Jó olvasást!
-Szeretted őt?
-Nem tudom.
-Hogy-hogy nem tudod?-ráncolta szemöldökeit miközben lábait maga alá húzta, hátát a falamnak döntötte, miközben kíváncsian meredt rám.
Vállat vontam, de egy pillanatra sem néztem rá, miközben halk sóhaj szakadt ki a torkomból. Fejemet az ablakom irányába fordítottam, a sötét éjszakát csupán az utcai lámpák fényei világították meg.
-Nem tudom, hogy szerettem-e valaha. De az igen, hogy ragaszkodtam hozzá. Senkim sem volt rajta kívül, nem számíthattam senki másra csak rá.
Azt hiszem betegesen szerettem volna, hogy valakinek fontos legyek. Hogy valaki csak velem foglalkozzon..hogy legyenek végre barátaim..
És ő ott volt. Úgy toppant be az életembe, mint valami csoda és én úgy kezeltem, mintha tényleg az lenne. Helyes volt, de még mennyire, hogy az érthető volt, hogy azonnal a hatása alá kerültem. Kedvesnek és őszintének tűnt, volt humora, törődött velem..-suttogtam, remegő kézzel igazgatva meg magamon a takarót.
-Folytasd...nincs semmi baj..-mosolygott rám kedvesen, finoman végig simítva a karomon.
Lehunytam a szemem.
-Iskola után nem mentem haza, mindig vele találkoztam a közeli parkban. Ha öt percre is, de látni akartam. Vonzott, ragaszkodtam hozzá és nem...Nem tudom, hogy szerelmes voltam-e belé, de rettenetesen fájt, amikor megtudtam, hogy rajtam kívül más lányokkal is találkozik. Idősebbekkel, szebbekkel, okosabbakkal, pontosan olyanokkal, akiket megérdemelt..Naív voltam, nem vetettem a szemére, mert továbbra is magam mellett akartam tartani, már-már betegesen. Hiányzott a családom, rettenetesen hiányoztak, de ő segített nekem átvészelni ezt az egészet..Aztán minden olyan borzalmas lett..
Többé nem volt velem gyengéd, többé nem mosolygott és nem is törekedett arra, hogy jól érezzem magam mellette. Erőszakoskodott..és..és..azt akarta, hogy..hogy..-kétségbeesett könnyek folytak végig az arcomon, az agyamban emlékképek cikáztak össze-vissza, szívem fájt, de nem akartam abbahagyni. Folytatnom kellett.
-Anie...
-Ne..-ráztam a fejem, majd vettem egy mély levegőt.-De en nem hagytam magam. Három éven keresztül egyszer sem engedtem, hogy hozzám érjen..nem akartam, hogy ő legyen az a személy, akinek odaadom magam. Furcsa volt a kezdetleges bizalmam pedig elillant, miután először megütött.
Felpofozott mert..mert nem tetszett a hangnem, amit megengedtem magamnak. Bocsánatot kért, én pedig megbocsájtottam, mert nem tudtam, hogy mi vár rám. Nem sejtettem, hogy mindennap bepróbálkozik majd, és azt sem, hogy kiabálni fog velem. Nem telt el úgy nap, hogy ne ütött volna meg..hogy..hogy ne..sértegetett volna..
Három éven keresztül tűrtem..és..és borzalmas, ugye? Nem adtam meg neki azt, amit akart..miért hagytam, hogy bántson?
Féltem tőle, de mégis kiálltam magamért és az önbecslésem utolsó darabját megtartottam-felemeltem a fejem. Sírt. Kezét a szájára szorítva, miközben kék szemeivel megviselt, sápadt alakomat nézte.
-Emlékszem, hogy mindig veszekedtem vele. Az iskolában mindenki azt nézte, hogyan kiabálunk egymással. Nem tudom, akkor honnan jött a bátorság, hogy felemeljem a hangom..de este mindig megbántam. És arra is emlékszem, hogy az utolsó napom az iskolában fájdalmasan telt..a szám felszakadt, a bordáim sikongattak, minden egyes mozdulatomnál és..és az volt, amikor már nem bírtam tovább. Haza akartam menni, elakartam tűnni, megakartam halni akármi..csak tűnjön el az életemből, és legyen minden jó.
