The Book (H.S.)

33. rész:

- Mi volt ez, Lei? - szólalt meg végül nyöszörögve valamelyikük. Én csak továbbra is guggolva, átkarolva a lábaimat dülöngélek előre és hátra és próbálom a lélegzetemet normalizálni.

- Ne, ne, kérlek ne! - úgy érzem a szívem rögvest kiugrik a helyéről és próbálok másra gondolni. De nem megy, akárhogy is próbálom, nem megy.

Fájdalom, fájdalom hegyén hátán.

------------------------------------------------------------------------

Felsóhajtok, végre kezd megnyugodni a szívem és még mindig guggoló helyzetben vagyok, Liam félig lesérülten próbál megérinteni de én csak elhúzódok tőle. Persze Niall egyből előttem guggolt és mindkét kezeivel közre fogta az arcomat és próbált a szemeimbe nézni. Nagy nehezen, de rá kényszerítettem magam, hogy a félelmetes rikító kék szemeibe nézzek. Ámbár, nem olyan megnyugtató mint a zöld szempár. Na tessék megint Ő rá gondolok.

- Nyugodj meg kislány, nincs semmi baj. - nyugtatólangosan hüvelykujjaival simogatja az almácskáimat (szerk.: félre értés ne essék, arcról írom.) amitől jól esően borzongok és megnyugszom. Lehunyom a szemeimet és mélyen felsóhajtva szaggatottan fújom ki a bent tartott levegőt. Mikor kinyitom a szemeimet és egyenesen az arcára nézek, egyből elborzongok a látvány miatt. Erre az előttem guggoló személy kuncog és sejtem is, hogy miért. Elfintorogtam.

Véres orr, teliholdas szem, de ettől függetlenül jó kedvű miatt nem gyengélkedik.

- Ez még semmi, ahhoz képest, hogy telibe pofán rúgtál. Voltam már rosszabbul is. - vigyorog, persze Liam és elkezdett nevetni.

- Nem vagy semmi, kisanyám! - szólalt meg végül ír manó mögül a barna herceg, ezzel felmutatva a hüvelykujját.

Nagy nehezen feltápászkodott Liam, bár elfintorogva a fájdalom hevében, de inkább nem mutatja ki, mint hős. Komolyan, ti férfiak mindig a hőst akarjátok játszani?

Úgy szint Niall is követte a példáját, majd felém nyújtotta a kezét amint én remegve de elfogadtam és felállított álló helyzetben.

Kicsit megszédültem a hirtelen felállásból amit persze Niall észre vett, így a derekamat megfogva helyre billentett. Mikor kezdtem helyre jönni, én csak zavartam néztem a kezét ahol pihen, majd bíbor arc színnel rá néztem félősen, ezzel jelezve, hogy már leveheti a kezét onnan.

Persze amilyen fehér bőrű ő is, olyan rák vörös lett mint én.

- Bocsi. - félénken a tarkóját kezdte vakargatni, amint persze kuncognom kellett.

- Most én mondom, hogy tartjuk szünetet. - nevette el magát Liam majd a raktár felüli falán kis padra ül, ahogy Niall is.

Követtem a példájukat, majd egyszer csak kiböktem, ahelyett szépen átgondoltam volna.

- Sajnálom. - lehajtottam a fejem és próbáltam nem emlékezni azokra a borzalmas időkre.

- Csajszi, ne sajnáld. Több erőd van benned mint bennem. - mondja mellettem ülő Ni eközben helyesen bólogat Liam.

Felsóhajtok amolyan megkönnyebbült gyanánt, majd később tapsolásra leszünk figyelmesek.

Raktár felől jön a hang, oda nézek és a szívem rögvest kiugrik a látvány miatt. Sport mackó nadrág, sport cipő és testhez passzoló fehér póló van rajta ami a haja kuszán ál. Zöld szemei ragyognak, az ajkai meggy színű dúsak ami a szája sarka felkunkorodik. Mikor és hogyan került ide? Végig nézte a jelenetet? Mert ha igen, menten a föld alá ásom el magam szégyenemben, amit persze az arcom tűz forró égő érzést érzek. Nagyot nyelek és megint végig mérem tetőtől-talpig és a szám egyszerűen kiszárad. Az egyik karján tetoválásokkal van teli, de amilyen átlátszó a felsője, valamilyen szinten látszik, hogy a mellkasán és alatta van más fajta minták. Bárcsak látnám félmeztelenül és csodálhatnám a bőrén tartozó mintáit. Fejemet megrázom eme piszkos fantáziám miatt majd megköszörültem a torkomat.