Beletörődni

14.

-Te is fontos vagy nekem Harry, ha egyszer azt mondanám, hogy itt hagylak emlékeztess mennyire szeretlek.-a szavai simogatják a fülemet.
-Meg se forduljon a fejedben.-figyelmeztetem mire elmosolyodik és aztán letörli a megmaradt könnyeit.
-Szóval koreográfus...-kezdem el.
-Haragszol?-kérdezi lesütött szemekkel.
-Egyáltalán nem, sőt. Büszke vagyok rád.-húzom magamhoz.
-Jaj, ráléptem Charliera!-pattan el mellőlem. Éreztem, hogy rálépett a lábamra de nem akartam szólni.
-Kötelességednek érzel minden romantikus pillanatot elszúrni?-kérdezem mosolyogva az aranyosságán.
-Nem tehetek róla, így születtem.-von vállat ártatlanul és aztán megmossa az arcát és előre megy.
-20 perc múlva érkezünk.-figyelmeztet minket Quash. Leülök Rosie mellé és aztán folytatjuk a tv nézést.
-Kösz Quash a Family Guy az egyik kedvencem.-mondom amikor csatornát vált.
-Mi? Nem vicces, ki vitteel a távirányítót?-fordul hátra hozzánk. Sokan védekezően felteszik a kezüket.
-Ezt mindenki nézné, maradjon ez.-mondja Liam.
-Rendben.-törődik bele Quash és visszaül a helyére. Átkarolom a barátnőmet amikor az oldala felől valami kemény téglatestet érzek. Elmosolyodik és meglengeti előttem a készüléket.
-Rossz vagy.-nevetek és ingatom a fejem.
-Tudom.-bújik hozzám és visszateszi maga mellé. Együtt nézzük tovább a sorozatot amikor beállunk egy hotelhez és ahol rengeteg kamerás már kattintgat. A fiúkkal összeszedjük magunkat és indulunk le. Rosie megtorpan amikor meglátja, hogy mennyien vannak.
-Félek.-mondja.
-Nincs mitől, itt vagyok.-nyugtatom meg. Odaadok neki egy sapkát és egy napszemüveget. A haját pedig felfogja. Összekulcsolom a kezeinket.
-Itt vagyunk Sheffield!-kiáltja Louis amikor leugrik a buszról. A rajongók felsikítanak és odaszaladnak hozzánk. Kis édesek. Itt lép érvénybe Quash és Charles szolgálata. Pár embernek adunk ölelést és képet is. Valamint majdnem mindenkinek aláírást. Betuszkolnak minket a Hotel halljába és aztán szobakulcsokat kapunk. Én direkt nem kèrtem Nininek. Szeretném ha velem aludna. A cuccunkat felviszik mellettünk, de van amit mi is hozunk. Rosie végig a buszsofőrt szugerálja és jó hangosan megköszöni a segítséget. A férfi csak egy szúros tekintettel válaszol mire a lány elszégyelli magát. Quash kiveszi a kezéből a bőröndöt és felviszi a szobáig.
-Oh, egy franciaágy van. Csak óvatosan gyerekek.-kacsint és aztán kimegy. Rosienak elönti az arcát a pír én pedig önelégülten mosolygok. Levetem magam az ágyra. Rosie körbenéz a szobában és sok kis apró cuccal tér vissza.
-Újabban kleptomániás is vagy?-mosolygok.
-Újabban miért figyelsz arra amire nem kellene?-kérdez vissza majd felémhajol és arra a pár másodpercre míg puszit nyom az arcomra a haja beteríti a fejemet. Olyan jó illata van, mintha mandulás lenne.
-Elhozod a cuccokat szállodából?-kérdezem.
-Ki nem? De ez csak egy zuhanysapka egy sampon egy varrókészlet egy kis kagyló alakú szappan és valami kis tasak amiben szerintem vatta van.-válaszol és elteszi a cuccokat.
-A kis imakönyvet nem viszed magaddal?-ülök fel, hogy jobban megnézhessem a farmerjében a fenekét.
-Á, felesleges lenne.-legyint aztán azonnal bocsánatot kér.
-Ne kérj bocsánatot mindenért.-ölelem át őt hátulról.
-Bocsá...mármint rendben.-mosolyog és a vállamra hajtja a fejét így az arcomat nézi.
-Nekünk mennünk kell próbálni úgy 5 perc múlva. Elleszel vagy jössz?-kérdezem. Nem szeretném, hogy azt higyje hozzám van láncolva.
-Tanulnom kell.-felel közömbösen.
-Kár. Akkor este látlak.-búcsúzom el tőle egy csókkal. Most olyan 3 óra lehet, hétre végzünk utána vacsora aztán alvás. A testőrök kíséretében lemegyünk a Motorpoint Arénába. A táncosok már melegítenek és nyújtanak. Kedvesen köszönünk és bemutatkozunk mindenkinek, illetve fordítva. Aztán kezdetét veszi egy hosszú gyakorlás.