Sosem..sosem hittem a csodákban..de, amikor három év után apa és Liam eljött értem...Én csak remélem, hogy minden rendben lesz-suttogtam hangosan szipogva.-És nem érdekel, hogy az állapotom jelenleg nem engedi..de tudom, tudom, hogy jobban leszek..jobban kell lennem.
A következő pillanatban Lottie zokogva esett a karjaim közé, arcát a nyakamba fúrva, miközben kezeivel kétségbeesetten ölelt magához.
Sírtam.
Rettenetesen sírtunk, de elégedett is voltam. Betartottam az ígéretem, miszerint ő lesz az első ember, akinek elmondok mindent.
És megtettem.
*
-Ne lökdöss már!
-Nem én voltam..Szállj már le a lábamról Harry!
-Az Liam!
-Az nem én vagyok te seggfej!
-Utoljára mondom, hogy ne fogdosd a fenekemet Niall, mert orrba váglak!- kiáltottam, majd egy nagyot taszítottam a mellettem álló vállán, miközben igyekeztem a sötétben elhelyezkedni, a megbeszéltek alapján.
Harry szülei elutaztak az ünnepekre Gemmához, aki hivatalosan is Londonba költözött az új barátjával Chris-szel. Valahogy a fiúk előre megérzik az ilyen dolgokat, úgyhogy nem is fogadott váratlanul a hír, miszerint huszonnegyedikén meglepetés bulit rendeznek Louis-nak. Tehát, ahelyett, hogy a Szentestét otthon töltöttük volna, miközben a görbe, giccsesen feldíszített fánkat bámultuk volna, miközben édeségekkel tömjük magunkat, inkább buliztunk. A megszokott társaságunkon kívül a fiúk régi barátai, valamint a fél wolverhamptoni gimnázium is jelen volt Harryék házában, mint mindig, miközben arra vártak hogy az ünnepelt megjelenjen és jól meglepődjön. Fél nyolc volt, amikor Zayn írt, hogy úton vannak Louis-val és siessünk, mert nem hiszi, hogy sokáig kibírja vele egy légtérben anélkül, hogy nekivágna valamit.
-Utoljára figyelmeztetlek, hogy vedd le a kezed rólam!-csaptam bordán valakit.
-Hé! Ne ütögess már Anie! Nem én voltam-hallottam Harry fájdalmas hangját magam mellől, kicsivel később pedig kezét a derekamon, miután a néhány alak lökdösni kezdte egymást.-Na, hé! Állj már le ember! Ha valamit összetörsz a háromszorosát fizeted meg te seggfej!-kiáltotta hátra fordulva.
A hátunk mögül tompa "bocsi"-t hallottam, aztán pedig hangos csattanást, végül pedig felharsant Charlotte Tomlinson semmivel össze nem téveszthető kiabálása.
A sötétben állás nem tartozott a kedvenc dolgaim közé, főleg, ha az embernek maggasarkúban kellett mindezt tennie.
-Jól vagy?-hajolt közel a fülemhez, a magas göndör hajú fiú, akinek támogatását mint mindig, most is szívesen elfogadtam.
-Fogjuk rá-motyogtam, homlokomat kemény mellkasának döntve, miközben igyekeztem normálisan lélegezni és lenyugtatni magam. De egyszerűen nem ment.
Ideges voltam.
Borzalmasan ideges voltam, akárhányszor arra gondoltam, hogy mit tervezek, hogy hogyan adom át az ajándékomat. Egyáltalán menni fog anélkül, hogy idő előtt elájulnék?
-Biztos? Ha akarod kimehetünk a tera...-kezdte és bár nem láttam, tudtam, hogy homlokát aggódalmasan ráncolja.
