Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

34.Fejezet

Jó olvasást!

Fáradtan fintorogva dörzsölöm meg az arcom, ezzel tökéletesen elkenve a még délelőtt szememre került szempillaspirált. Nem volt közelemben tükör, de biztosan úgy festhettem, mint valami panda, aki éppen akkor szökött meg az állatklinikáról.
-Semmi ötletem sincsen!-dobta hátra magát Lottie az ágyamon. A matracban lévő rugoktól, kisebbet ugrottam az ágyon, de kezeimmel megtartva egyensúlyom, fent maradtam és nem végeztem a szőnyeggel borított padlómon.
-Legyünk múmiák.-vontam meg a vállam.
-Nem valami kreatív..-szavazta le mormolva az ötletemet.-És amúgy sincs annyi Wc papírunk ami elég lenne kettőnknek.
Sóhajtva feküdtem le barátnőm mellé, és kezemet az arcomra szorítva próbáltam kizárni a külvilágot.
Nem valami okos döntés egy halloween-i buli előtt pontosan öt órával ötletelni, hogy mégis minek öltözzünk be estére. Igazából, mi nem is tehettünk erről az egészről, hiszen Harry az okos fejével, csak tegnap este jelentette be nekünk, hogy amúgy bulit rendez, amihez persze nekünk nem volt még jelmezünk, és ilyen tájt egyetlen jelmezkölcsönző sem volt nyitva.
-A srácok minek öltöznek?-fordult felém barátnőm.
-Nem árulták el.-mondtam szomorúan, és teljesen elkenődtem, mert tényleg úgy tűnt, hogy nem lesz semmiféle jelmezem.
-Louis sem?
-Louis sem.-húztam el a számat.
-Most mi legyen? Baszki, ennyire még sosem voltunk meglőve! Ki kell valamit találnunk!-ült fel hirtelen az ágyamon, és nézett rám igen eszelős tekintettel. Szőke, szinte fehér hajszálai szanaszét álltak, kontya kissé kilazult a fekvéstől.
-És mégis mit? Semmi ötletünk sincs!-ingattam a fejem.
Lottie ciccegve felállt, és a fotelembe dobott táskájához lépett, majd addig turkált benne, míg meg nem találta rózsaszín mobiltelefonját.
-Most mit csinálsz?-kérdeztem szemöldök ráncolva, miközben törökülésbe szenvedtem magam.
Charlotte száját elhúzva bal keze mutatóujját feltéve, mellyel nem a mobilján pötyögött kérte, hogy várjak egy kicsit.
-Hívom a nehéz tűzérséget.-mosolygott rám, miközben füléhez tartotta telefonját.
-Az meg ki?-értetlenkedtem.
-Jessy.-tátogta hangtalanul.
Vállamat megvonva dobtam hátra magam az ágyon, és szemeimet lehunyva vártam, hogy mégis mi fog kisülni ebből az egész helyzetből.

*
Fél órával később valaki kopogott a szoba ajtómon.
-Ki az?-kiáltottam ki.
Válasz nem érkezett, helyette belépett a szobámba két olyan személy, akikkel már nem is emlékszem mikor beszéltem utoljára. Automatikusan mosoly kúszott ajkaimra, amint megláttam Perrie-t és Jessy-t.
-Sziasztok!-köszöntek mosolyogva. Jessy ledobta a komódom mellé hatalmas fekete táskáját, míg Perrie lila sminkes dobozát helyezte el az íróasztalomon, majd nemes egyszerűséggel felém sietett és azonnal szoros ölelésbe zárt. Szemeimet behunyva öleltem magamhoz szőke hajú barátnőm, aki egészen idáig Londonban volt, és sajnos esélyem sem volt vele találkozni elutazása előtt. Csupán telefonon beszélgettünk, vagy néhányszor Skype-on, de az mégsem olyan, mintha személyesen kommunikáltunk volna.
-Hiányoztál.-motyogtam nyakába elfojtott hangon.
Perrie kuncogva megsimogatta a hátam, miközben jobbra-balra dölöngélt velem.
-Te is nekem!-szorított meg utoljára, majd mosolyogva elváltunk egymástól.
Perrie-t Jessy váltotta, aki vörös haját hátra dobva topogott hozzám magassarkú csizmájában és köszöntött két arcra puszival.
Bár Jessy itthon volt, mégsem találkoztunk vele olyan gyakran, mint ahogy mi azt szerettük volna. Vagy sokáig dolgozott a belvárosi pub-ban, vagy ha éppen szabadnapja lett volna, akkor pár hónapja megismert barátjával töltötte idejét. Rob aranyos, végül is illik Jessy-hez, helyes férfi lenne, ha nem hordana szakállat, melyet fonat formájában hagy szabadon. Lottie teljesen kiakadt, és már érthető, hogy miért használta szegény Rob-ra a "rettenetesen szőrös" kifejezést. De ettől eltekintve, a srác tényleg nagyon aranyos, udvarias és vicces.
-Na, mi újság?-kérdezte Perrie vállamat átkarolva.
Lottie nyöszörögve tápászkodott fel az ágyamról, és sétált az íróasztalomhoz.
-Jöttök Harry hülye bulijára nem?-kérdezte szemöldökét felhúzva.
-Én igen.-biccentett Jessy.
-Én nem.-húzta el a száját Perrie, miközben félkezével megigazította lila keretes szemüvegét.
Elkerekedett szemekkel, némi csalódottsággal az arcomon néztem barátnőmre.
-Mi? Miért nem?-biggyesztettem le az ajkam.
Perrie vállát megvonta.
-Tegnap jöttem haza, és szeretnék egy kis időt a családommal is eltölteni..-magyarázta.-Meg amúgy sincs kedvem bulizni.
Jessy szemeit megforgatva fordított nekünk hátat, hogy Perrie táskájának tartalmát az asztalomra rámolja.
-De hát ott lesz Zayn is!-csodálkozott Lottie.-Zayn. Zayn Malik!
Perrie halkan kuncogva, kissé vörös színárnyalattal arcán lesütötte szemeit, és csóválta meg fejét.
-Zayn el lesz nélkülem is, ahogy eddig. Nem fog hiányolni.-mondta, majd szemöldök ráncolva hozzá tette.-Nem mintha, eddig hiányolt volna, szóval tök mindegy.
-Nem értelek.-csóválta fejét Lottie.
-Én sem.-szorítottam meg Pezz vállát, mire az nevetve elvette fejét a nyakhajlatomból, és nézett rám.
-Tök mindegy lányok!-pillantott ránk felváltva.-Ha eddig nem keltettem fel Zayn figyelmét, akkor most sem fogom. Mellesleg előbb összeállna egy idegennel, akinek az arcát sem látta, mint velem.-puffogott.
-Mi?-kérdeztük Lottie-val tökéletesen egyszerre.
-Semmi.-legyintett Perrie.
Mielőtt tovább taglaltuk volna a dolgokat, Jessy tenyereit összecsapva fordult meg, és nézett ránk vigyorogva.
-Na. Elég volt, nincs itt az ideje a pletykálásnak.-mutatott ránk szigorúan.
-Bocs anyu.-tette fel kezeit Lottie védekezésképpen.
-Van jelmezötlet?-kérdezte vörös hajú barátnőnk.
-Nincs.-feleltem szomorúan.
-Megoldjuk.-kacsintott rám Jessy fénylő zöld szemeivel.
-Na, lássunk hozzá!-pattant fel Perrie az ágyról, és szó nélkül megragadta a kezem, hogy aztán az íróasztalom előtti székre lökjön.