Ha Egyszer Az Életben.. (L.T)-BEFEJEZETT

11. Fejezet

Jó olvasást!

Louis továbbra is lefagyva bámult engem. Kezei szinte elfehéredtek, ahogy a babakocsit markolta.
-Louis, ne légy már ekkora tapló barom!-förmedt rá Lottie, aki eddig figyelte, ahogy bátyjával egymásra néztünk.
Louis megrázta a fejét, és már szólásra nyitotta száját, amikor Jay felbukkant.
-Kisfiam! Már azt hittem haza sem értek.-mondta.
Louis elvette a kezét babakocsiról, és ellágyult mosollyal az arcán ölelte magához az anyukáját.
Ez volt az első alkalom, hogy együtt látom őt az édesanyjával. Annyira látszott rajta, hogy szereti Jay-t.
-Ne haragudj anya, de Freddie megéhezett, és elkellett vinnem enni. Azután pedig még sétáltunk.-magyarázta a fiú, hangjában némi idegességgel, ami csak nekem tűnhetett fel, mert Lottie nem zavartatva magát leült az egyik kanapéra közvetlenül mellettem.
Jay megsimította fia arcát.
-Kicsim, a lényeg, hogy itthon vagytok!-mondta, aztán felénk fordult.-Gyerekek, kész a vacsora! Anie maradsz vacsorára?-nézett rám csillogó szemekkel.
-Öhm..én..nem szeretnék zavarni..-húztam el a szám.
-Nem zavarsz.-vágta rá Louis. Feléfordultam. Kék szemeivel komoran méregette az arcomat, száját szorosan egymáshoz préselte. Nyeltem egyet.
-Tényleg nem kincsem.-mosolygott Jay.-Megtisztelnél.
-Akkor szívesen maradnék.-mondtam halkan.
Johannah összecsapta a tenyereit, és őszinte mosollyal az arcán nézett rajtunk végig.
-Remek, akkor irány az asztalhoz!-adta ki a parancsot.
Jay elindult a konyha felé, nyomában Fizzy-vel, aki Ernie-t tartotta az ölében, és Lottie-t, aki pedig Doris-t vezette kézen fogva.
Egyedül maradtam Louis-val. Némán néztünk egymás szemébe, és csak álltunk, mint valami cövek.
Alsó ajkát beharapva mért végig, szemei a testemen cikáztak.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, a babakocsiban valaki panaszos hangon felsírt.
Feleszméltem a bambulásból, és Louis-t figyeltem, ahogy lehajol a kocsihoz és nyugtatgatni probálja a kisfiút. Aztán rám néz.
-Elaltatom. Megmondanád bent, hogy késni fogok?-kérdezte tőlem felhúzott szemöldökkel.
Lassan bólintottam, és addig álltam a nappaliban, ameddig Louis fel nem ment az emeletre.