-Jól vagyok Harry. Nem szükséges-szorítottam meg a karját, majd egy Lottie álltal begöndörített tincsemet kisöpörtem a szememből és fordultam meg, kezemmel átkarolva Harry vékony derekát.
Vagy hetven ember álldogált a sötétben, hetven különböző hang és én mégis kitudtam venni, hogy hol áll Perrie, Lottie, Cheryl, Liam, Niall vagy Dylan, aki már a megérkezésekor vitába keveredett az egyik évfolyamtársunkkal. Barátaim nem tehettek róla, de hihetetlenül idegesítettek. Minden nesz, minden suttogás, minden kimondott szó, minden beszédfoszlány olyan idegességgel töltött el, hogy legszívesebben kiabálva futottam volna ki az egész világból.
-És, most mindenki hallgasson! Itt vannak-hallottam Niall izgatott hangját, miután megpillantottuk Zayn autójának fényszóróját bevilágítani a nappali hatalmas ablakán.
Halk morajlás támadt, halk pisszenésekkel vegyülve, miközben arra vártunk, hogy a barnára mázolt bejárati ajtó kitáruljon és megjelenjen Louis, akinek hiánya késő délutánra egy kisebb fizikai fájdalmat okozott. Kissé lelkiismeret furdalásom volt, hiszen muszáj volt leráznom. Ha elmondtam volna, hogy a fiúk mit terveznek hetek óta, valószínűleg mindannyian megfojtottak volna, a holt testemet a közeli tóba dobták volna. Így a saját, valamint a szerelmem testi épségét óvva, tartottam a szám, és azt hazudtam, hogy Tilda nénikénk ma este átjön a családjával vendégségbe. Végül is nem hazudtam olyan nagyot, ugyanis Tilda tényleg tiszteletét teszi majd Karácsony valamelyik napján, csak éppen nem Szenteste.
Körbe néztem. Tényleg mindenhol sötét volt, kivéve a Karácsonyfát, ami színeit játékosan váltogatta a kandalló mellett.
-A picsába..elfelejtettem-morogta mellettem Harry, szemei szintén leragadtak a fán. Halkan kuncogva dőltem oldalának, pont akkor, amikor az ajtó kivágódott és meghallottam Zayn-t.
-Figyelj haver, ha akarod..
-Ne haverozz te nekem! Mégis miért hoztál ide? Harry nincs is itthon te állat!
Automatikusan mosoly kúszott az ajkaimra és még akkor sem tűnt el, amikor a fények újra kigyúltak. A tömeg hangosan éjjenezve fogadta Louis-t, aki tátott szájjal meredt a társaságra, keze még mindig a villany kapcsolón ragadva. És akkor sem mozdult, amikor Liam a nyakába ugorva köszöntötte fel. Csak nézett. Csillogó kék szemekkel nézett engem az emberek gyűrűjében állva, tekintetét le-fel vezetve alakomon.
-Szeretlek-tátogtam, ujjaimmal egy szívet mutatva felé, halkan kuncogtam, amikor arrébb rakta Niall-t, átfúrakodott az őt ünneplők között csak azért, hogy szorosan magához ölelhessen és végre megcsókolhasson.
*
-Hazudtál nekem-ráncolta szemöldökeit sértödötten, tenyerével játkosan rácsapva a combomra.
Szemeimet forgatva öleltem át nyakát, majd elmosolyodtam, amikor szorosan húzott az ölébe.
Harry-ék konyhájában ültünk távol a zsongástól, távol az ivóversenytől, ahol Zayn és Perrie egymás ellen indultak. Csupán ketten voltunk a konyhában, ahonnan csak tompán hallottuk a dübörgő zene és a kiabálás moraját. És ez tetszett. Csak ő és én.
-Muszáj volt-vontam vállat mosolyogva, tenyeremet borostát arcára simítva.- a fiúk megakartak lepni én pedig nem vagyok semminek elrontója.
-De legalább velem lehettél volna!
-És nem jöttünk volna el a neked szervezett bulira?-vontam fel a szemöldököm, ujjaimmal folyamatosan cirógatva bőrét.
