd sétálunk egymás mellett egy gyors 15 percig.
-Erre nem jár busz és te mindig ennyit sétálsz?-kérdezi mikor belépünk az ajtón.
-Igen, és néha még a csontjaim is átfagynak.-válaszolok.
-Szegény, remélem most nem fázol.-karol át. Kicsit meglep a közelsége de hagyom magam.
-Mostmár nem.-mosolygok rá.
Ő is rám majd elkezdünk beszélgetni a suliról egészen a házig ahol eltátja a száját. Én is így nézhettem ki legelőször.
-Te itt laksz?-kérdi.
-Csak ideiglenesen.-húzom el a szám szélét. Bemegyünk majd levesszük a cipőnket. Örömmel veszem tudomásul, hogy Louisék elmentek.
-A szoba legfelül van a folyosó legvégén.-igazítom útba majd előveszek 2 üveg vizet. Hamar utolérem, pont amikor belép. Meglátja a fehér falakat a nagy ablakokat és a hangszert meg a kisebb pulpitust. Még én is elcsodálkozom. Itt egyetlen egy növény sincsen. Csak asztal meg székek és a zongora meg egy piros hosszúszőrös szőnyeg a fehér parkettán. Troy leveszi a felszerelését majd előszed pár kottát.
-A Cheap Thrillsben állapodtunk meg igaz?-fordul felém amikor leül a zongoraszékre.
-Igen, de  én nem tudok kottát olvasni de a dallamot megjegyzem. Szóval játszd le kérlek.-mondom majd felhajtja a zongora fedelét majd azt hiszem szétszedi de nem biztos.
-Szóval akkor gyere.-csúszik arrébb így leülök mellé-Figyeld a hangokat és a pianinot.-utasít majd kiropogtatja az ujjait és elkezd rajta játszani de valami varázslatosan. Ritmusosan és dallamosan. Én nézem a szöveget és közben tanulmányozom a mozdulatit. Amikor abbahagyja félősen elmosolyodik.
-Ez...nagyon jó volt, Jézusom.-ámulok.
-Köszönöm, de most halljuk a hangodat.-fogja meg a kezem amiben a szöveg van. Újra és újra lejátszom a dallamot a fejemben majd elkezdem énekelni néhol pedig rappelni.
-Oké, ezt hamar össze fogjuk rakni. De mit csináljon Patrick?-sóhajt.
-Szerintem ő üssön dobra az ütemre, azt nehéz elrontani.-tárom szét a karom.
-Oké, benne vagyok.-nevet fel.
-És a látvány? Azt mondta a tanár úr az is kell.-mondom.
-Te elviszed a szépségeddel az egészet.-bókol nekem. Mire érzem, hogy elönti az arcomat a pír.
-Akkor tényleg kell valami ütős.-hárítok.
-Hidd el, hogy csinos vagy.-mondja komolyan.
Ezután gyakorlunk még egy órát de szinte teljesen berekedtem a végére. Nincsenek hozzászokva ehhez a hangszálaim. Hogy bírják ezt a strapát Harryék amikor egész nap ott vannak?
-És...Rosie te táncoltál régen ugye?-teszi Troy a combomra a kezét. Semmi különöset nem érzek, csak azt, hogy zavarba jöttem. Nem olyan mint mikor Harry van a közelemben. Felejtsd el Rosalia!-utasítom magam.
-Hát...igen de nem szeretek róla beszélni.-felelem rekedten. Régebben valóban táncoltam, balettoztam, modern táncoltam, szertornáztam majd hip-hopoztam. Csak azok az emlékeim vannak meg amik rosszak. Szóval, az összes. Mindenhonnan kiutáltak mert engem nem a pénz érdekelt hanem az, hogy élvezzem. Aztán meguntam és maradtam a kosárlabdánál. Ami a világ egyik legjobb sportja.
-Találtam rólad a neten egy videót még régebben. Elképesztően tehetséges vagy. Segítséget szeretnék kérni tőled.-kérlel.
-Mit?-lepődöm meg.
-Segítséget, a barátaimmal szeretnénk indulni a Britain's Got Talentben és a gyakorlatokat tökéletesíteni kellene. Vagyis...megtanítani.-veszi le rólam a kezét.
-Persze, segítek.-bólintok. Majd beszélünk arról, hogy hol és mikor kellene ezeket gyakorolni. Tekintve, hogy én jövőhét utántól nem leszek. Kicsit necces de megoldjuk majd Skypeon. Lekísérem őt majd elköszönök a kapuban.
-Akkor holnap a suliban.-puszilja meg az arcomat.
-Már biztos, hogy segítek nem kell kedvesnek lenned.-poénkodok.
-Nem azért csinálom, csak azért, mert kedvellek téged.-fogja meg a derekam.
-Oké.-cincogom. El kellene szaladnom jó messzire.
-Te mit gondolsz rólam?-kérdezi és közelebb jön. Elegem van az ehhez hasonló mondatokból.
-Nagyon...kedves vagy.-motyogom. Aztán kipattannak a szemeim. Harry autóját látom meg tőlünk 150 méterre.-Ja..igen szóval holnap, szia Troy!-hadarom majd arrébbtoszigálom és megvárom míg elindul. Gyorsan felszaladok a szobámba és leülök az ágyamba. 2 fiú egy nap alatt. Virágzik a magánéletem.