Johannah valami fantasztikus szakács és anya, ez kiderült az este folyamán.
Az elkészített parmezános csirkéje, a legfantasztikusabb dolog, amit valaha ettem.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy az összes gyereke egytől egyig szeretik, és becsülik. Olyan tisztelettel, szerettel beszélnek édesanyjukkal, amit még egyszer sem tapasztaltam. Johannah pedig gondoskodó anya módjára figyeli az összes lurkója mondanivalóját. Ilyenben egyszer sem volt részem.
Gyerekkoromban, anyukám sosem beszélt velem így. Nem érdekelte, hogy mi történt velem aznap az iskolában. Nem kérdezett semmit, úgy tett, mintha nem is léteznék. Lehet, hogy Geoff volt az, aki mindig érdeklődött, foglalkozott velem, és ez persze remek volt, de mélyen legbelül édesanyára volt szükségem. Ezért is volt fájdalmas látni, ahogy az összes Tomlinson gyereknek van egy biztos, szerető, gondoskodó pont az életükben.
-Ohh kisfiam, azt hittem már le sem jössz!-nézett hátra a válla felett Jay, egyenesen Louis-ra, aki ruganyos lépteivel leült az asztalhoz, Lottie és én közém.
Élesen szívtam be a levegőt, és minden figyelmemet probáltam az ölemben lévő vörös hajú kislánynak szentelni, aki vacsorája elfogyasztása után, maszatos arccal az ölembe kéretőzött, de sajnos ez nem sikerült. Ahogy Lou leült, megcsapott a jellegzetes illata, és az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a szeme sarkából óvatosan rám pillant, de én úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.
-Freddie nehezen aludt el.-mondta egyszerűen.
-Jól szórakoztatok ma délután?-kérdezte Jay mosolyogva.
-Igen. -felelte.
-Danielle keresett.-közölte vele Lottie szárazon.-Mondtam, hogy jelenleg nem tudom, hogy hol vagy.
-Mondhattad volna neki, hogy Freddie-vel vagyok, drága húgom..-Louis szavai csak úgy csöpögött a gúnytól, az utolsó szavakat szinte köpte a
rózsaszín hajú testvére felé.
Felemeltem a fejem, és megpillantottam Lottie-t, ahogy fintorogva mered Louis-ra.
A közöttük lévő feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Biztosan lehetett közöttük valami konfliktus, ami miatt így bánnak egymással.
-Sajnálom Louis, de nem volt kedvem beszélni az elsőszámú ribancoddal.-vágott vissza Lottie gúnyos mosolyra húzva száját.
Johannah csörömpölve dobta le villáját, ami hangosan csattant a tányérján.
-Charlotte!-csattant fel.-Meg ne halljak ilyet mégegyszer!
-Miért, Danielle nem az amit mondtam?-tárta szét a karját a lány.
Fizzy halkan kihúzta a székét, és ellépve asztaltól elhagyta az étkezőt.
-Nem az.-válaszolta helyette is Louis, mire felékaptam a fejem. Értetlenül meredt rám.-Mi van?
-Hogy állhatsz le vele?-kérdeztem halkan.
Nem ismerem hosszabb ideje Danielle-t, ami talán nem is baj, de a lényeg, hogy látom hogyan viselkedik, és már hallottam róla dolgokat.
-Na tessék anya!-mutatott felém Lottie, miközben anyjával vitatkozott.-Anie is egyetért azzal, hogy Danielle egy ócska..-mondta, de Jay és Louis hangja egyszerre csattant.
-Lottie!-kiabálták.
-Ne beszélj így a húgaid jelenlétében!-célzott Johannah az ikrekre, akik nagyokat pislogva követték figyelemmel a történéseket. Daisy megvonta a vállát.
-Nem zavar.-mondta, aztán felállt az asztaltól, mozdulatát ikertestvére követte.-Megyünk is.-mondták.
Jay hatalmasat sóhajtott, és elernyedt a székében.
-Akkor a kicsiket is vigyétek.-mondta a halántékát dörzsőlve.
Szúros szemmel meredtem a Tomlinson fiúra, aki karba font kézzel meredt rám, kifejezéstelen tekintettel. Az előttem álló fiú, még csak nyomokbam sem hasonlított, az emlékeimben lévő vidám, mosolygos fiatalra. Most már értem, hogy mire céloztak a többiek, amikor azt mondták, hogy Louis már nem a régi. Szemei alatt sötét karikák húzodtak, arca borostás, és olyan, mintha egy csontváz ülne mellettem. Egy negyven éves csontváz. A kérdés, szinte ott volt a nyelvemen. Megakartam kérdezni, hogy Louis, mi lett veled? De ennyire tapinthatatlan én sem lehettem, és különben is, megzavart a kis Phoebe, azzal, hogy Doris-t óvatosan kivettem az ölemből.
-Köszönj el Anie-től!-suttogta a kislány fülébe.
Doris kezeit felém nyújtotta, szájával pedig aranyosan csücsörített.
-Szia szépség!-hajoltam felé, hagytam, hogy egy nyálas puszit hagyjon az arcomon. Phoebe elmosolyodott, majd a kislányt az ölében fogva, kisietett nővérei után.
Csönd uralkodott az étkezőben. Lottie szinte felnyársalta tekintetével a bátyját, Louis pedig szinte semmit sem vett ebből észre, mert engem bámult szenvtelenül, arcán féloldalas mosollyal, amitől kicsit kényelmetlenül éreztem magam.
Mielőtt Jay megszólalhatott volna, a telefonom hangosan pittyeggett, jelezve, hogy üzenetem érkezett.