Beletörődni

6.

-Ne gondolj hülyeségre, soha nem hagynálak.-mondja majd szorosan átölel. Ebben a percben pedig megszakad a szívem. Tudom, hogy nem lehet közöttünk semmi ezért inkább finoman eltolom magamtól.
-Ennek örülök.-nevetek kínomban majd letörlök egy kósza könnycseppet az arcomról.
-De komolyan el kell beszélgetnünk.-mutat rám.
-Miről?-ijedek meg.
-A ruházatodról, citromsárga harisnya és piros ruha, olyan vagy mint egy kisgyerek tegnap pedig olyan voltál mint a nagymamám.-taglalja.
-Anyám...Harry.-sóhajtok. Azért ez rosszul esik.
-Uhh tényleg! Meg akar minet látogatni!-csap a homlokára.
-Ömm, Anne?-kérdem mert nem vagyok biztos a nevében.
-Igen, most hétvégén.-bólint.
-Majd megnyugtatom, hogy nagyszerű...gyám vagy.-halkulok el a mondat vègèn.
-Az vagyok?-csillan fel a szeme.
-Nem, de majd azt mondom, hogy egy csoda, egy földreszállt angyal vagy.-incselkedem. Majd felmegyek a szobámba faképnél hagyva a fiút. Leülök az asztalomhoz amikor beront a szobámba.
-Úgy unatkozom.-vetődik le az ágyamra.
-Péntek van, fiatal vagy. Hogy tudsz unatkozni?-háborodom fel játékosan.
-Tudod, ilyenkor Louissal szoktam lenni de most Elenourral van.-sóhajt.
-Olyan vagy mint egy kisgyerek.-fordulok felé a gurulós székemmel. Amit annyira élveztem, hogy kellett menjek még egy kört.
-Pff, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.-forgatja meg a szemét.
-Na jó és mit szoktatok Louissal csinálni?-kérdem.
-Nem tudom, de most haragszom is rá. Megtiltotta a pucéran mászkálást.-panaszkodik.
-Ömm...jövök neki egyel.-mosolygok.-De van egy kosárpalánkotok, dobálunk?
-Van labdád?-kérdezi mire én előhalászom a táskámból és felmutatom. Bólint én átöltözöm ő pedig kint vár rám. Amikor lemegyek látom, hogy összefogta a haját amitől csak még vonzóbb lett. Hiába a hosszú haj a gyengém.
-Vigyázok rád, nem szeretném, hogy csontod törjön nagyi.-kacsint. Nem válaszolok csak fülig vörösödöm és lepasszolom neki a labdát. Rádob, ami nem megy be. Aztán pedig elmegy érte és elkezd játszani kicselezem elveszem tőle és bedobom.
-Papi, megöregedtél?-kérdezem diadalittasan.
Mosolyogva megforgatja a szemét aztán tovább játszunk.
20 perc után nagyon bénának bizonyul szegény.
Most nálam van a labda és én próbálja elvenni, háttal állok neki és pattogtatom a labdát. A teste szinte teljesen rám simul és érzem az illatát,  lélegzetét a nyakamon, ami valósággal megbabonáz. Ahogy egyre közelebb férkőzik hozzám valami keményet észlelek a nadrágja felől. Megfordulok mert nem szeretném érezni ezzel pedig azt érem el, hogy véletlen megfogja a felső testemet. Forgás közben teljesen pírba borul az arcom és elvesztem az egyensúlyomat így elesek oldalra.

