Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

3. fejezet: Utazás Budapestre

Amire ébredtem másnap reggel, azt soha többé nem akarom látni! Legalábbis nem arra akarok ébredni. Mert nagyon el tud rontani egy békés napot az, ha az első látvány ami eléd tárul az beleég a retinádba. Velem se volt ez másképp.

Békésen nyitom ki szemeimet, ásítok egyet, erre mit látok? Victor mellettem meztelenül takaró nélkül hason fekszik. Bár visszaemlékezve a tegnap estére, nem is tűnt ez olyan durvának, ahhoz képest, amit akkor műveltünk. Arcom elpirult, ahogy akaratlanul is állandóan Victor tökéletes testére tévedt szemem. De megint csak uralkodtam magamon, kiszálltam az ágyból és nekiálltam háttal Victornak felöltözni. Eközben az én szerelmem is felébredt.

- Jóhh reggelth, Yurih! - mondta ásítás közben.

- Neked is jó reggelt, Victor! - szóltam én is kicsit még álmosan. Miután felöltöztem, újra Victorra néztem. Hála az égnek, addigra már magára húzta a takarót. Kócos, elfeküdt ezüstös haja szemébe lógott, arca kipirult, teste fénylett az izzadtságtól.

Lefelé menet Maccachin körmeinek kopogását hallottam a fapadlón. Szegény kis Maccachin! Hűséges társunk volt egész végig, mi meg csak kaját adunk neki és el is feledkezünk róla! Gyorsan ki is bontottam neki egy konzerv eledelt és a tálkájába adtam. Az uszkár meg békésen falatozni kezdte.

Edzés. Ezt csináltuk egész délelőtt. Mivel ki lett alakítva, hogy ki mikor és hogyan edz, nekünk Victorral a délelőtt jutott Yurioval együtt. A szőke fiú megpróbált kizárni minket gondolataiból, mindig kerülte a társaságunkat és nem szólt hozzánk. Az edzés után gondoltam, odamegyek hozzá és megszólítom.

- Héj, Yurio! - szóltam egy kicsit feszengve. Névrokonom éppen korcsolyáját kötötte ki a padon ülve.

- Mi van? - válaszolt kulturáltan.

- Csak gondoltam, megkérdezem, hogy hogy vagy. - mondtam halkan.

- Mit érdekel az téged? Nem vagy el te jól Victorral? - átvéve cipőjét táskáját vállára tette és úgy állt előttem.

- Csak annyira kerülöd a társaságunkat. Valami baj van Victorral vagy velem? - kérdeztem értetlenül.

- Victorral sok minden bajom van, de ezek eltörpülnek a mellett a tény mellett, hogy nem indul egyéni programmal. Aminek igenis örülök! - villantott egy magabiztos mosolyt - Veled meg pont az a bajom, hogy miattad nem lehet ellenfelem Victor. Hiába örülök neki,  túl könnyű falat lesz a Grand Prix, ha nincs vetélytársam. És az nem igazi győzelem. Az csak egy bemelegítő.

Hallva Yurio magabiztos hangját és szavait, még mindig azt kívántam, bárcsak olyan lennék, mint ő. Mindenki imádja, hatalmas tehetségnek mondják és talán a következő "Victor Nikiforov"-nak.

- Yuri! Indulunk! - halottam Victor hangját távolról. Yurio arca elkomorult, csuklyáját fejére húzta és zsebre tett kézzel elsétált. Én meg csak követtem Victor hangját és azon gondolkoztam, hányan gondolkodnak rólam így?

Gyaloglás közben nem néztem Victorra. Nem is szóltam hozzá. Befelé fordulva önmagamba sétáltam mellette. Ezt észre is vette Victor, de nem tehetett semmit. Otthon ledobtam cuccaimat, levedlettem kabátomat és a kanapéra telepedtem. Maccachin fel sem ébredt érkezésünkre, tovább szunyált a szőnyegen.

- Nos, a lány címét elkértem, mert felhívtam őt az öltözőben. - kezdett bele Victor, miközben mellém telepedett. - Egy kórházban van, Magyarországon. Azt mondta, bárki meglátogathatja és nincs fertőző betegsége. Csak az a lényeg, mi se legyünk betegek, mert ha ő elkapja, abban súlyos károkat szenvedhet a szervezete.

Bólintottam. Jólesett az, hogy tereli a gondolataimat a korcsolyázásról. Nagyon is érdekelt a lány és szerettem volna vele találkozni.

- Rendben! Mikorra szervezünk találkát? - néztem Victorra.

