Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

74. Fejezet

Jó olvasást!

Apa kiakadt. De nem is vártam mást.
Jobban éreztem magam, hogy elmondtam neki életem talán egyik legnagyobb titkát, mégis fájt az egész. Láttam a csalódottságot a szemeiben, a döbbenetet, és a haragot, amit nem tudok, hogy ki felé irányult. Napokig civakodtam magammal, mire elhatároztam, hogy amint találkozok vele elmondok neki mindent. Ez egyébként tök könnyen ment, úgyanis a harmadik hetemet töltöttem otthon, nagy ívben kerülve az iskola épületét, ami tizennyolc évesen, érettségi előtt állva, kicsit necces volt. Nos, lehet, de összevarodott, és majdnem három hónapos terhes voltam.
Apa kettő után haza is ért, én pedig kapva az alkalmon bevezettem a konyhába, leültettem az étkező asztalhoz, és egyszerűen csak kimondtam, semmi, de tényleg semmi kertelés nélkül.
-Terhes vagyok.
Geoff pislogás nélkül meredt rám. Láttam rajta, hogy sok minden átfutott az agyán, a gondolatok szinte verekedtek egymással a fejében.
-Louis tudja?
-Nem, még nem tudja-ráztam meg a fejem, majd mindent elmondtam neki, amit még nem tudott. A Brianas sztorit, mint kiderült rajtam kívül mindenki tudta, tehát az nem volt neki meglepetés. Próbáltam palástolni, hogy mennyire rosszul esett az, hogy mindenki hazudott nekem, és átvert. Hiába mondtam azt, hogy nem érdekel, mégis érdekelt valamilyen szinten, és nem tudtam, hogy pontosan mennyi idő még megemésztem.
-Megtartod? - kérdezte továbbra is rezzenéstelen arckifejezéssel, amitől kissé feszülten kezdtem érezni magam.
-Szeretném-bólintottam, mire észrevettem, hogy Geoff egész testében megfeszül, és az első érzelem, ami kiütközni látszott rajta, az az idegesség. De, ismertem már régóta a nevelőapám, aki az évek során, sőt, már kiskorom óta az édesapám helyét vette át. Tudtam, hogy bármennyire szeretne velem kiabálni, és jól lehordani, amiért tizennyolc évesen teherbe ejtettek. Mindenki ezt tenné, ha a lányáról lenne szó. De Geoff na. Velem szemben nem. Persze, sok alkalom volt, hogy kiabált velünk, ha rosszat csináltunk. Viszont, engem sosem szidott meg úgy, mint Liamet.
Geoff hangosan sóhajtva túrt bele a már őszes barna hajába, mielőtt felállt volna az asztaltól.
-Én most lepihenek-mondta halkan, majd engem otthagyva a szomorú könnyeimmel, egy szó nélkül felment, és aznap nem is láttam többet.
Terveim között szerepelt, hogy felmegyek a szobámba, és két hétig ki sem dugom onnan az orrom, de sajnos az élet nem nekem kedvezett. Akkor sem. Délután egy óra után, miután kivégeztem az összes tanulnivalóm, átmentem Evanhez, a szokásos terápia miatt. Hiányzott Evan, és, hogy elbeszélgethessek valakivel minden baromságról. Az igazság az volt, hogy Evan már rég nem csak a pszichológusom szerepét töltötte be nálam, hanem az egyik legjobb barátomét, akire bármikor számíthattam.
Legszívesebben még maradtam volna, de a folyamatosan engem hívogató Lottie ez nem engedte. A tizedik hívására válaszoltam, és mielótt lecseszhetett volna, közöltem vele, hogy negyed hatkor találkozzunk az egyik sarki étterem előtt, úgyanis mindjárt éhenhalok. Kinyomtam a válasza előtt, ezzel mentve meg magam attól, hogy elkezdené a hegyibeszédet, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi.
Bár tudtam, hogy Lottie piszkosul haragudott rám, amiért majdnem három hétig kerültem őt, mégis ott várt rám a megbeszélt helyen, és, amint meglátott azonnal szorosan magához ölelt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott, de tudtam, hogy neki is szint kell hamarosan vallanom. Azzal pedig az ő esetében nem várhatok, úgyanis mégis csak a legjobb barátnőmről volt szó.
