Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

80. Fejezet

Jó olvasást!

-Miért nem adtad oda?-kérdeztem megtörten, fáradtan mutatva az ágyam szélén heverő kibontott borítékra, amelyből egy halvány sárga papír kandikált ki. Az ismerős kézírás láttán a szívem elszorult, a levegő nehezen áramlott be a tüdőmbe, úgy éreztem magam, mint egy haldokló.
Az előttem álldogáló férfi arca fájdalmas grimaszba torzult, miközben fejét elfordította az ablakom irányába. Kint tombolt a vihar. Az eső szakadt, a szél szinte majd kicsavarta a fákat a helyéről. Igazi horror időjárás volt, bár már megszokhattam volna, hogy Wolverhampton-ban sosincs szép idő. Vagy inkább az időjárás mindig a hangulatommal kompatibilis.
-Mert nem szerettem volna, ha még rosszabbul érezted volna magad-motyogta. Harry, fáradtan huppant le a fotelembe. Az arcán tisztán látszott a pofonom nyoma, amely úgy világított, mint egy vörös billog. Bűntudatot éreztem később, amiért annyira elfajult a vitánk, hogy megütöttem. De, abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Körülbelül, akkor lehettem otthon három órája. Mivel fáradt voltam, és nem volt kedvem délelőtt utazgatni, Harry későn jött értem. Délután hat órakor értünk haza, ő pedig úgy döntött, hogy nem megy haza, inkább nálam alszik. Mivel nem szóltam senkinek az érkezésemről, senki nem várt itthon. Csupán egy Geoff által formált jegyzetet találtam a hütőn, amelyben Liamet tájékoztatja arról, hogy egy barátjához ment meccset nézni. Liamet meg nem hívtam, le mertem volna fogadni, hogy Zayn-nel van valahol, vagy Niall-el ketet a városban. Amikor felértem a szobámba, kipakoltam, a szennyest betettem a mosógépbe. Harry, akkor mosdóban lehetett, én pedig voltam olyat kedves, hogy az ágyamra hajított szövet kabátját a szekrényembe helyeztem. Akkor vettem észre a borítékot az ismerős kézírással. Nekem címezve.
-Mit számít?-nevettem fel erőtlenül. A könnyeim utat találtak maguknak, ezáltal pedig idegesebb lettem, mert ismét sírtam annak ellenére, hogy nem akartam sírni.
Harry idegesen rázta a fejét.
-Terhes vagy, Anie. Szerinted, ha nem lennél az, megtagadtam volna a legjobb barátom kérését azzal, hogy nem adom oda neked a levelet? Nem akartam kockáztatni az egészséged! Veszélyeztetett terhes vagy! Öt hónaposan kórházba kerültél, mert idő előtt majdnem megszültél? És, akkor mit számított volna, Anie?!
Erőszakosan töröltem le az arcomon végig folyó könnyeimet, hátamat pedig a falnak támasztottam. Miközben becsuktam a szemeimet, egy egész pillanatra ki szerettem volna zárni mindent. Harryt, a levelet, a kintről beszürödő vihar hangját, és a gondolataimat, amelyek szinte lyukat égettek a fejembe. Fáradt voltam, úgy éreztem alig maradt bennem erő bármihez is. A legkisebb mozdulat is fizikai gyötrelmet okozott számomra, és legszívesebben mindennek véget vetettem volna. Abban a pillanatban újra a tizenhat éves önmagam voltam, aki összetört egy fiú miatt, és zokogott a szobájában, miközben imádkozott az égieknek, hogy minél előbb vessenek véget a szenvedéseinek. Akkor is a padlón voltam, és most is, csak éppen más időben, és sokkal másabb volt a helyzet. A hasamban lévő kisbaba erőteljes rúgásai, úgy hatottak, mintha valaki egy hatalmas kést szúrt volna az oldalamba egymás után többször. Örülnöm kellett, amiért több óra után újra aktív lett a kislányom, de fájdalmat okozott, és egyre nehezebben viseltem.
Harry hangosan felsóhajtott.
-Felőlem olvasd el-mutatott a borítékra-Louis is azt akarná, hogy elolvasd, és én nem lehetek az, aki megakadályoz ebben.
Szipogva emeltem fel a fejem.
-Köszönöm-suttogtam. Harry nem válaszolt, csak aprót bólintott, majd megindult az ajtóm felé.
-Elmész?
-Nem. De, tudom jól, hogy most egyedül kell lenned-nézett rám komolyan, aztán már csak annyit hallottam, hogy a zár kattant a háta mögött.
A maradék erőmet összeszedve álltam fel, és léptem az íróasztalomhoz, amin ott feküdt a fehér boríték az ismerős kézíqrással, és a nevemmel. Remegő ujjakkal téptem fel a borítékot. Az összehajtogatott papírlap, egykoron egy vonalas füzet darabja lehetett, amely Louis elkapkodott betűi keltettek újra életre, belőlem pedig ismét kiszakított egy újabb darabot, ahogy olvasni kezdtem a sorokat:

Anie,

Emlékszem arra, amikor megtudtam, hogy valaki bántott téged mennyire kiborultam. Legszívesebben kitekertem volna a seggfej nyakát, és nem foglalkoztam volna a következményekkel tudván, hogy én ezt megbosszúltam. Minden alkalommal, amikor rád néztem, az én kis törékeny angyalomra, mindig megfogadtam, hogy vigyázni fogok rád, és megóvlak az egész világ elől. Nos, ez nem sikerült, mert egy azzá a seggfejjé váltam, aki elől annak idején menekültél, most pedig menekülsz. Nem tudom, hogy hol vagy, merre vagy, de azt tudom, hogy biztonságban, egy olyan helyen, ahol többé már nem bánthatlak.    
A szívem minden alkalommal belesajdul, ha arra gondolok, te már nem lehetsz velem. Nem érezhetem az illatod, nem ölelhetlek, és nem csókolhatlak többé. Tudod, ez olyan, mintha elvennék a szomjazó elől a vizet, azt az éltető dolgot, ami életben tarthatja őt. Én pedig nélküled haldoklom. Minden egyes nap meghalok egy kicsit nélküled, de aztán rájövök, hogy ez a büntetésem, amiért olyan csúnyán bántam veled.
Megütöttelek, és megcsaltalak, miközben folyamatosan hazudtam neked. Emiatt pedig gyűlölöm magam. Annyira belebolondultam a saját nyomorúságos életembe, a titkokba, amiket szégyelltem, és amik elől menekültem, hogy már nem tudtam mi a valóság. Féltem. Bár ez nem mentség arra, amit tettem, de tudnod kell, hogy mennyire féltem.
Féltem, hogy elveszítelek, ha megtudod az igazságot, hogy mennyire elcsépelt az egész életem. Mindent úgy alakítottam, már akkor, amikor visszatértél közénk, hogy semmiről se tudj. És az elején jól ment, de tudtam, hogy nem tarthat semmi örökké. Tudom, hogy láttad Freddie szobájában a képet, Brianaról, láttad a szüleit, és tudtam, hogy sejted, volt valami közöm hozzá. Én pedig megrémültem. Eltűntem napokra, aztán felbukkantam, nem mondtam semmit, nem foglalkoztam veled, de te kitartottál mellettem. Fogtad a kezem, amikor más nem, kitartottál mellettem, és reméltem, hogy minden rendben lesz. És, ahelyett, hogy én is ezt tettem volna, inkább átgázoltam rajtad, megaláztalak, és majdnem megöltelek titeket.
Az én aprócska szerelmemet hordod a szíved alatt, el sem hiszem! Ha megérdemeltem volna, most melletted lennék, és biztosan együtt vásárolnánk a picinek. Ez olyan hihetetlen számomra..Talán most lehetsz öt hónapos! Biztosan már rúg a kicsi! Istenem, mit nem adnék azért, hogy mellettetek lehessek. De, nem félek,hogy magadra maradsz. Ott van Harry, Liam, és a fiúk. Tudom, hogy helyettem is vigyáznak rátok.Anie, erős vagy. Tudom jól, hogy megállod a helyed, mint édesanya. A babánk nálad jobb édesanyát nem is kaphatott volna az Istentől.
Tudnod kell, hogy szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, Gyönyörű. Ha letudnám írni, amit érzek..csak az a baj, hogy szar vagyok ebben az egészben. Nem kérem, hogy megbocsáss. Nem kérem, hogy beszélj velem, vagy válaszolj erre, pláne ha valaha megkapod. Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra, és bár a szívem szakad, miközben ezeket a sorokat írom, kérlek találd meg azt az embert, aki boldoggá tesz. A világot érdemled, szerelmem. És, nem én vagyok az, aki elhozza neked. Az ujjadon lévő ígéret gyűrű, amit adtam neked, még mindig az én ígéretemet jelképezi. Az én örök szerelmemet irántad, de remélem, egy nap az igazi szerelmed, a nagy betűs férfi felváltja az én gyűrűm és vele boldog leszel.
Vigyázz a kisbabánkra, Anie. És mondd el neki mindennap, hogy mennyire szeretem.
Örökké.

Louis,