Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

24. Fejezet

Jó olvasást!

-Anie,-suttogta valaki a nevemet, majd pár másodperc múlva, gyengéd éríntést éreztem az arcom minden pontján.-ideje felkelni!
Nyöszörögve oldalra fordultam, hogy távol legyek a suttogó hangtól, és a kezektől, melyek gonosz módon felkeltettek álmomból.
Sóhajt hallottam, majd éreztem, hogy a takaró hirtelen lekerül rólam.
-Nehhee...-nyavajogtam, és még mindig csukott szemmel a takaróért nyúltam. Amint kitapintottam, próbáltam magamra húzni, de valaki megnehezítette a dolgom.-Ne már! Engedd el!
-Anie, elfogsz késni!-hallottam meg Louis kellemes hangját. Rántott egyet a takarón, így teljesen lerántotta azt rólam.
-Nem érdekel. Aludni akarok.-motyogtam csukott szemmel, kezeimet az arcomra szorítva.
-Aludhatsz, ha hazaérsz!-simította meg ismét az arcom.-Kelj fel.
Megráztam a fejem.
Egyik legnagyobb nehézség az életemben, a korán kelés. Utáltam, ha valahova nyolc előtt mennem kellett. Hahó! Senki sem friss olyankor, és amúgy is, fejlődő szervezet vagyok, szükség van az alvás mennyiségemre, mielőtt felnőtt leszek pár hónap múlva. Addig had aludjak, amennyit én szeretnék!
  -Anie, gyerünk!-bökte meg az oldalam Louis, mire felnyögtem panaszosan.-Oh, kincsem. Ezt a hangot máskorra tartogasd!
-Hagyjál!-csaptam a levegőbe.-Aludni akarok!
-Jó. Kapsz öt percet.-sóhajtotta.-Addig felöltözök.
Hirtelen kipattantak a szemeim, és mielőtt Louis lemászott volna az ágyamról, ülésbe küzdve magam, nyöszörögve a keze után kaptam.
-Nee..maradj itt..-húztam magam felé. Szemét forgatva feltérdelt az ágyra, majd az államat megfogva nyomott egy puszit a számra. Kezemet a nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz, jelezve, hogy még többet kérek. Louis kezén megtámaszkodva hajolt felém, de egyszer csak elvesztette az egyensúlyát, és teljes testével rám zuhant.
-Aú!-jajdultam fel nevetve, ahogy Louis a súlyával a matracba paszírozott, teljesen szétzúzva a bordáim.-A szerveim..
A felettem lévő srác, nevetve megtámasztotta magát kezein közvetlen a testem mellett. Kezeimet ismételt mozdulattal a nyaka köré fontam, és mosolyogva lehúztam őt egy csókra.
-Hmm..-hümmögött bele a csókunkba, amit vártam, hogy elmélyítsen, de pár, borzalmasan rövidnek tűnő másodperc után fájdalmas arccal elhúzodott.-Kicsim..kérlek. Ne csináld ezt velem!
-Mi? Mit?-kérdeztem értetlenül. Fejével lefele biccentett. A szám "o"-alakot formált, amint megpillantottam hatalmas dudorát nadrágján keresztül.
-Ó, te jézus!-temettem arcomat a tenyerembe nevetve.
-Nagyon vicces Miss Payne!-kászálódott le rólam dunnyogva.
-Sajnálom. Többet ígérem, nem csókollak meg Tommo! Becsszó!-húztam ki magam, és tettem tenyerem a szívemre.
-Az még inkább kinyírna engem.-puszilta meg gyorsan az arcom, és az ajtó felé sietett, ahonnan még visszaszólt.-A konyhában leszek! És siess, van fél órád!-mondta már a folyosóról.

