The Book (H.S.)

17. rész:

Hirtelen felriadtam az álmom miatt. Annyira ziháltam és remegtem a félelemtől és attól féltem tényleg megtörtént. De ahelyett, hogy ordítoztam volna mint egy elmebeteg őrült inkább szét néztem, hogy hol is vagyok. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy a saját szobámban vagyok. Hogy is kerültem én ide? Hisz a kanapén aludtam el, vagy mikor jöttem én fel? Scott hozott fel? Vagy talán félálmomban másztam fel négykézláb a lépcsőn, szokás szerint?!

Gyorsan kinéztem az ablakomon és tényleg megnyugodván vettem mélyen a levegőt, hogy ez nem álca és nem álom. Itthon vagyok, nem másolat vagy álom, tényleg itthon vagyok. Csak egy a kérdés, mennyi az idő?

Telefonom keresésének indultam mikor épp a szobám kilincsért nyúltam, de ekkor a telefonom ébresztője fülsüketítően zengett a szobámban. Ijedve kerestem össze vissza, hol ott az orrom előtt volt az éjjeli szekrényen töltőn. Mikor tettem én fel töltőre? Vakarom a fejem és elhallgattatom az idegesítő és idegtépő zajt miközben azon gondolkozom, én tettem fel a töltőre vagy sem. Nem emlékszem, akárhogyan is próbálkozom semmi kép nem jön a szemeim előtt. Remélem Scott még itthon van reggeli illetve hajnali órákban és megkérdezhetem ő hozott fel-e.

Reggeli rutinommal végeztem, már csak a reggeli teámat szürcsölöm és nézek ki a fejemből, majd valaki a lépcsőn trappol lefele.

- Jó reggelt. - ásítva jön be a konyhába majd üdvözül.

- 'Neked is. - bögre kávéját oda nyújtom majd hálásan rám pillant majd homlokon puszil.

- Te cipeltél fel a szobámba? - kérdeztem.

Szerencsétlen ember azt sem tudja hol áll a feje és csak les ki a fejéből egyenesen a szemeimbe, mivel nem jutott az információ a tudatáig így megrázta a fejét. Bár igaz, még neki nagyon reggel van így még egyszer fel tettem a kérdést.

- Nem, miért? - rekedt hanggal és felhúzott szemöldökkel nézett rám. Most egy fokkal élőbb a feje a kávé miatt.

- Mert én a kanapén aludtam el. - köszörültem a torkom amiért eszembe jutott hirtelen az álom.

- Megint négykézlábon mentél? - vakarja a fejét és értetlenkedve nézett rám.

- Úgy tűnik. - kínomban azt sem tudtam hova nézzek de azért mosollyal elnyomtam.

Scott erre csak felkuncogott majd ment is a dolgára.

***

Szokásos munkarend, szokásos emberek és szokásos megrendelt kávék, üdítők, teák és sütik. Nos valamiért bágyadtan teszem-veszem a dolgom de inkább zombiként csoszogva elriasztom magam mellett az embereket.

- Mi van veled te lány? - rivallt rám Josh.

Lassított felvételként nézek rá, ami ő csak hátra lépéssel díjazta a figyelmemet.

- Fáradt vagyok. - hisztiztem neki.

- Bírd ki, már csak félórád van. - paskolta meg a vállam ami tett egy lapáttal, hogy a földön kössek kis és aludjak el.

- Nem lehetnék mennem most? - kérdeztem boci szemekkel már ha meggyőző tudtam lenni. De a boci szem inkább kidülledt kecskebékához hasonlítottam magam amiért ennyire fáradtnak látszom.

- Menj csak. Látom még most sem pihented ki a másnaposságot. - dörrent mögöttem egy mély hang amitől a kidülledt szememmel még jobban kiugrott a helyéről ami lehet meg kell keresnem a golyóimat. Ijedtembe nézek hátra és gondolkozom, hogy honnan a fenéből tudja ezt? És akkor látom a vigyort a fején a főnökömet. Ajaj ebből baj lesz.

- Menj csak, most kivételt teszek. - biccentett az ajtó felé és hálásan a nyakába ugrottam majd sprinteltem az öltözőbe átöltözni és a gondolatától örültem, hogy végre az ágyamban leszek.

Mikor kiléptem a munkahelyemről, egyből belém csap a villám, ma találkozóm van Edward-al. Felsóhajtva fogom a fejem és gondolkozom, hogyan is mondhatnám le.

- Ez jól megszerveztet Leila. - morogtam magamba majd erőt véve mentem a parkba.

Egy ideig csak kibírom, max tíz percet aztán hagyom az egészet. De még is furdal a kíváncsiság, hogy vajon hogy néz ki? Milyen ő? Vajon helyes és nem bánt meg? Megtudom őt szeretni? Fogalmam sincs, megint sok kérdések bombázom a fogaskerekeket, és észre sem vettem, hogy már a padon ülök.

Sehol egy ismerős személy, csak családos gyerekek akik játszanak, vagy épp fiatal szerelmes párok a fa alatt ülve cseverésznek. Irigylem azokat az embereket akik gond nélkül boldogan élnek. Nekem miért nem jár ki?

Miközben gondolkozom eszembe jutott, nem is tudom hogyan néz ki Edward. Igazán kérhettem volna valamilyen információt, hogy legalább legyen fogalmam és ismerem fel őt. De helyette a park melletti részen egy igen ismerős kocsit véltem felfedezni. Fekete Range Rover autó. Na ne.

Mr. Beképzelt Göndör uraság, még is mi a francot keres ez itt? Mi dolga lehet erre fele?

Mikor a kocsiból kiszállt majd szétnézve valakit megpillantott és a hirtelen tudat az, hogy pont rám néz. Megijedve inkább lehajtottam a fejem majd előkotorásztam a telefonom, mintha valakivel beszélgetnék.

Ekkor valaki mellettem leült és félszemmel néztem rá. Mit keres ez itt?

- Látom már a megjelenésem miatt is zavarba jössz. - suttogta mintha csak titkot akarná megosztani nekem, bár ahogy figyelembe veszem az öltözékét, mintha edzőteremből - átöltözve - jött volna ki, egy kivételével. Fekete farmer nadrág ahol mindkét térdénél ki van szakadva és egy szürke passzos V nyakú póló, feje tetején a pilóta napszemüveg pihen miközben az a rakoncátlan göndör haj szanaszét áll. Viszont a cipő nem a megszokott barna csizma, hanem sport cipő. Fura össze állítás de nagyon hozzá illik.

- Nem tudom miről beszélsz. - próbáltam terelni a témát, de valamilyen szinten átlát rajtam. Felsóhajtva megnyitom az üzeneteket és írok Edward-nak.

Én: "Hol vagy?"

Elküldve az üzenet majd Harry-nél megszólalt a telefonja. Mit sem törődve szét néztem, hát ha meglátom egy olyan személy aki szintén keres valakit. Ekkor a készülék ami kezemben van, megrezzent, majd gyorsan nyitottam meg és a döbbenten nem jutott az agyamig.

Edward: "Itt vagyok melletted."

Döbbenten oldalra nézek aki mellettem ül a beképzelt göndör, és az a vigyor ami azt arcán van, levakarhatatlan.

- Hogy mi?! 

Ajaj, ebből most mi lesz? 

Sziasztok!

Remélem tetszett Nektek.^^