A furcsa az egészben az volt, hogy Lottie nem kezdett el velem kiabálni, nem nézett rám mérgesen, sőt a tekintete kedvesebb volt, mint az érkezése előtt. Megvárta, hogy megegyem a hatalmas adag burgerem, és sajtszószos krumplim.
-Azta, ez jól esett-dőltem hátra a székemben, miközben jóleső sóhajtás hagyta el a torkom. Lottie mosolyogva nézett rám, sült krumpliján nyammogva, és úgy tűnt, hogy tényleg semmi baja nincs, nem haragszik rám. Aztán önkéntelenül is a bő fekete felső fedte, aprócska pocakomra csúszott a tenyerem.
-Terhes vagy-mondta ki egyszerűen, mire úgy éreztem, hogy menten kiszalad a föld a lábam alól, és összeesek. Azonnal kiegyenesedtem a székemen, a pocakomról levettem a kezem.
Lottie lesajnálóan nézett rám, karjait szorosan összefűzte a mellkasa előtt.
-Anie, lassan egy éve ismerlek. És, mellesleg engem nem tudsz átverni-rázta a fejét idegesen, aztán arckifejezése hirtelen szomorúvá vált.
-Három hétig semmit sem tudtam rólad. Hiába hívtalak, nem vetted fel. Louis-t pedig hiába kérdeztem azt mondta, hogy már napok óta nem beszéltetek, mert összevesztetek-próbáltam nem a szemeimet forgatni ezen. Louis nem mondta el a testvérének, hogy nem csak összevesztünk, hanem meg is ütött. Bár, ha jobban belegondolunk, jobb is, hogy nem mondta el Lottie-nak, mert ki tudja, hogy ez az egész meddig fajult volna el. Talán Lottie még kórházba is juttatta volna gyermekem apját.
-Honnan tudod? - suttogtam halkan.
Lottie lesütötte a szemeit, majd sóhajtva megrázta a fejét.
-Hallottam, ahogy Liam, és Harry erről beszél. Nem tudják, hogy tudom, mert kihallgattam őket, amikor múlt kedden ott voltunk Niallék-nél. És nem akarom az ördögöt a falra festeni, de-húzta el a száját, mire élesen beszívtam a levegőt. - a suliban gyanakodnak.
-De hát senki sem tudja-értetlenkedtem.
-Nem is-emelte fel védekezően a kezeit, majd bekapott egy sült krumplit. - csak már ez is felröppent, és úgy gondolják ezért nem jössz suliba.
Szó nélkül bólintottam. Lottie észrevette, hogy most nem szeretnék erről beszélni, úgyhogy jó barátnőhöz híven elterelte a témát. Körülbelül két teljes órát voltunk együtt, és mielőtt örülni kezdtem volna, hogy végre haza mehetek, lefürödhetek és alhatok, Liam hívott, hogy Lottie-val együtt menjek át Niallék-hez. Kénytelen kelletlen, de átmentem, és amíg be nem léptem eszembe sem jutott, hogy mennyire hiányoztak nekem ezek az idióták.
-Szemeim kiesnek a helyéről-látott meg Harry legelőször, és indult is felém.
-Szia-öleltem át szorosan.
-Minden oké? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian, mire megvontam a vállam, és helyet foglaltam a szanaszét szakadt fotelben. Anélkül, hogy feltünést kelthettem volna, megigazítottam a pocakomon a felsőm. Harry a mozdulatomat mosolyogva figyelte, majd felém lépve hosszú puszit nyomott a homlokomra.
-Már most imádlak benneteket-kacsintott. Jelezve, hogy ő szomjas ellépett egy vízért, valamint egy kóláért. A kezembe nyomta a vizet, aztán helyet foglalt előttem a szőnyegen.
-An! - ölelt át Niall is, aki éppen akkor jött vissza a házból, nyomában a chipset zabáló, olajos munkaruhát viselő testvéremmel, és a telefont a füléhez tartó, folyamatosan beszélő Zayn-nel, aki csupán egy gyors intés után leült a legtávolabbi sarokba.
-Louis? - kérdeztem halkan, a mellettem tanyátverő Lottie-tól, aki haját hátra dobva megvonta a vállát.
