Beletörődni

16.

A lányok azonnal lerakják telefont amikor meghallják Harry csalódott hangját. Ők is érzik, hogy ez most komoly. Nem szeretnének zavarni, vagy valami ilyesmit mondanának, ha rákérdeznék.
-Bár felőlem menj csak. Ha ennyire nem szeretnél maradni. Csak mert azt hittem ezt már megbeszéltük.-mondja bosszúsan és kimegy. Pár percig csak állok és gondolkodok. Utána menjek vagy ne? Szeretném, hogy beszéljünk, de félek mert haragszik.
-Úristen, mit csináltam?-zuhanok le az ágyra.
-Mit csináltál?-kérdezi a szobába belépő Louis.
-Megutált.-mondom.
-Ki?
-Harry.
-Mi?
-Megutált!-csattanok fel az igen értelmes párbeszéd után.
-De miért tett volna ilyet?-kérdezi.
-Mert elmondtam, hogy nem szívesen vagyok itt.-válaszolom.
-Nem szívesen vagy itt?-rázza meg értetlenül a fejét.
-Nem, vagy is igen csak nem.-mondom utána visítok egyet a tenyerembe.-Láttam milyen szomorú voltál az étteremben, gondoltam Eleanor miatt. Hiányzik?-nézek fel rá.
-Eléggé, de ez miért zavar téged?-kérdezi.
-Mert neked nincs itt ő és, nekem sem kellene itt lennem.-motyogom.
-Azért voltam szomorú mert megláttalak titeket a fotósok elől bújkálni és eszembe juttatott minket. A folytonos kamera előli menekvés.-mosolyodik el fájdalmasan.-Hiányozna Harry ha elmennél?-kérdezi.
-Nagyon.-vágom rá.
-Akkor ne rám fecséreld azt a drága időt hanem keresd meg.-küld ki a szobából. Megfogom a kabátunkat és úgy mennék, de Louis megállít. A kezembe nyomja a kulcsot, kirohanok és ő becsukja a póttal. Elkezdem kutatni Harryt, de nincs a recepción a hotel előtt se az étteremben. A folyosókon kutatom. Folyamatosan kiáltom a nevét.
-Eltűnt a kutyája?-kérdezi egy öreg hölgy a legfelső emeleten.
-Nem, a szerelmem.-válaszolok és megállok.
-Egy csizmás, göndör fiatalember? Az előbb a tetőre ment.-mondja és felmutat.
-Nagyon szépen köszönöm!-kiáltom amikor már tovább futok. Fel a lépcsőn és aztán a hatalmas gyéren megvilágított tetőn keresem. Van ott néhány növény és egy medence, ami még zárva van. Kisebb üvegházak. Lámpaoszlopok vannak elhelyezve végig a vastag kőkorlát mentén. Megyek egy kis ideig és meglátom őt a sarokban a legeldugottabb helyen. Közelítek felé és meghallom, hogy énekel. Travis-Flower in the Window dalát. Azt mondta egyszer, ezt akkor hallgatja ha szomorú. Most nincs lehetősége meghallgatni, mert a telefonja a szobában van. Így énekli, de milyen gyönyörűen. Elhallgatnám még egy ideig, de nem tudom mit mondjak. A bocsánat kérés lenne az igazi.
-" Wow, most nézz magadra, virágok vannak az ablakban
Ez olyan csodálatos nap
És örülök, hogy ugyanazt érzed
Mert kilógsz a tömegből
Egy vagy a millió közül
És nagyon szeretlek
Nézzük a virágok növekedését
 
