Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

25. Fejezet

Mielőtt elolvasnád, elszeretném mondani, ezt mert fontosnak tartom.
Lehet, hogy pár rész erejéig unalmas lesz a történet, de akkor ne olvasd, ha nem tetszik. Nem szándékozok azonnal hirtelen bekövetkezett drámát szőni a sztorimba. MÉG!
UI:.Köszönöm, a több, mint 1000K megtekintést! Nagyszerűek vagytok! ❤

Jó olvasást!

-Szerinted, ha lehetne szemmel ölni, akkor mennyi az esélye annak, hogy a húgod által, mi már mind halottak lennénk?-kérdeztem Louis-t, anélkül, hogy egy másodpercre is elfordítottam volna Lottie-ról a szemem.
Ha van gonosz nézés, és ha van gonoszabb nézés, vagy akár leggonoszabb nézés, akkor Charlotte Tomlinson már a túlzófok legmagasabb pontján állna. Jégkék szemeit összehúzva, karjait mellkasa előtt szorosan egymásba fonva állt. Szép arca csúnyán eltorzult, ahogy a parkolóból meredt ránk, olyan kifejezéssel, amivel a horror filmekben valószínűleg az áldozat,-jelen esetben mi,- már rég alulról szagoltuk volna az ibolyát. Lottie ijesztőnek szánt pillanatát, a mellette álló Dylan rontotta el. A fiú, szemöldökét összeráncolva kapkodta a fejét Lotts, és autóban ülő személyünk közt.
-Kiskorában, valamiért hatásosabb volt.-fordította el fejét Louis, hogy rám nézzen, ezzel teljesen figyelmen kívül hagyva a húgát.-Akkor megijedtem. Most nem.
Elnevettem magam, és én is oldalra fordultam, hogy szemébe nézhessek.
-Kár, hogy nem láttalak kiskorodban Lottie-val meg a többiekkel. Biztos cuki lehettél.-nyújtottam jobb kezem az arca felé, de Louis megfogta azt, és mosolyogva a tenyerembe puszilt, majd a vállára rakta.
-Mert most nem vagyok cuki velük?-ráncolta homlokát.
-Lottie-val? Nem.-ráztam meg a fejem.-Egyáltalán nem.
Száját elhúzva megrántotta a vállát. Kezem lehullott a mozdulat során róla, így ismét az ölembe húztam a karom.
-Kicsit más lett a kapcsolatunk ennyi.
-Ha ennyi,-mondtam, miközben táskámat felvettem az egyik vállamra.-akkor ennyi. De most mennem kell, mert a húgod és a matek tanár is kinyír.-mondtam, és kezemet már a kilincsre helyeztem.
-Hé bébi, ilyen gyorsan lepattintasz?-tárta szét karjait értetlenül.
-Lou, sietek!-nyafogtam, és idegesen az épületre pillantottam. A csengő hirtelen megszólalt, jelezve, hogy becsengettek az első órára, mire az udvaron lézengő néhány diák,-kivéve Lottie-t és Dylan-t,- elindult a bejárat irányába.
-Puszit kérek.-mondta.
Nevetve felé hajoltam, hogy számat a jobb orcájára nyomjam, de Louis ismét keresztbe húzta számításaimat. Pimaszul elfordította az arcát, így szám az ő szájával találkozott.
-Hé!-húzodtam el.-Pusziról volt szó!
-Ez az volt.-kacsíntott rám.
Megforgatva a szemem kinyitottam az ajtót. Egyet intettem a barátaim irányába. Dylan mosolyogva integetni kezdett, de Lottie továbbra is mérgesen meredt ránk rózsaszín kapucnis pulcsija mögül.
-Kettőre itt vagyok érted.-szólt Louis.
-Már ha túl élem.-sóhajtottam.
-Nyugi kicsim. Erős vagy te.
-Lottie-hoz? Kétlem.
Elnevette magát, majd a kulcsot elfordítva a gyújtásban, beindította az autóját.
-Kapok egy búcsúcsókot?-nézett rám azzal az elképesztő mosolyával, amitől megremeg a térdem és a gyomrom is egy időben. És hiába akartam, nem tudtam neki ellenállni.
Ismét lehajoltam, hogy számat az ő ajkára tapasszam.
-Vigyázz magadra gyönyörűm!-adott egy puszit az arcomra.-Kettőre itt vagyok!-ezzel elhajtott.