-Adj belőle-nyúlt Harry felé. A göndör hajú kelletlenül, de átadta a kezében szorongatott pulykás szendvicset.
Egész este furcsa érzéssel ültem a gondolataim között elveszve. Louis nem hívott. Nem írt, és nem is tudtam róla semmit, csak annyit, hogy ma nem volt jelen. Körülbelül tizenegy órakor értünk haza Liam-mel, mindketten hullafáradtan. Megbeszéltük a srácokkal, hogy jövő hét szerdán elmegyünk egyet bowlingozni. Régen voltunk együtt, és már nagyon hiányoztak a srácok, úgyhogy nem vetettük el Zayn ötletét.
Miután lefürödtem, ettem egy nagy tál müzlit, végre bevonultam a saját kis szobámba.
Kényelmesen betakaróztam, a telefonomat pedig a kezembe fogva tárcsáztam. De nem vette fel.
Louis nem akarta, hogy tudjak róla.

Másnap furcsa, nyomó érzéssel a mellkasomban ébredtem. A hasam szúrt, még azután is, hogy megreggeliztem, bevettem a vitaminjaim, és lepihentem.
Egésznap rajtam volt, ez az érzés, tudtam, hogy valami történni fog. Próbáltam leplezni a rossz kedvem a többiek előtt, de hiába, mert mindenki észrevette, hogy valami nem okés. Louis nem volt a garázsban aznap sem. Nem találkoztunk, a telefonja pedig folyamatosan ki volt kapcsolva. Ideges voltam, fáradt, és a hasam is szúrt, ami tényleg nem volt normális dolog.
Este, Liam-mel megelégeltük, hogy nem tudunk semmit Louis-ról. Úgyhogy kocsiba ülve, elindultunk hozzá.
-Minden oké? - törte meg a csendet.
Nem feleltem. Aggódalmas tekintettel néztem ki az esőcseppek tarkította ablakon, jobb kezemmel védelmezően simogatva a pocakom.
Liam halványan rám mosolygott, és kezét az enyémre helyezve próbált megnyugtatni.
Az eső már jócskán szakadt, amikor az autó begördült Louis háza elé. Az autója a feljáron volt. Itthon van.
Liam-mel karöltve, megindultunk a bejárati ajtó irányába, miközben kapucninkat szorosan az arcunkba húzva igyekeztünk védeni magunkat a nagy szemekben hulló esőtől.
A bátyám hosszasan megnyomta a csengőt.
Senki.
Aztán mégegyszer.
Senki.
-Hát ezt nem hiszem el-sziszegte idegesen, majd mégegyszer utóljára lenyomta a gombot.
A gyomrom valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egy kisebb golyóvá zsugorodott, és már azt hittem, hogy senki nem fogja kinyitani az ajtót.
Aztán a zár kattant a küszöbön pedig megjelent Eleanor.
A levegő azonnal kiszorult a tüdőmből, ahogy megpillantottam a kócos haját, az elkenődött sminkjét, a kipirult arcát, és a takarót, amit a meztelen teste elé fogott.
Szédülni kezdtem.
-Mi a szar? - hallottam magam mellől Liam hangját.
Eleanor elvigyorodott. Engem nézett.
-Kik azok El? -hallottam meg a gyönyörű hangját. Hiányzott. Nagyon. De abban a pillanatban nem.
-Én a helyedben nem jönnék ki seggarc-Liam arca eltorzult a dühtől.
A világ forogni kezdett körülöttem, amikor megjelent Ő, Eleanor háta mögött szintén félmeztelenül.
Az arca ijedt volt, hófehér, és nagyot nyelt, amikor meglátott.
A hasam szúrni kezdett, és éreztem, hogy valami meleg lefolyik a lábamon.
-A baba-suttogtam, aztán megéreztem azt a szúró fájdalmat, ami teljesen megbénított.
Láttam, ahogy Eleanor szeme elkerekedik, Louis arca hófehérré válik.
Lenéztem. A szürke betonlépcsőn sötétvörös pöttyök jelentek meg. Véreztem.
-Kincsem... - kapott utánam gyorsan, mielőtt lefejelhettem volna a kemény lépcsőt...