Jó olvasást!
Nyöszörögve próbáltam kinyítni a szemem, de az erős fénytől, no meg a fölém hajoló alakoktól nehezen ment. Minden összefolyt, mintha egy vízfestékkel készített képbe belefolyatnék némi vízet.
-Ébredezik!-hallottam egy ismerősen magas hangot a közelemből.-Zayn, hozz egy pohár vízet a konyhából!
A felém hajoló egyik személy eltűnt. A szemem végre engedelmeskedik, így rendesen kitudtam nyítni azt. Pár másodperc elteltével, a kép kiélesedik előttem.
-Na végre felkeltél.
Louis felém tornyosuló alakja egy percre megrémiszt, de ahogy magamba fogadom ismerős alakját e félelmem azonnal elpárolog. Körül néztem. Egy kanapén feküdtem, valaki nappalijában.
-Itt is van a víz!-lépett be Zayn a nappaliba.
-Gyere Anie, segítek felülni egy kicsit.-Louis óvatosan megfogja a kezem, majd ülésbe segít. A világ egy perce forogni kezd körülöttem, és egy percre tényleg azt hittem ismét elájulok, de Zayn abban a pillanatban a kezembe nyomta a vízes üvegpoharat.
-Idd meg nagylány.-mondta, miközben a velem szembeni fotel háttámlájáról lekapta bőrkabátját, és belebújt.-Jót fog tenni!-Louis feléfordul,-aki eddig kezét tördelve álldogált mellettem-, és a fejével oldalra biccentett, jelezve, hogy menne.-Kísérj ki.
Louis, habozva rám pillant, de aztán megadóan felsóhajtott.
-Mindjárt jövök Anie. Addig légyszíves, idd meg a vízet.-mondta, aztán Zayn-t követve kisétált a helyiségből.
Kis idő múltán a bejárati ajtó tompa csapódását hallottam, tudomásomra hozva, hogy valaki kiment a lakásból.
Szemeimet végig legeltettem a számomra rettenetesen ismerős nappalin. Bőrkanapék, két fotellel középen egy aprócska dohányzóasztallal, minek közepén csak egy doboz cigaretta és egy kék öngyújtó foglalt helyet. Két könyvespolc, hatalmas plazma tv, egy vitrines szekrény amiben díjak, oklevelek, porcelánok valamint képkeretekbe foglalt fényképek voltak. Louis lakásában voltam. Csak arra tudtam gondolni, hogy mégis mi a francért vagyok én itt? Hogy kerültem ide? De nem kellett sokat gondolkoznom, úgyanis az égő arcom, a felrepedt ajkam, és a lüktető karom elárultak nekem mindent lehetséges tudnivalót. Calum.
A kezem remegni kezdett, és éreztem, hogy a forró könnyeim kibuggyannak, és utat törnek maguknak az arcomon.
Ostoba, és buta voltam. Féltenem kellett volna magam, hallgathattam volna Louis-ra, vagy Liam-re. Miért nem jöttem haza? Hangos zokogás tört fel a mellkasomból, amikor eszembe jutott, hogy hozzám ért..hogy fogdosott. Aztán megütött, mert ellenállni próbáltam. Pont, mint ő New York-ban. Ostoba voltam, mert megint bízalmamba fogadtam, egy ismeretlen fiút. Ostoba, naív, szerencsétlen lány voltam. Átkaroltam magam, mintha ezzel akadályoznám meg, hogy darabjaimra hulljak. A mellkasom fájt, beleértve minden porcikámat. És rettenetesen féltem. Mindentől.
Valaki a vállamra tette kezét, mire hangosan felzokogtam és remegve arrébb csúsztam a kanapén, mellkasomhoz húzva a két lábam. Még mindig a bulin viselt fekete ruhadarabok voltak rajtam.
-Ne..ne bánts kérlek!-néztem Louis-ra, aki tágra nyílt szemekkel állt az ülőalkalmatosság másik végében. Óvatosan mellém sétált, én pedig azonnal arrébb húzodtam, védve magam. Remegve szorítottam magamhoz, az egyik díszpárnát.
-Anie, ne félj tőlem!-mondta gyengéd hangnemben.-Nem bántalak!
Szemeiben aggódalom, félelem és bánat tükröződött. Kék inge gyűrötten lógott le vékony, mégis izmos testéről. Arca fáradt, és nyúzott volt, szemei alatt pedig mély, fekete karikák húzodtak.
-Ne sírj, kérlek!-érintette meg óvatosan a kézfejem. Végig simított a bőrömön, és még közelebb ült, szinte már éreztem a nekem nyomodó bordáját is.-Gyere ide!-mondta, és egy könnyed mozdulattal magához húzott. Fejemet a mellkasába nyomva bőgtem.
Testem rázkodott a sírástól, a mellkasom majd kiszakadt, remegtem, de ez Louis-t egyáltalán nem érdekelte. Állát a fejemnek támasztva ölelt magához szorosan. Kezeivel védelmet nyújtott nekem, olyat, amit még senkitől sem kaptam. Hagyta, hogy ingjét összekönnyezve adjam ki magamból az összes bánatom, minden panaszom, a fájdalmam. Nem mondta, hogy nyugodjak meg. Azt sem mondta, hogy minden rendben lesz. Csak a hátamat simogatta, néha pedig egy kósza puszit nyomott a fejem búbjára. Nem akart saját maga megnyugtatni, azt akarta, hogy magamtól nyugodjak meg. De azt nem vette figyelembe, hogy én már csupán az illatától is megnyugodtam, mint amikor egy fuldoklót kivisznek a friss levegőre. Nekem ő volt a friss levegő.
ESTÁS LEYENDO
Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT
Fanfic"Tudtam, hogy veszélyes. Tudtam, hogy nem lenne szabad. Figyelmeztettek, hogy hagyjam őt békén, ő nem nekem való, hogy csak összetöri a szívem. Ő már nem olyan, mint kiskorunkban. Ő már rég megváltozott. De a vesztembe rohantam azzal, hogy számára...
