28.Fejezet

2.3K 117 6
                                    


Jó olvasást!

-Most, hogy sikeresen elérted, hogy ne vigyelek iskolába..mit szeretnél ma csinálni?
Louis kíváncsi mosollyal az arcán nézett rám az asztal túl oldaláról, és várta válaszom.
Két lehetőség is eszembe jutott. Mivel Louis-nak ma négykor be kell mennie a műhelybe..eldönthettem, hogy hagyom őt pihenni és haza megyek, vagy szemét leszek, és egésznap a nyakán fogok lógni.
Az utóbbi lehetőséget választottam.
-Bármit, csak veled lehessek..-vontam meg a vállam nem törődöm stílusban, hol ott belül tomboltam, és már előre féltem a válaszától. A tányéramon lévő rántotta darabokat alaposan széttúrkáltam, és jobban hasonlított valami sárga pépes cuccra, mint sült tojásra. Finom volt, csak mint mindig, most is izgatott voltam Louis közelében. A látványa elég volt, hogy elvegye az eszem, és másra ne figyeljek oda, csak rá.
Póló nélkül ült előttem, arcán szemtelen vigyorral. Biztosan észre vehette, hogy nézem..
-Öhm..el..elmosogatok..-motyogtam, és a tányéramat megfova felálltam az asztaltól, és a mosogatóhoz sétáltam.
Hülyének nézhet, hogy vele akarok lenni. De ha egyszer annyira szeretném, hogy csak velem legyen egésznap..Már most ragaszkodom hozzá.
-Én is veled szeretnék lenni.-hallottam meg hangát mögülem, és éreztem karjait a derekamra fonódni. Összerezzentem, a tányér majdnem kiesett a kezemből, csak a szerencsén múlt, hogy még idejében eltudtam kapni.
-Ne ijessz meg többet..-motyogtam a mellkasába, miután kuncogva megfordított magával szemben.
-Sajnálom.-puszilt bele a hajamba, aztán eltolt magától, hogy szemeimbe nézhessen.-Hova szeretne menni az én gyönyörűm?-simogatta meg jobb kezével az arcom.
Megszólítástól hatalmasat dobbant a szívem. Még senki sem szólított így, az ő szájából pedig különlegesen hangzott.
-Először haza.
-Miért?-értetlenkedett.
-Mert bár szeretek a pólóidban és boxereidben aludni..-pillantottam le magamra, és jelenlegi öltözékemre. Louis egy fekete mintás pólójában, valamint piros boxerében voltam.-mégsem mehetek így utcára.
-Nekem tetszel így.-ölelte át a derekam.
-Nem mehetek így utcára.-kulcsoltam kezeimet a nyaka köré.
-Jó. Amúgy sem nézhet rád senki.-bólógatott megegyezve önmagával.
-Hihetetlen vagy.-nevettem fel, és szájához hajolva egy aprócska puszit nyomtam ajkaira.
-Naa. Csak ennyi?!-háborodik fel.
-Először vigyél haza, és talán kapsz többet is.-csaptam meg játékosan a mellkasát, és kiszakadva öleléséből a nappali irányába sétáltam, nyomomban Louis-val.
-Tényleg, basszus. Felkéne hívnom anyát, hogy vigyáznia kell Freddie-re.-huppant le a kanapéra, és már készült kivenni telefonját a zsebéből.
-Már miért kéne vigyáznia rá?-kérdeztem szemöldökeimet ráncolva, miközben térdeimre ereszkedtem Freddie-vel szemben. A kisfiú amint észre vett engem, játékait eldobta, aztán gügyögve, és kissé botladozva karjaim közé sétált. Mosolyogva pusziltam meg pufók arcát, és megigazítottam Adidas melegítő nadrágja derék részét. Fürdetés után meg is kérdeztem Louis-t, hogy egy ekkora babának, miért vannak márkás cuccai.
-Az én gyerekem. És az én gyerekem nem csöves.-felelte büszke mosollyal arcán.
Azt már nem mondta, hogy Freddie ruhatára megegyezik az ő stílusával. A kisfiú szekrényében kutatva, három olyan melegítőszettet találtam, amilyenek Louis-nak is vannak, csak neki magától értetődve, felnőtt méretben.
-Hát..hogy vigyázzon rá. Gondolom,-mutatott ránk tarkóját vakargatva.-nem szeretnél ekkora terhet. Mármint..Freddie egy baba és néha kibírhatatlan.. nem tudom, hogy van-e türelmed hozzá.
Pislogva hallgattam szavait. Ő közben fejét leszegte és ölében összekulcsolt kezeit kezdte bámulni.
Eszembe jutottak Lottie szavai, amik még barátságunk kezdetén, egy beszélgetésben hangzottak el.
-,,Anie, Louis még nem találta meg azt, aki elfogadná az ő legféltettebb kincsét."-és leesett.
Fél, hogy akivel együtt van, az nem fogadja el őt, a fiával együtt. Hiszen Freddie hozzátartozik, hiába nem az édes gyermeke.
A kék szemű szőke babára pillantottam a karjaim között, aki időközben Louis pólójának anyagát vizsgálta szakértő szemmel. Sóhajtva felálltam, majd Freddie-t öleübe kapva lassan átszeltem a szőnyeg és a kanapé közti távolságot.
Freddie kis karjait Louis felé nyújtotta. A szívemed megdobogtató férfi, halványan elmosolyodott és ölébe helyezte a kisfiút. Nyomott egy puszit az arcára, aztán ismét lehajtotta a fejét, és Freddie cipőcskéit kezdte babrálni tökéletes kezeivel.
Nem szóltam. Nem mondtam semmit, csak mosolyogva megböktem Louis oldalát, mire kíváncsian felém kapta a fejét.
Kezeimet az arcára simítottam, és megcsókoltam őt, ezzel jelezve, hogy én teljesen elfogadom a kisfiával együtt.