*
-Meddig tart a némasági fogadalmad?
Lottie lassan négy órája nem szólt hozzám. Komolyan megsértődhetett rám, ha még egy pillantásra sem méltatott azóta, hogy kiszálltam a bátyja kocsijából és mellé sétáltam. Megakartam szólítani, de hátat fordított nekünk, vagyis pontosabban nekünk, és meg sem várva minket besietett az iskolába. Hiába próbáltam  beszélni hozzá, négy tanórán keresztül levegőnek nézett. És, ez nagyon rosszul esett. Nem volt még legjobb barátnőm, így nem is ismerhettem az érzést, hogy milyen, ha összeveszünk. De most, azt kívántam, hogy soha ne ismertem volna meg, mert borzalmas volt.
Lottie hátát az egyik könyvespolcnak támasztva emelte fel lassan a fejét, és húzta ki eddig fülébe dugott fülhallgatója egyik felét.
-Mi van?!-kérdezte kicsit sem suttogva.
Mr. Hills, aki eddig egy viseletes füzetből diktálta le az osztályunk azon felének az anyagot kik érettségizni szándékoznak, most mérges arccal fordult a könyvespolc mögött bujkáló hármasunk irányába.
-Miss Tomlinson, értem én, hogy ön nem kíván részt venni az órán-szólalt meg szigorú hangon.-de kérem, ha nem szeretné kint tölteni az óra további részét, legyen olyan szíves és fegyelmezze magát!
-Bocsánat..-sziszegte a lány, és ismét megkísérelte visszahelyezni fülébe a hangszórókat, de Dylan elkapta a jobb kezét a mozdulat közben.-Engedd. El. A karom.-nézett rá a fiúra vészjoslóan nyugodt tekintettel.
-Egészen reggelig az volt a bajod, hogy Anie-biccentett felém.-nem mondd semmit. Most mondana, de téged nem érdekel. Ezt nem értem.
Lottie csak megvonta a vállát, és rózsaszín műkörmeit kezdte vizslatni az ölében.
-Na jó. -állt fel a fiú szemüvegét megigazítva orrán.-Elmentem a büfébe.-szólt és elindult.
-O'Brien mégis hová tart?-szólt utána Mr. Hills könyvét letéve az asztalra.
-Büfébe, és igen, kérem az igazolatlant.-vetette oda anélkül, hogy egy másodpercre is a méregtől elvörösödött tanárra nézett volna.
-Ezt nem hiszem el!-ingatta a fejét a tanár, majd hosszas beszédbe kezdett a mai fiatalok viselkedéséről, ami szerinte botrányos.
Aha. Szívesen hallgattam volna, meg minden, csak éppen nem nagyon érdekelt.
Sóhajtva csúsztam közvetlenül Lottie mellé, hátamat a könyves polcnak vetve, fejemet pedig a plafon felé fordítva ültem.
-Figyelj Lotts,-szólaltam meg.-ne haragudj, amiért nem szóltam erről az egészről.
Lottie fejét lassan felemelte, arcán megbántott mosoly látszodott, amitől a mellkasom fájdalmasan összeszorult.
-Anie, nem az bánt, hogy nem mondtad el..hanem, hogy Perrie-nek előbb mondtad el, mint nekem..-motyogta fülhallgatója zsinórját piszkálva az ölében.
Elkerekedett szemekkel néztem rá, és még mielőtt átkozni kezdtem volna szőke hajú barátnőm, Lottie folytatta.
-Beszéltem vele telefonon. Elkértem Dan mobilját. Téged akartalak hívni, de nem voltál elérhető, úgyhogy felhívtam Perrie-t.-mesélte suttogva.-Beszélgettünk, aztán megkérdezte, hogy mit szólok ahhoz, amit Louis tett veled.
Kék szemeivel csak egy futó pillanatra nézett rám, aztán combjaira helyezve figyelmét folytatta.
-Nem értettem miről van szó, aztán kiderült, hogy Louis megcsókolt téged,   a buli után. Azt is elmondta, hogy Louis csúnyán megkért arra, felejtsétek el..Napokig látogattalak Anie, napokig beszéltünk mindig. De te nem mondtad el nekem, pedig sejtettem, hogy a bátyámnak köze van hozzád. Miért nem?-kérdezte könnyes szemmel.
Ahogy ránéztem a mellkasom összeszorult a szemeim pedig szúrni kezdtek. A következő pillanatban éreztem, hogy könnyek végig folynak az arcomon.
-Sajnálom..-töröltem meg az arcom szipogva.-Ne..ne haragudj rám!
Barátnőm arcán a szemfesték vékony csíkban folyt le könnyeitől. A következő pillanatban felém fordult, és szorosan a karjaiba zárt.