Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

31.Fejezet

Jó olvasást!

,,A szavaknak súlya van."-szokták mondani.
De vajon hány ember él ezen a világon, aki ezen elv alapján válogatja meg szavait? Vajon hány ember gondolja át mondandóját, mielőtt kinyitná a száját?  A hirtelen haragú ember nem gondolkodik, ezáltal nem veszi észre, hogy miket mond, mik csúsznak ki a száján. Az indulat, a harag, az akarat átveszi a hatalmat a test felett...

Ott álltam. Csak álltam, mint valami bábú, teljesen háttérbe szorulva, miközben fejem felett meginduló szitokáradatot hallgattam. Könnyeim megállíthatatlanul folytak arcomon, ahogy a számomra két legfontosabb embert néztem. Szívemen minden másodpercben nagyobb repedés keletkezett, minden pillanatban, amikor újabb sértést vágtak egymás fejéhez.
Liam arca a dühtől vörös, szemei  vérben forogtak, és szinte hallottam, ahogy teste mellett lévő, ökölbe szorított kezét ropogtatja. Csontjai már-már sikongattak, akárhányszor összeszorította öklét, ezzel elfojtva indulatát, kisebb-nagyobb sikerrel.
Dühe nem más, mint Louis felé irányult, de úgy éreztem, hogy ebből a dühből én is kapni fogok. Szinte zsigereimben éreztem, hogy percek múlva bekövetkezik a baj, mégsem szerettem volna elhinni.
-Kurvára kértelek, és kurvára megígértettem veled, hogy ne menj a húgom közelébe! Erre te?! Ahogy kiteszem a lábam, te azonnal rámászol!-üvöltötte teli torokból, és ha Zayn, percekkel korábban nem megy mögé, akkor a bátyám valószínűleg neki esett volna Louis-nak. Így, amikor Liam két lépéssel közelebb ment, a halál nyugodt arcú Louis-hoz, kreol bőrű barátunk egy könnyed mozdulattal visszarántotta maga mellé.
-Nem ígértem neked semmit, ezáltal nem ígértem meg azt sem, hogy nem leszek a közelébe.-Louis hangja egy cseppet sem remegett meg. Arca, és tartása is nyugodt volt, pedig a helyzet minden volt csak az nem.
-Tudtad, hogy szent dolog nálam. Jól tudtad..de mégis arra kell haza jönnöm, hogy egymás szájába matattok?! Mégis mióta dugod a húgom?!-tárta szét karjait.-Mióta tart ez hmm?! Világ legundorítóbb személyei vagytok.
Hangosan sírtam fel Harry karjai között, aki már az első pillanatban magához húzott, és ölelt át védelmezően.
Liam még sosem beszélt így azelőtt. Sosem káromkodott a közelemben, és egyszer sem illetett semmiféle jelzővel. Most konkrétan leminősített, a szemében olyan voltam, mint az olcsó lányok akik könnyen odaadják magukat a férfiaknak.
Lottie megszorította a kezemet, Niall szorosan lehunyta a szemét és motyogott valamit.
-Én a helyedben visszavennék haver!-emelte fel a hangját Louis.-Kurvára nem történt kettőnk között semmi olyan! Nem feküdtünk le egymással.
Liam hangosan felhorkant, és kikapta a kezét Zayn szorításából.
-Aha. Tényleg? Valamiért kurvára nem tudok hinni neked..-sétált egyre közelebb a barátomhoz, mögötte Zayn-nel, aki minden lépését árnyékkánt követte.-vajon miért?
-Fogalmam sincs miért.-válaszolta Louis, miközben felemelte a fejét, és nézett a testvérem méregtől szikrákat szóró szemeibe.
-Undorítóak vagytok.-köpte a szavakat felénk.-Hányok tőletek. A húgomról kiderült, hogy egy hatalmas ribanc..
A levegő megakadt a tüdőmben.
-Ne. Beszélj. Így. Róla.-tagolta a szavakat Louis sziszegve, mégis jól érthetően.
Liam nevetve hátrébb lépett.
-Istenem ha tudnád drága Louis, hogy az én kis egyetlen húgocskám micsoda hírnévnek örvendett..-fordult körbe, aztán hirtelen megállt és a szemembe nézett. Tisztán láttam az undort, a megvetést, és a haragot barna szemeiben.-egy ribanc volt. Nem is csodálkozom azon, hogy a barátod állandóan megvert!
Ne. Kérlek..ne..Csak ezt ne...
-Mi van?-értetlenkedett Louis.