*Harry*

-Jól vagy?-guggolok le elé, amikor elveszi a kezét látom, hogy lehorzsolta az arcát. Átkarolom és felsegítem.
-Persze, rendben vagyok.-mosolyodik el. Aztán pedig bemegyünk és előveszek egy kis Betadinet és ellátom az almácskáján éktelenkedő sebet. Egyszer sem néz a szemembe pedig annyira jó lenne. Látni a kis arany foltokat az igéző tekintetében. De nem, végig kerüli a tekintetemet és mintha egy könnycseppet is eleresztett volna.
-Azt mondták jöhetsz velünk a turnéra.-kezdeményezek beszélgetést.
-Oké.-bólint közömbösen.
-Mi a baj?-kérdezem, látszólag nincs minden teljsen rendben.
-Semmi.-legyint. Pedig én szeretném tudni. Mindennél jobban, vigyáznom kell rá.
-Képzeld, amikor kisebb voltál elmondtad nekem néhány titkodat. Mindent amit egy 5 éves fontosnak gomdolt.-mondom.
-Most vigasztalni szeretnél?-kérdezi.
-Megpróbálom.-biccentek.
-Nem kell, úgy se tudsz segíteni...illetve igen de nem.-neveti el magát kínjában. Bár tudnám mi a baja és tudnék segíteni. De ez így nem fog menni.
-Csak mondd meg hogy.-érintem meg az arcát.
-Nem tudsz Harry.-mond le majd feláll és felmegy a szobájába. Esélyem sincs utána menni, pedig nem akarom szomorúnak látni.
A nap további részében nem látom bemenni pedig nem merek. Lehet, velem van a baja mert utál. De szerencsémre Louis itt van már vagy egy órája amiből felet fent Rosieval töltött. Igaz én kértem meg de már igazán kijöhetne.
-Haver, Rosie baromi aranyos.-mondja amikor bejön a szobámba.
-Nekem ne mond.-sóhajtok. Tudom milyen szép tudom milyen kedves tudom milyen az emberekkel.
-Tudsz valamit?-kérdezem.
-Igen, de nem mondhatom el. Majd ő elfogja ha akarja.-ránt vállat.
-Miért mi történt, a szülei?-aggódom.
-Dehogy is.-legyint.-Majd elmondja ha akarja Harry. Különben sem értelek.

Nos....ezzel nincsen egyedül mit ne mondjak. Idegesen kiviharzom majd meglátom a labdát, kiváló ürügy arra, hogy bemenjek hozzá. Felkapom majd elsétálok a szobájáig és bekopogok. Kiszól miszerint jöhetek és benyitok. Valamit rajzol de amint meglát elteszi.
-Csak visszahoztam a labdádat.-mondom és ráteszem a szekrénye tetejére.
-Köszönöm.-mondja közömbösen én pedig kimegyek. Ez nem úgy sült el ahogyan én ezt terveztem de legalább láthattam a gyönyörű szemeit.

***

Hajnalban egy szapora ajtókopogásra keltem.
-Louis, ébredj fel!-kiáltok ki hátha megint alvajár, de akinek kinyitom az nem Louis hanem Rosie.
-Szia.-cincogja majd megköszörüli a torkát, hogy visszanyerje az eredeti hangját.
-Öhm szia.-vakarom meg a tarkóm. Mit csinál itt?
-Harry, nos én...nos mondanom kellene valamit. De nem tudtam hogyan. Vagyis Louis mondta, hogy mondjam el de én nem szerettem volna. Aztán sokat vívódtam és most itt vagyok.-hadarja.
Csak bólintok, hajnali egy óra van kommunikációra nem igen képes.
-Szóval...csak annyi, hogy...izé ömmm...Harry én kedvel...-nem fejezi be a mondatot csak lehajtja a fejét.-Hülyeség...semmi jó éjt. Bocsánat a zavarásért.-motyogja és elmegy. Hallom kattanni a zárt az ajtaján. Most dühös vagy csalódott legyek? Amiért felkeltett de nem mondott semmit. Az álmos lehetőséget választom és visszafekszem.
Olyan 10 óra körül kelek fel, éljen a hétvége! Megmosakszom majd felveszek egy fehér pólót és egy fekete nadrágot. Boxert és zoknit. Lent csak Rosiet találom aki amint meglát szaladna el de utánamegyek és megfogom a kezét.
-Mit szerettél volna mondani hajnalban?-kérdem, mert nem emlékszem szinte semmire. Csak arra, hogy bejött.
-Semmi fontosat.-legyint majd felszalad az emeletre.
-Szerinted mit tegyek?-kérdezem a betoppanó Louistól.
-Várj.-feleli.
-Mire?-kérdem.
-Majd meglátod remélem. Különben is, látom ám rajtad, hogy tetszik Rosie.-kacsint.
-Nem, Louis nem tetszik. Csak a mosolya a haja az illata.-ellenkezem.
-Ő?-kérdezi.
-Ő.-bólintok.