*
-Anie, ha nem sietsz, elfogsz késni!-kiabált Louis a konyhából. Valószínűleg azt hitte, hogy még mindig a szobámban készülődök, valójában negyed óra alatt elkészültem minden reggeli tevékenységemmel. A maradék időmet pedig arra szenteltem, hogy a fürdőszobai tükör előtt állva, idióta vigyorral a képemen újra és újra lejátszottam a fejemben a tegnap történteket.
Bután hangzik, de régen mindig is egy ilyen csókról álmodoztam. Tetszett, ahogy a filmekben elcsattan egy csók a zuhogó esőben. Az annyira romantikusnak hatott a képernyőn keresztül, de ha az ember átéli, azt az érzést elmondani se tudja majd. Louis csókja forró volt, és kellemesen bizsergető. Az összes porcikámon végig száguldott a forróság, ahogy szájával az én számra tapadt. Karjai biztonságot nyújtottak, és úgy éreztem, ha nem tart, akkor összeesek. Hihetetlen volt,és akárhányszor ismételnénk meg, akkor is különleges lenne. Minden alkalommal.
-Ha így kiabálsz-öleltem át hátulról, táskámat a lábam mellé ejtve.-akkor előbb-útobb elmegy az a cuki hangod.
Louis nevetve lerakta a bögréjét a mosogató melletti pultra, és fordult meg az ölelösemben.
-Szerinted cuki a hangom?-ölelte át a derekam.
-Ühüm. Imádom a hangod.-mosolyogtam rá.
-Én meg téged imádlak.-hajolt le hozzám, hogy megcsókoljon. Pár miniméter választotta el a szánkat, amikor a telefonom csörgése, csúnyán félbeszkított minket.
-Ahj már...-nyöszörögtem, Louis mellkasának döntve a fejem.-Ilyen nincs.
-De van.-mondta, miközben lenyúlt kettőnk közé, hogy kiszedje a zsebemből a folyamatosan rezgő, és zenélő mobilomat.-Lássuk csak, ki az, aki ennyire kitartó..-emelte maga elé a telefont.-Lottie.
-Gondoltam..-forgattam meg a szemem.-Add csak.
Ehelyett Louis elvigyorodott, rányomott a zöld "fogadás" gombra, mire felhangzott Charlotte Tomlinson kiabálása.
-Anie, te mégis, hol a büdös picsába vagy?!-kiabálta. A háttérből kocsik zaját, és Lottie hangjánál tompább, ismétlem tompább hangzavart véltem kihallani.
Fájdalmas arccal néztem fel Louis-ra aki továbbra is engem ölelve félkézzel, unott arccal hallgatta a telefonban, folyamatosan kiabáló húgát.
-Lassan becsengetnek! Te meg sehol! Úgy, volt, hogy minden reggel megvárjuk egymást?! Erre???? Sehol sem va...-folytatta volna, de Louis megunva testvére folyamatos rikácsolását, és félbeszakította.
-Lotts, kérlek még reggel van! Ne kiabálj már. Fáj tőled a fejünk.-hangja elkínzottan hangzott, de szemén látszott, hogy nevetését próbálja leplezni.
Másodpercekig csend volt a vonal végén, csupán a gyerekzsivaj hallatszott.
-Az ott Lou? Mit keres ott az a barom?-csendült fel Lottie kicsit sem derűs hangja.
-Én is szeretlek Lottie!-mondta Louis vigyorogva.
Charlotte erre egy dühös fújtatást engedett ki magából, és lelki szemeim előtt megjelent rózsaszín hajú barátnőm, méregtől vörös arca, ahogy a bátyát szapulja.
-Kedves Louis.-szólalt meg tetettett kedvességgel hangjában.-Odaadd a telefont, az én drága barátnőmnek, hogy végre megmagyarázza ezt az egész rohadt szituációt. MERT KURVÁRA NEM ÉRTEM, HOGY TE MI A FASZT KERESEL OTT, ÉS MIÉRT VESZED FEL HELYETTE A TELEFONT!-az utolsó szavakat már úgy kiabálta, hogy Louis fintorogva lökte arrébb a mobilomat a pulton, és mintha mi sem történt volna, arcát a nyakamba fúrta.
-Ezt el kell intéznem..-próbáltam elszakadni az engem ölelő férfitől, de mind hasztalan volt.
-Nem akarom.-morogta a nyakamba, libabőrt kiváltva belőlem.
-Anie! Hallod! Ha ott vagy vedd már fel!-hallatszott a másik Tomlinson panaszos hangja a telefonomból.
-Lou..megfog haragudni.-léptem el tőle.
-Így meg én fogok.
-Dehogy fogsz!-legyintettem félkézzel, miközben a másikkal a fülemhez emeltem a telefonom.-Igen?-szóltam bele.
-Na végre!-sóhajtott fel idegesen.-Hol a francba vagy? És mégis mi volt ez?
Félszemmel Louis-ra néztem. A fiú szemét a plafonra szegezve, kezeit a mellkasa előtt összekulcsolva álldogált. Szívem, most is megdobbant tökéletes látványára. Bár nem a saját ruháit viselte, mégis annyira elkápráztatott a kinézete, hogy szinte megszédültem tőle. Liam melegítőnadrágja lelógott vékony csípőjén. Az anyag ráncolódott rajta, mivel a nadrág jóval nagyobb volt. A fehér póló láttatni hagyta tetoválásait, és lapos hasát, amin egy dekagramm zsír sem helyezkedett el. Borostás arca jóval idősebbnek mutatta őt, hajával együtt, ami kócosan, hajzselé nélkül állt feje tetején.
Észrevehette, hogy figyelem, úgyanis szemeit a plafonról rám emelte. Ajkaira egy pimasz mosoly húzodott, szemei megcsillantak, ahogy rám nézett.  Tartva magát előbbi mondatához, miszerint megharagszik rám, így kissé csücsörítve, fejét újra a plafonra emelte, és konokul bámulni kezdte azt.
-Anie te figyelsz?!-Lottie hangja térített észhez. Szemeimet le sem véve az előttem álló csodáról válaszoltam.
-Lotts, nemsokára érkezem. Elmondok mindent. Szia. Puszi..-meg sem hallgatva Lottie tiltakozását leraktam a telefont, és raktam be a farmer zsebembe.
Mosolyogva sétáltam vissza a még mindig a plafont bámuló, "duzzogó" Louis-hoz.
-Nem is tudsz rám haragudni.-karoltam át a nyakát.
Nem válaszolt.
-Naa!-néztem  rá csúnyán, de semmi.
-Lou...-böktem meg mellkasát.-Most tényleg haragszol?! Louis!
Továbbra is felfele nézett, arcán unott kifejezéssel.
-Louis már!-engedtem el.-Ne csináld ezt!
Megforgatta szemeit, de nem válaszolt.
-Naa.-öleltem meg szoborszerű alakját, arcomat a nyakába fúrva.-Tudod, hogy Lottie rosszabb, mint egy pitbull.-motyogtam a nyakába, és egy puszit nyomtam finom illatú bőrére, mire megremegett.
Hatalmas sóhajjal átölelte a hátam.
-Nem haragszol?-néztem fel rá.
-Szerinted?-kérdezte.
-Nem tudom.-vontam vállat.
-Rád nem tudnék.-sóhajtott fel. Vigyorogva lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Kezeit lecsúsztatva a hátamról átkarolta a derekam ezzel közelebb préselve magához.
-Elkésel..-motyogta a számba, mire elszakadtam tőle kissé kifulladva.
-Elrontottad, az aranyos pillanatunkat.-motyogtam táskámat a vállamra kapva.
-Ne aggódj kicsim.-karolta át a vállam az ajtó irányába sétálva.-Lesz még több is.-puszilt bele a hajamba..