- Beszéltem Yakovval, ő azt mondta bármikor mehetünk, kivéve az utolsó egy hónapban. Akkor kell felkészülnünk teljesen a versenyre.

- Az úgy jó. De pontosan mikorra gondoltad? - kérdeztem újra Victortól.

- Jövő hétre elmehetnénk öt napra. Akkor legalább mi is pihenünk és kicsit nyaralhatunk! - mondta lelkesen Victor. Elővette telefonját és megnyitott egy oldalt, amin angolul írnak Magyarországról és a nevezetességekről.

- Utánaolvastam és tudtad, hogy Magyarországon olyan meleg van nyáron, hogy akár 40 fok is lehet? - nyomta az arcomba a telefonját.

- Legalább melegebb van, mint itt bármikor. - sóhajtottam.

- Na! Azért Oroszország sem rossz hely! De! mivel május van, hamarosan nyár lesz így már elég jó idő van ott. A fővárosban, ahol a kórház is van, mindenféle parkok vannak és egy egész sziget, ami kettéválasztja a Dunát! Hát nem király? - hadarta le a nagy lelkesedésben Victor. És mit ne mondjak, nekem is megtetszett Magyarország.

- Elintézzem a jegyeket, vagy inkább te? - kérdeztem mosolyogva.

- Olcsóbban meg tudom szerezni a jegyeket, mint te, úgyhogy én fogom!

-×-×-×-×-

Az egész múlthetet végigedzve már kezdtünk kicsit elfáradni. Azért, hogy ne puhuljunk el az öt nap alatt, a héten sokkal többet gyakoroltunk és többet futottunk. Így kedden teljes nyugalommal indulhattunk Magyarországra.

A reptéren várakoztunk a padokon ülve. Előttünk Maccachin feküdt mit sem törődve az emberekkel. A gép nem késett, így időben indulhattunk. Az uszkárt feladtuk egy hordozóban a raktérbe, így Victor kicsit aggódott miatta. Én nyugtatóan fogtam meg kezét, így szépen lassan újra higgadt lett. A repülőgépen leültünk a helyeinkre és én máris készültem bealudni, de Victor nem hagyta. Odanyújtotta nekem fülhallgatóját, én meg elfogadtam.

- Megmutatom neked, milyen zenéket gondoltam még, hogy meg kellene koreografálnunk! Nem rossz az, ha be vagy raktárazva! - mondta, miközben telefonját nyomogatta.

Én a bal, Victor pedig a jobb oldali fülhallgatót használva szálltunk fel, magunk mögött hagyva öt napra a korcsolyázást.

Több mint két óra múlva meg is érkeztünk Budapestre. A gép leszállása után megízlelhettük a magyar májusi meleget. Olyan jó idő volt, hogy le kellett vetkőznünk pólóig.

- Minek hoztunk kabátot? - nevetett mellettem Victor, akinek olyan melege volt, hogy pólója aljával legyezte magát.

- Mert Szentpéterváron hideg volt - válaszoltam egyértelműen.

- Francba is! Az én orosz vérem nem szokott hozzá ehhez! - bosszankodott kicsit párom.

Maccachinnal oldalunkon indultunk meg a szálláshoz, ami egy hotelban volt. Közben meg csak bámultam a budapesti óriási épületeket, amik kicsit sem hasonlítottak a japánok építési stílusához. Eközben Victor le sem tagadhatta, hogy ő egy turista. Nem tudom honnan, de szerzett egy turistakönyvet Magyarországról, amit nagy hévvel olvasott.

- Tudtad, hogy Budapesten tizennégy híd van? És mindegyik máshogy néz ki! - olvasta fel nekem.

- Annyi híd meg hova fér el? - csodálkoztam.

- És azt, hogy Budapestnek két része van, amit a Duna választ szét? Budán magas hegyek vannak, Pest meg olyan lapos, mint a palacsinta!

És még ehhez hasonló, amúgy érdekes tényt mondott, csak nem figyeltem. Az eszem végig a találkozás körül forgott. Mi lesz, amikor megérkezünk hozzá? Egy haldokló, alig élő lányt fogunk látni, vagy egy hatalmas átverés volt az egész? Nem, az utóbbi nem lehet. Pontosan megadta a kórház címét, és hogy hányas szobában van. Victor utánaolvasott és mondta, a lány igazat mondott. Plusz még Nina küldött egy képet, ahol a kórházi ágy látható. Szegény lány, nagyon sajnáltam.

És akkor még nem tudtam, mennyire fog ez még fájni.