Most itt vagyunk és most jó
Jó messze innen és van idő
Hogy új magokat ültessünk és nézzük a növekedésüket
Virágok lesznek az ablakban, amikor elmegyünk"-itt tart egy kis szünetet míg rákönyököl a korlátra és nézi a várost.
-És ha nem megyünk el? Hanem megvárjuk míg szirmot bontanak?-szólalok meg magamat is meglepve. Ijedten rám néz majd amikor tudomásul veszi, hogy én vagyok az visszafordul.
-Én azt hittem te már eldöntötted. Mész nem?-kérdi megvetően.
-Sehova. Ha nem vagy ott, nem vagyok boldog.-mondom őszintén.
-Kimondtad, mert úgy érzel. Ha úgy érzel nincs miről beszélnünk.-ránt vallat.
-Nem úgy értettem!-mondom dacosan.
-Akkor hogy?!-fordul felém ingerülten Harry.
-Csak egy tehernek érzem magam. Egy lelki sérült kislánynak akivel csak nyűg van. Most is...ha nem lettem volna olyan, biztos nem a tetőn fagyoskodnánk hanem feküdnénk az ágyon a melegben.-válaszolok mélyen a szemébe nézve.
Először, nem tudja mit mondjon majd megszólal:
-Nem tudom miért érzed magad itt feleslegesnek én izgatott voltam, hogy jöhetsz. De ha te ennek nem tudsz örülni, menj is haza.-legyint majd elmenne de utána futok és kérlelem, hogy álljon meg. Amikor ez sem használ eréjesen rászólok. Megtorpan és szembefordul velem. Az üvegháznál állunk ami megvilágítja az arcát. Sírt. Összeszorul a szívem és innentől kezdve nehezen jönnek a szavak.
-Ha akarod elmehetek.-mondom.
-De én nem akarom.-fújtat.
-Mégis kimondtad.-mutatok rá.
-Mert nem értelek téged!
-Én se téged!
-Pedig soha nem tudom elrejteni az érzéseimet.
-Basszus, te vagy a második vagy másfeledik fiúm és ilyeneket mondasz! Azt se tudom mit kellene reagálnom. De csak egy szavadba kerül és elmegyek.
-Nem engedlek, itt hagynád  a páratlanságomat, a mosolyomat, Charliet? Engem?-kérdezi.
-Hogy mondhatsz ilyeneket?-idegelem fel magam, komolyan képes elhinni azokat a rosszakat? Nem, Harry Styles nem tenne ilyet.
-Nem én, te. Te mondtad, hogy ha valaha itt hagynál emlékeztesselek mennyire szeretsz.-mosolyodik el féloldalasan.
-Örülök, hogy figyeltél.-érzékenyülök el és felé megyek. Eldobva a kabátokat és a kezeimet a hajába vezetem. Majd megcsókolom.
-Örülök, hogy figyeltem.-suttogja az ajkaimra majd felemel. A vállaiba kapaszkodom és tovább csókolom majd átveszi az irányítást. Lihegve, könnyáztatva válunk el.
-Erre vártam egész nap.-mondja és segít felvenni a kabátokat és a kulcsot.
-Rád vártam egész nap.-harapom be a szám huncutan mosolyogva.
-Ki vagyok merülve, nem lennék jó.-felel letörten.
-Nem arra gondoltam.-nevetek.
-Én igen.-csap rá játékosan a fenekemre amikor belépünk a hotelbe.
-Ne haragudj rám.-kérek bocsánatot.
-Már miért?-kérdez.
-Mert káromkodtam és azt olvastam a közeledben nem lehet.-nevetek. Válaszul csak megforgatja a szemeit. Lemegyünk a lépcsőn és aztán be a szobába. Leteszünk mindent és én lefürdök majd fogat mosok. Egy epermintás pijiben térek vissza. Harry már félmesztelenül van az ágyban.
-Nem lehetek pucér, legalább ezt engedd meg.-néz fel a telefonja képernyője mögül. Nem is látja a zavart arcomat és ő nem ért engem?
-Ki mondta, hogy nem lehetsz?-mosolygok és bebújok mellé.
-Te.-nevet ki majd átkarol és felé fordulok. Kicsit csöndben ülünk aztán megszólalok.
-Hé Harry, ez volt az első veszekedésünk.
-Igen.-puszil meg.-De mit jelent az, hogy a másfeledik barátod?-somolyog.
-Tényleg tudni akarod?-ülök fel. Ő bólintással felel. Csak a Hold világítja meg és így még helyesebbnek találom.
-Jó hát...13 évesek voltunk. Ferguson Murphy és én egy erdőben sétáltunk a "randinkon" amikor megtorpant. Neki tolt egy fának és közelített felém. Aztán megijedt és elszaladt. Azóta nem láttam. Így gondolom a másfelediket.-sóhajtok miután elmesélem a kis sztorit.
-Ferguson? De béna név.-nevet ki.
-Jó hát 13 voltam, akkor nem volt nagyon ízlésem. Bár most sincs.-incselkedem és megsimítom Harry mellkasát.-Biztos neked is van gáz sztorid.
-Nem, én tökéletes voltam és vagyok. Nem tudom miről beszélsz.-dobja hátra a haját.
-Juuuj, ezt még te se hiszed el.-ráncolom a szemöldököm.
-Ami azt illeti volt egy lány. 11 voltam és elhívtam sütizni. El is jött. Majd aztán a végén meg akartam csókolni és belenyomta a muffinja habját az arcomba. Azóta csókolózom mindig az első randin.-meséli el.
-Jaj, nagyon sajnállak Harry.-puszilom meg és megvigasztalom. Ezután már nem beszélünk hanem álomba szuszogjuk a másikat.

*

Reggel a telefonom pittyeg és megnézem az üzenetet. Bloom írt. Pontosabban egy bulváros cikket küldött. Inkább Harry mellé visszabújnék aki már nincs itt, csak egy cetli.

"Korán el kellett mennünk próbálni, rendelj amit akarsz.(figyelem megtetted-e!) Majd jövök.

           Puszi: Harry"

Mivel nincs jobb dolgom éy felkelni nincs kedvem így megnézem mit küldtek. Megnyitom és ez a szalagcím fogad:
Harry Styles kísérője a turnén
Utána pedig egy kép rólunk ahol nem takarom az arcom és fogom a kezét. Egy baromi előnytelen kép rólam és egy csodás Harryről. Elolvasom de semmi olyat nem írnak. Csak találgatnak, hogy ki lehetek. Nem bírom ki, megnézem a kommenteket:
-Ki ez? Nem illik Harry mellé.
-Mindenki látja az irritáló fejét vagy csak én?
-Harry újra boldog! Nem látjátok a mosolyát?
-Ez az a lány a Got Talentből!
-Mázlista, ha én egyszer összejönnék Harryvel!