Beletörődni

32.

A fülemhez teszem a telefonomat, de nem tudom mit kellene mondanom. Csak hallgatunk, mindketten. A kínos csöndet apa töri meg.
-Kezdhetnéd azzal, hogy sajnálod amiért nem szoltál neki.
-De nem sajnálom, újra itt vagy mellettem!
-Nem is engedhetem meg, én is elmentem volna. Azzal a kis különbséggel, hogy én szóltam volna róla. Tudod nagyon megijedtem. Egyszer csak nem voltál itt. Most pedig újra egydedül maradtam.-mondja Harry. Egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam. Azt hittem kiabálni fog, vagy minimum leszidni. De egyikse, de az utolsó mondata...hmm. Bűntudatkeltés. Akkor ő így játszik. Már csak el kellene döntenem beszállok-e.
-De rendben vagyok. Megérkeztem és már nincs miért aggódnod.-a tőlem telhető legnagyobb közömbösséggel próbálok beszélni. Hátha kiderül tènyleg azt csinálja vagy csak megemlítette, mert tènyleg szomorú.
-Aggódtam, de ha rendben vagy már nem teszem. Mondjuk azért a telefont felvehetted volna.-kezd kioktatóan beszélni.
-Kórházban voltam és visszakaptam apát. Meg kell értened, Harry.
-Megértem, de mindenesetre örülök, hogy jól vagy. Mikor látlak legközelebb?
-Nem tudom, tényleg halvány lila gőzöm sincsen.-ezen még nem is gondolkodtam el. Muszáj látnom, elvégre a barátom vagy mi.
-Most mennem kell. De remélem minnél hamarabb találkozunk. Szia Rosie.-el sem köszönök, egyből letesz. El sem köszöntem, megint. Levágom magamat a lépcsőre és felhúzom a lábam.
-Rossz hír?-ül le mellém apa.
-Nem, a legkevésbé sem. Csak egy idióta vagyok.
-Dehogy vagy az, kicsit érdekes forma, de nem idióta. Mondanám, hogy barkivel megesik, katona dolog. De nem tudom mit érzel. És ha ez mással is megtörtént összehozlak a másik szerencsétlennel.-karol át. Csak neki döntöm a fejem és így ülünk három percig.
-Kicsit sem bizarr ez a nap. Dehogy. Csak már farkaséhes vagyok.-töri meg a csendet. Rendelek két családi pizzát és aztán bekapcsolom a tévét.
-Hadd halgassak zenét. Hiányzott már.-veszi el apa a távirányítót. Átkapcsol rádióra és aztán lehunyja a szemét.
-Milyen volt? Mármint kómában lenni?
-Vártam már, hogy megkérdezd, de sajnos nem emlékszem. Most úgy érzem mintha csak álom lett volna. Csak a hallásomra támaszkodva fekszem tehetetlenül. Olyan álom.-meg sem mozdul úgy idézi fel ezeket. Apa és a zene, nálam ez a két dolog eléggé hasonlít, szinte összefolyik. Ügyvèdi állássa van, de amikor teheti akkor gitározik. Megpróbált engem is tanítani, de nem sok minden maradt meg. Egy hangos csörgés zavarja meg a gondolatmenetemet. Felpattanok és a pénzzel a kezemben kimegyek.
-Troy!-ugrom a nyakába amikor meglátom a ki hozza az ebédünket.
-Én akartam kihozni a pizzát amikor meghallottam mi a házszám. Hogy-hogy itt vagy?-kérdezi mikor bemegyünk úgy a házba, hogy közben nem engedem el. Leteszi a kaját a komódra és visszaölel.
-Apa felkelt. Vissza kellett jönnöm.-mondom.
-Ez szuper, nagyon örülök. És Harry?
-Még turnéznak.
-Nem zartasz tőle, hogy a gyámügy mondani fog arra valamit, hogy nincs veled?-teszi fel a kérdést amit soha nem akartam hallani. Próbáltam kerülni, de mégse tudtam kijátszani a sors útját.
-De nagyon. Csak neki lehet ebből baja, így még jobban félek. Hagyjuk kérlek. Mi történt veled?
-Hamarosan nyáriszünet, már csak két hèt. Felcsaptam pizzafutárnak plusz pénzért. Egyre menőbbek vagyunk a Boybandel. És ezt lehet nem nekem kellene elmondanom, de Maya és Dylan összejött. Dióhèjban.-sóhajt. Most esik le igazán, hogy elhanyagoltam a barátaimat az utóbbi időben. Nem tudok róluk semmit. Sűrgősen be kell pótolnom.