Vállat vont, végül kedvesen elmosolyodott, kezével átölelve derekam. Lábaimat kinyújtva lobáltam a padló felett, mosolyom pedig levakarhatatlannak bizonyult arcomról, ahogy csodálatos alakját bámultam.
Fekete pólót viselt, ugyanolyan kapucnis kardigánnal, sötét színű farmerrel valamint barna bakancsával. Haja sokkal kisebb volt, mint napokkal ezelőtt, amikor a kócos tincsek a szemébe hullottak. Most viszont hátul felnyírt a kelleténél rövidebb frizurája vette el az eszem és ha tehettem volna minden pillanatban tincseit piszkáltam volna.
-Olyan csodálatos vagy, tudod?-suttogta, ujjaival fülem mögé tűrve egy kósza hajszálat.-A leggyönyörűbb lány. A legcsodálatosabb és Istenem..annyira szeretlek-motyogta a nyakamba orrát végig húzva a bőrömön. Borzongva hagytam, ahogy nedves csókokat hagyjon a nyakamon egészen a kulccsontomon, miközben szorítása erősödött az oldalamon. -És ez a ruha..-emelte fel fejét, beharapott ajkakkal mérve végig sötét vörös, csipkés ruhám anyagát.
-Tetszik?-kérdeztem halkan.
-Édesem, legszívesebben most azonnal leszedném rólad-közölte, ajkai huncut mosolyba húzodtak, ahogyan tenyere a combora simult. Kettesben töltött, rövidke pillanatunkat az ajtó hangos csapódása zavarta meg mire ijedten fordultam hátra. Louis szemeit forgatva, unottan nyögött fel, amikor megpillantotta Harry-t, mögötte pedig Stan-t, Louis egyik rég nem látott donchasteri barátját. Stan igazán jó fej volt, kellemes a társasága és igazán örültem, amiért megismerkedhettem vele.
-Ti ketten-mutatott ránk a göndör.-majd később enyelegtek, most buli van!
-Bocs haver, de most nincs kedvünk-Louis fejét rázta, állát a vállamra helyezve, miközben sajnálkozást mímelve vállat rántott.
-Istenem..látszik, hogy a harminc felé lözeledsz-forgatta szemeit Stan, szájához emelve a kezében tartott műanyag piros poharat.
Louis fintorogva emelte fel középsőujját.
Harry türelmetlenül tapsolt, majd megindult felénk. A következő pillanatban egy sikítás hagyta el a torkom, amikor a magas fiú a lábaim alá nyúlt, majd nemes egyszerűséggel kirohant velem a konyhából egészen a táncolókkal teli nappaliba.
-Megöllek-hallottam még Louis morgását, majd Lottie a semmiből feltűnt és elkapta a karom.
Általában az ünnepelt az, aki annyira beszokott rúgni, hogy világát ne tudja. Legalábbis ez így szokott lenni, hiszen a szülinapos aznap bármit megtehet, annyit iszik amennyit csak szeretne nem törődve a következményekkel.
De Louis nem.
A tortája felvágása után,- ami természetesen nem ment zökkenőmentesen, hála Zaynnek- engedte meg magának, hogy igyon egy pohár pezsgőt, de amúgy egyáltalán nem fogyasztott alkoholt. Nem rúgott ki a hámból, nem gondolta, hogy huszonhat évesen övé a világ. Ellenben a bátyámékkal. Az este folyamán, Liam sírva borult a nyakamba, miközben nem győzte elmondani mennyire szeret. Sikeresen leöntött sörrel és már készültem felpofozni, amikor Cherly leszedte rólam és úgy gondolta, hogy ideje hazavinnie az ittas testvéremet. Hálás voltam a nőnek, amiért gondját viseli a gyermek lelkű bátyámnak, szóval miatta már nem aggódtam annyira. Niall-t utoljára pedig a lépcsőn láttam, amint fül-orr-gégészt játszik egy barna hajú lánnyal a lépcső tetején.
