Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

14. fejezet: Közeledik az idő

Minden nap szorító érzéssel keltem fel a mellkasomban. Ninának sokszor már annyira fájt a feje, hogy zokogva terült el a padlón, görcsbe rándulva. Néha hajnalok-hajnalán is arra ébredtünk Victorral, hogy üvölt a fájdalomtól. Egyik nap ismét elvittük a kórházba, hátha tudnak valamit ajánlani, de mondták, hogy már nem segíthetnek az életén. Ebben az időszakaszban már a kezelés sem segítene.

Eközben megszülettek a programjaink az előadásra, amit röviden Nina úgy nevezett el, hogy "A jég az életem". Mindent elárult ez róla, hogy az egyetlen helyesen működő dolog az életében a korcsolyázás volt, és a versenyzés. Összesen négy program lesz, különböző ruhákkal és zenékkel. Az első Nina egyéni programja lesz, ami egy egészen egyedi zenére lett írva. Nem igazán korcsolyázós zene, de azt mondta, ez a dal úgymond szabaddá teszi őt, gondtalanná.

A zene: Starset-Antigravity

Victor meghallgatta egy párszor, néha annyira elmerült a gondolataiban, hogy húsz percen keresztül ült magában, miután egyszer-egyszer meghallgatta. Végül rábólintott a dalra és elkezdte megírni rá a programot, amivel hamar is végzett. A második program Yurio és Nina páros korcsolyázása lesz, ami az Agape zenére lesz, csak két korcsolyázóra átkoreografálva. A harmadik program, Nina és Victor. Arra egy kicsit nehéz volt találni zenét, tekintve, hogy a kettőjük kapcsolata olyan szoros, mint az enyém Victorral, mégsem szerelmi, inkább gondoskodó. Végül Nina tanácsára Beethoven: Für Elise című zongoraszámát választották.

Aztán az utolsó. A negyedik, egyben utolsó program. Ami lehet, a lány életébe fog kerülni és karjaimban fog meghalni. A zene maradt ugyanaz, mint az én programomban tekintve, hogy Ninát mennyire megérintette ez a zene. Úgyhogy közös programunk Skillet-Whispers in the dark acoustikus változatára lett megírva.

××××

Hamarabb keltünk fel egy békés napon, mint ahogyan Ninának a fejfájása és hányingere elkezdődött volna. Victor mondta, hogy ne ébresszük fel, hagy legyen most egy békés reggele, amikor sokáig aludhat. Az ágyon ücsörögve Victor hátulról átkulcsolt lábaival, karjaival pedig vállamra támaszkodott. Olyan ragaszkodó tudott ilyenkor lenni, mint egy macska. Egy kis idő után kócos, elfeküdt hajamat kezdte birizgálni, mire én morogva viccből hátraszóltam.

- Nincs nyulka-piszka mert hátraharapok! - próbáltam hiteles maradni, persze Victor értette a poént.

- Akkor én visszaharapok! - vigyorodott el magabiztosan, mire én egyik karjánál fogva az ágyra rántottam és fölé magasodtam. Ennek hatására az ezüsthajú orosz megszeppent, miközben én győzedelmeskedve hajoltam füléhez és súgtam bele.

- Most meg kell, hogy harapjalak! - majd tényleg óvatosan ráharaptam fülére. Újra szemeibe nézve láttam, ahogyan Victor egyszerre meglepődve és vágyakozva néz rám. Kiengedtem karjaim szorításából, így újra fel tudott ülni, most már velem szemben. Haja össze-vissza állt, aminek hatására a nevetést visszafojtva mosolyogtam el. Miután Victor is észrevette, mint mulatok ennyire, megjátszott sértődöttséggel sietett a fürdőbe.

- Hahaha... nagyon vicces nevetni a ritkuló hajú szerelmeden! - mondta egyre távolodó hangon.

- Értsd meg, hogy nem ritkul! Még csak 28 éves vagy, hogy a rákban ritkulna?

Visszatérve már a normális haja lógott szemébe, kifésülve és csillogva.

- De már elég öreg vagyok! - kezdett bele sokadszorra. Igen, szerette ezzel ostromolni magát, pedig még mennyire fiatal!