*
-Amikor utóljára voltam a szobádban, akkor még mindenhol játékok hevertek szanaszét.-hallottam Louis hangját kiszűrődni a szobámból.
A fürdőszobai tükör előtt álltam, és minden erőmmel azon voltam, hogy Louis Tomlinson szájának nyomát eltüntessem. Szerinte nem kéne, mert így legalább tudják, kihez tartozom. Szerintem meg kéne, mert elég csúnyán látszódnak, és konkrétan úgy néz ki a nyakam, mint akit fojtogatott volna egy polip.
-Nem. Utóljára részegen voltál a szobámban..-dörmögtem. Hangom vízhangot vert a fürdőszoba csempén.
-És együtt aludtunk'..-ölelte át a derekam.
-Csodálom, hogy egyáltalán emlékszel rá.-pillantottam fel arcára a tükörben, miközben újabb adag alapozót nyomtam a kis sminkszivacsomra, majd erőszakosan a nyakamra nyomtam.
-Hű, te aztán nem kíméled magad.-engedett el Lou és nézett rám nevetve.
Nem válaszoltam, csak még inkább a foltoknak nyomkodtam a kozmetikummal átitatott szivacsot. De hiába. Alig akartak eltűnni.
-Ilyen nincs..-nyöszörögtem, és idegbeteg módjára kezdtem el kutatni a smink táskámban, az alapozómat keresve.
-Hé, szívem!-fogta meg a kezem, és húzott magához.
-Lou..nagyon csúnya a nyakam..-moytogtam a mellkasába, homlokomat neki döntve.-El sem tudom tüntetni.
-Miért akarod eltüntetni?-tűrte el hajamat a fülem mögé.
-Mert csúnya. Csúnyán megjelöltél.-néztem rá, résnyire összehúzott szemekkel.
-Már mondtam. Legalább tudják, hogy valakihez tartozol. Hozzám tartozol..-az utolsó szavakat szinte már a számra suttogta. Kezei szorosabban fogták a derekam, és húzott közelebb magához. Ajkainkat pár miniméter választotta el, a pulzusom szokás szerint az egekbe szökött, ahogy megéreztem a testéből sugárzó forróságot, és szívének ütemtelenül gyors dobogását.
És akkor...
-Apa! Apa!
Louis sóhajtva elhajolt.
-Úgy érzem, mi nem fejezhetünk be, vagy kezdhetünk el valamit.-ingatta a fejét.
Nevetve szájon pusziltam, és visszafordultam a tükör felé. Mosolyogva figyeltem az üvegben, ahogy Freddie Louis elé szalad, és közben motyog valmit. Vannak olyanok, aki ilyen fiatalon szülők, és egyszerűen figyelmen kívül hagyják gyerekeiket. Meghallgatják őket, de nem figyelnek rájuk, vagy ha igen egészen érdektelenek a kisgyerek témája iránt. Hiszen a huszonöt éves, vagy fiatalabb szülőket más érdekli. Gyerekeikre úgy tekintenek, mint valami játék babára. Ha van kedved felveszed és játszol vele, ha nincs lerakod egy sarokba, majd legközelebb játszol vele ürüggyel. Persze van kivétel. De mégis..Louis más volt. Őszinte, szeretetteljes mosollyal az arcán hajolt le kisfiához, és kapta ölbe a csöppséget. Freddie ijesztően hasonló szemeivel, apukája arcára fókuszált, miközben kis kezeivel a borostás arcát tapogatta, és sajátos baba nyelvén beszélt Louis-hoz. Louis pedig érdeklődve hallgatta fiát, aztán ő is mondott valamit, amin Freddie elvigyorodott. Lou nevetve szétpuszilgatta a pufók baba arcát, aztán beljebb sétáltak a szobámban, és már nem láttam őket...

Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now