Lottie elkerekedett szemekkel nézett rám, míg a fiúk döbbenten pásztázták az arcom. A levegő szinte megfagyott körülöttünk. Megmernék esküdni, hogy a szívem dörömbölését is tisztán kilehetett volna venni, a másodpercek alatt kreálódott csendben. Éreztem, hogy a pánik ismerős érzése lassan hatalmába kerít.
-Igaz Anie?-vigyorgott rám eszelősen a bátyám, akit abban a percben nem ismertem meg. Ő nem ilyen..Az én Liam-em kedves, törődő, ez pedig nem az. -Mit mond neked az a név, hogy Luke Hemmings?
A kezem izzadni, és remegni kezdett. A szívem örült mód kalapált, a pulzusom az egekbe szökött..
-Anie, miről beszél?-fordult hátra Louis. Szemeiben aggódalom, arcán zavartság látszódott.
Fejemet ijedten kapkodtam. Minden irányból értetlen, zavart tekintet nézett vissza. Megtudták..
-Anie biztosan mindig csúnya kislány volt.-gügyögött Liam visszataszítóan.-Én most már azt is kinézem belőled, hogy rámásztál a srác haverjaira azért vert téged.-biccentett felém fintorogva.
-Igaz ez?-nézett rám ismét Louis, immár ijedtebben. És láttam rajta, hogy szinte könyörög nekem. Nem akarja, hogy igaz legyen. Én sem akartam, hogy igaz legyen. Nem akartam, hogy megtudják! Hogy így tudják meg!
De nem tudtam neki válaszolni..
Abban a pillanatban, úgy éreztem, hogy Harry karjai, valamint a körülöttem lévő társaság megfojt. Liam arca hirtelen váltott át mérgesből aggódóvá, és már megindult volna felém, ha Niall nem rántja vissza. A mellkasom szorított, mintha valaki ráült volna. Nem kaptam levegőt. A végtagjaim remegtek, és szedülni kezdtem. Hátráltam. Hátráltam a tekintetek elől, amik üldöztek. Féltem.
-Ne..nem..nem! Nem! Ne!-sikítottam kezemet a fejemre szorítva. Az elmémet, és a testemet egyaránt ellepte a pánik. Agyamban ismét feltűnt az ő arca. Gonosz nevetése, mosolya, keze, ahogy az arcomon csattan..ahogy a falhoz lök..ahogy megüt..ahogy megtép..ahogy megrúg..
Sírtam. Keservesen sírtam, és azt akartam, hogy minél előbb vége legyen. Tűnjön el a fejemből!  De nem akart..
-Anie! Anie nincs baj, itt vagyok! Kicsim nyugodj meg!-hallottam Louis hangját nagyon távolról.
Szédültem. Fájt mindenem, és annyira nem kaptam levegőt.
-Nee! E-engedj el!!-sikítottam, amikor két erős kar szorosan magához ölelt.-Nee..kérlek..ne-ne bánts!
-Valaki hívjon már egy kibaszott mentőt!-Louis kiabált, miközben karjaiba kapott, éppen akkor, amikor a lábaim megrogytak alattam.
Zokogtam. Remegtem, és sikítottam. A fejemben volt ő..és nem tűnt el a fejemből. Kapáloztam, amikor a két kar szorosabban tartott. Nem engedett, de én szabadulni akartam, mert nem akartam, hogy bántson.
Hangosan kiabáltak körülöttem,  a fülem zúgása miatt, a hangzavar hirtelen ezrenyi méh duruzsolásává vált.
Látásom homályos lett, az alakok, a fények a szemem előtt, mind-mind összefolytak. Csupán hangos zihálásomat hallottam, mellkasom még mindig szorított, és már rettenetesen  szédültem. Aztán meghallottam Louis kétségbeesett hangját..a hangot, amiért élek, amit annyira szeretek. A számomra kellemes hang, most tele volt fájdalommal, és félelemmel. Félt.
-Louis...ne...-nyöszörögtem, kezemet próbáltam felemelni, hogy megérintsem vele könnyes arcát..de a testem nem engedelmeskedett. Minden mozdulatom fájt, a végtagjaim nehezek lettek.
-Minden rendben lesz kicsim..shh...megígérem..shh! Itt vagyok! Itt vagyok kincsem csak nyugodj meg!-ölelt magához. Kellemes hangját tompán hallottam, gyönyörű arca elmosódott. Valamit kiabált..de nem értettem. Vele akartam maradni! Megnyugtatni..
-Louis....-hangom elhalt, és már nem bírtam nyitva tartani a szemem.
-Semmi baj kicsim, semmi baj...itt vagyok..
Aztán már nem éreztem, nem láttam, és nem is hallottam semmit. A szerelmem hangja eltűnt, csupán a sötétség maradt, ami magával húzott. A csendes sötétség, ahol nem volt többé Luke Hemmings, sem pedig fájdalom. Csak a sötét maradt, ahol nem bánthatott senki..