-Kérsz?-egy barna hajú fiú, -kinek arca eléggé vörös volt, teste pedig borzalmasan izzadt az elfogyasztott alkoholmennyiségtől,- poharát vigyorogva mutatta felém.
-Kösz, nem-feleltem, miközben kikerültem a fiút és a kanapén helyet foglaló Perrie irányába indultam. Szőke hajú barátnőm üveges szemekkel meredt maga elé, két kezében szorongatva italát.
-Hé, minden rendben?-simítottam végig a vállán, lassan helyet foglalva mellette.
Nem nézett rám, fejét szomorúan csóválva meredt előre.
-Ez..ez ugye nem..-dadogtam, elkerekedett szemekkel nézve a jelenetet, amit alig akartam felfogni.
-Állítólag a barátnőm-olvastam le a szájáról.
Jessy, Zayn nyakát átkarolva hátulról táncolt, miközben a fiú beharapott ajkakkal, szorosan ölelte magához a lányt, ujjait derekába mélyesztve.
-A vicc az, hogy én hiába próbálkoztam..hiába..áhh. És mégis őt veszi észre nem engem! Ilyenkor hol van az a farkasember kinézetű barátja?
-Biztos szakított vele, mert megborotválkozott-morogtam, kivéve a kezéből a műanyag poharat melyből egy hatalmasat kortyoltam nem számítva arra, hogy leégeti a nyelőcsövem.
-Louis?
-Harry-vel láttam utoljára-feleltem, fejemet a vállának támasztva.
-Félsz?
Lesütött szemekkel, remegő ujjakkal piszkáltam ruhám alját, bensőmben újra feltámadt az izgatottság jól ismert érzése lezsibbasztva az összes tagom.
-Rettegek-válaszoltam, szemeimmel Lottie vékony alakját követve, aki nevetve hagyta, hogy Dylan megpörgesse őt. -Egyáltalán mire számítsak?
Perrie elmosolyodott.
-Kérdezz olyat, aki tapasztalt. Ne engem-pirult el, majd erősen megszorította a vállam. -Louis szeret téged és vigyáz rád. Ennyi elég nem?
-Köszönöm, Pezz-öleltem magamhoz, hátra dőlve a kanapén teljesen kivonva magunkat a körülöttünk lévő káoszból.
Legalább volt időm lenyugodni és átgondolni a helyzetem.
Louis szeret.
Szeretem.
Nem futamodhatok meg, most egyszer az életben nem.-Azért jól érezted magad?-fordítom hátra a fejem ágyon fekvő alakjára pillantva, miközben remegő kezekkel túrkálok a táskámban. Amint ujjaim közé fogom a sárga kis üvegcsét, kupakját azonnal lepattintom, hogy aztán az éjjeli szekrényre helyezett pohár víz segítségével eltüntethessem.
Tizenegy óra volt, amikor Louis úgy döntött, nem bír tovább ott maradni egy csomó részeg ember között, miközben neki egyáltalán nincs kedve ehhez az egészhez. Elkérte Harry autóját, és egyszerűen lelépett a saját bulijáról velem, valamint Perrie-vel, aki bánatában kicsit felöntött a garatra. Miután hazaszállítottuk őt, igyekeztünk elterelni zavaros gondolatait arról, hogy egyszer megöli Zayn-t.
-Őszintén?-vonta fel szemöldökét, miközben egy pillanatra felnézett telefonjából.
-Aha, őszintén.
-Nem. Valamiért ez a bulizás dolog, most nem igazán volt az ínyemre..mégis..huszonhat évesen azért szar érzés úgy tenni, mintha még fiatal lennék és úgyis bulizni..és..Kincsem?
-I..igen?-kaptam fel a fejem, halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Magassarkú cipőim kicsúsztak izzadt ujjaim fogásából, így azok hangosan koppantak a fapadlón.
-Minden rendben?-emelte fel a fejét, szemöldökeit aggódalmasan ráncolva. -Nagyon sápadt vagy..