-Kész. Nem bírom tovább.-nyúl el a padlón Liam.
-Kurvára nem érdekel már semmi, csak éhes vagyok.-mondja Niall és leül.
-Ahh, jah.-lihegi Louis a legroszabb kondiban lévő barátunk és aztán majdnem összeesik.
-El-fáradtam.-fekszem le én is a fiúk mellé. Niall lassan lefolyik a székről majd angyalkákat kezd el gyártani a földön.
-Mindenki szabad, holnap reggel 9-kor találkozunk ugyanitt. A táncosok még maradjanak.-zengi be az arénát Paul hangja. A táncosaink hangosan egy emberként felnyögnek. Szegényeknek még ezután is maradniuk kell. Hogyan bírják ki? Este hét van, meddig maradhatnék még? Feltápászkodunk aztán a busszal visszamegyünk a szállodába. Alig várom már, hogy újra láthassam Rosiet. Ez egy olyan 5 percen belül meg is történik. Az ágyon ül egy könyv felé görnyedve. Egy vékony ezüstkeretes szemüveggel a fején. Csak elmotyog valami köszönésfélét.
-Azóta tanulsz mióta elmentem?-kérdezem és letelepedek mögé és egy puszit nyomok a nyakára.
-Igen.-tolja feljebb a szemüvegét az orrán.
-Mióta hordod?-nézek rá.
-Olyan 6-7 éve. Közelre nem látok rendesen.-ásítja.
-Nem szeretnél aludni menni? Pihenned kellene, meg enned.-simogatom a karját amire beledől az ölembe.
-Nem szeretnék enni és ezt még befejezem 3 mondat.-nyom puszit az arcomra.
-Mi a bajod?-kérdezem.
-Mi lenne?-ijed meg.
-Nem eszel kb...soha mostanában. Margareték?-ölelem át.
-Nem, semmi ilyesmi.-szégyenli el magát.
-Nekem elmondhatod.-noszogatom.
-De ez gáz.-nevet kínjában.
-Ennél a jelenetnél biztos nem.-nevetek rajta.
-Anyám...szóval csak annyi, hogy minden baratnőd olyan elképesztően vékony és szép én meg nem.-böki ki nagynehezen.
-Hahh és emiatt éhenhalsz? Tudod én a belsődbe szerettem bele. De szerintem szexi, ahogy kinézel.-súgom a fülébe mire kicsit megfeszül a teste. A következő pillanatban pedig hozzám vágja a tollát amivel eddig írt.
-Engem ne vuduzz meg.-ül fel a sarkára az ágyon tőlem jó messzire és felemeli a mutatóujját.
-Vudu?-nyitom tágra a szemeimet.
-Az amit itt művelsz.-kacagja és belefúrja a párnába az arcát. Odamegyek és melléfekszem majd megcsikizem a várt reakció elmarad mert helyette csak sírást hallok.
-Mi a baj Nini?-aggódom.
-Semmi.-mosolyog aztán átölel és úgy sír tovább.
-Neked megvan? Teljesen megértem ha...-kezdem el de egy csókkal belémfolytja a szót. Most ő van felül de inkább hagyom, hogy csinálja mert baromi jól esik és fáradt vagyok. Az ölembe ül és úgy hátradőlök. Az ingem gallérjába kapaszkodik és úgy faljuk egymás ajkait. Finoman megmarkolom a fenekét mire a pillanat hevében elnyitja a száját, mondanom sem kell, hogy egyből átveszem az irányítást egy francia mozdulattal. Hirtelen felzokog és a nyakam hajlatába rejti az arcát.
-Nini, mi történt?-mostmár komolyan aggódom.
-Semmi.-motyogja-Menjünk enni.
-Szivem, tudni szeretném.-simogatom a haját.
-Csak bűntudatom van amiért ilyen jól érzem magam, míg a szüleim a kórházban vannak gépekre kötve.-dünnyögi.
-Ne legyen bűntudatod. Ők akkor boldogak ha te is az vagy.-nyugtatom meg. Puszit lehelek könnyáztatta arcára és aztán felállunk. Megvárom míg leírja azt a három mondatot aztán elindulunk vacsorázni. Átkopogok Liamhez, hogy mikor jön, amikor megjelenik a buszsofőrünk.
-Jó estét, ön nem jön vacsorázni?-kérdezi kedvesen Rosie.
Nem válaszol mogorva fickó, majd tovább megy egyenesen a szobájáig.
-Majd legközelebb.-simogatom meg a hátát.
-Ne is mondd.-sóhajt lemondóan.
-Ne add fel, ne törődj bele, hogy levegőnek néz.-puszilok bele a hajába.
Mielőtt válaszolhatna kinyílil az ajtó előttünk és egy igen lecsúszott Liam jelenik meg előttünk.
-Mehetünk?-kérdi. Csak bólintok és aztán kézenfogva lemegyünk Rosival. Beszállunk a liftbe és amint kiérkezünk fotósok ezrei árasztják el a hallt. Próbálom takarni az arcunkat, de többé-kevésbé sikerül. Ez az ami hiányzott, hogy meglássanak kézenfogva egy a sírástól piros arcú lánnyal. Rosie arcán  tükröződik a félelem. Paulék eltessékelik őket így mi nyugodtan le tudunk ülni a külön boxunkba. Remélem nem lesz ebből nagy botrány. Legalább a nevét nem tudják. Vagy azt, hogy én valójában a gyámja is vagyok. 

Ne haragudjatok amiért ilyen soká érkezett meg a rész, de nyaralunk és nincsen internet. Most jutottam hozzá egy kávézóban és csúnyán néznek mert nem rendeltem csak itt állok. Remélem azért tetszik :)