-Oh, persze!-vigyorodtam el erőltetetten. -Csak..na mindegy!-legyintettem. Alsó ajkamba harapva fordultam a fal felé, egy hatalmas lélegzetet véve, próbálva lenyugtatni magam, de annyira nem ment. Ilyenkor mit kellene tennem?!
-Gondolom fáradt vagy már..-sóhajtotta, aztán meglátta, ahogyan idegesen tördelve az ujjaim az ablak irányába nézek.-Na jó! Kincsem, mi a...
És onnantól már nem volt vissza út.
-Odaszeretném adni az..az..az ajándékod-mondtam ki, olyan gyorsan, hogy féltem, Louis egyáltalán nem hallotta meg.
-Rendben...de..nem értem miért vagy ideges. Édesem, gyere ide-nyújtotta ki felém a kezét, mire remegő, zselére emlékeztető lábakkal indultam meg felé.
Kezemnél fogva húzott az ölébe, lábaim combja két oldalán helyezkedtek el, miközben szorosan tartotta derekamat.
Hevesen dobogó szívvel néztem gyönyörű kékjeibe és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy nála lenne-e tökéletesebb személy az egész világon. Szerintem nem volt.
-Megmondtam, hogy nem kell venned nekem semmit-rázta a fejét mosolyogva.
-Igazság szerint...-bámultam ujjaimat.-Semmit sem vettem..
-És milyen jól te...
-Én vagyok az ajándékod-szakítottam félbe, mélyen szemeibe nézve.
Szaporán pislogva nézett le rám, szája elnyílt, próbálta a megfelelő szavakat keresni, de nem jöttek. Megleptem. És talán még idegesebb lettem, amikor úgy tűnt tényleg nem tud mit mondani.
-Te..tessék?-dadogta.
Vállat vontam.
-Olyat...olyat szeretnék adni, amit mástól nem kaphatsz meg..és..és én magamat adom-suttogtam, remegő kezeimet vállaira helyezve, amikor hihetetlenül elmosolyodott.
Szemei felcsillantak, jobb kezét felvezette az arcomhoz, hogy aztán kedvesen megsimogassa már így is rettenetesen forró bőröm.
-Kincsem..basszus...nem tudom, hogy mit mondjak..biztos..biztos vagy te ebben?-szemeit kutakodóan járatta végig arcomon, fejét hihetetlenkedve csóválta.
-Igen..akarom. Te vagy az, akit igazán szeretek és úgy gondolom, hogy eleget vártál rám..
-Istenem..-suttogta, majd végül felém hajolt, hogy megcsókolhasson.-Szeretlek, és tudd, hogy vigyázni fogok rád az életemnél is jobban...mindent úgy csinálunk, ahogy te akarsz és..és ha valami nem jó csak szólj..
-Rendben-bólintottam, homlokomat az övének támasztva, tenyeremet borostás arcára simítva. -Boldog Szülinapot Lou!
Elmosolyodott.
Forró csókok százai, heves mozdulatok követték egymást, izgatott, vággyal teli pillantások, és édes szavai, melyeket fülembe suttogott. Minden egyes pillanatot igyekeztem megőrizni az éjszakából, minden momentumot, mert örökké emlékezni akartam erre a pillanatra. Arra a pillanatra amikor mindenestül, teljesen az övé lettem.
Amikor pedig meztelen, izgalomtól remegő teszem felé kerekedett, ujjainkat erősen összekulcsolta, majd elmosolyodott, szemében pedig láttam az igazi szerelmet, amelyet irányomba táplált.
-Szeretlek.Többé már nem féltem...
(Nem én vagyok az a személy, akinek bekéne vállalnia egy szexjelenetet
YOU ARE READING
Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT
Fanfiction"Tudtam, hogy veszélyes. Tudtam, hogy nem lenne szabad. Figyelmeztettek, hogy hagyjam őt békén, ő nem nekem való, hogy csak összetöri a szívem. Ő már nem olyan, mint kiskorunkban. Ő már rég megváltozott. De a vesztembe rohantam azzal, hogy számára...