Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

13. fejezet: Az utolsó előadás

Mi a... rááák? FRANCBA francba francba...

Nagyjából ezek a szavak jártak a fejemben, amikor hazafele letámadott a sajtó, végig csak a lányt, azaz Ninát kérdezgetve. Nem tudom, mire utaltak a "búcsúelőadás", illetve "közös program" kifejezések, de próbáltuk kimenteni az embertömegből. Mikor ez sikerült, kifáradva és lihegve fordultunk be egy utcácskába, amit szerencsére nem vettek észre az újságírók.

- Hogy ezek mindenhol megtalálnak! - akadt ki Yurio, akinek amúgy sem volt túlságosan jó kedve, ugyanis Victor unszolására velünk kell vacsoráznia Otabekkel nálunk.

- Te már csak tudhatnád. Yuri Angyalkái... nem ismerős? - cukkolta a lány, mire a másik még jobban feldühítette magát.

- Hagyjá' má' a hiénákkal! - kiáltotta, majd egy kis idő után hozzátette - Bár még mindig jobbak, mint a hülye Dzsé fáking Dzsé rajongói!

- Nála minden jobb! - mosolyodott el halványan Otabek, mire Nina hangosan felnevetett.

Szerencsére hamar Victor lakására értünk. Amikor átléptem a küszöböt, kellemetlen emlékek törtek fel bennem. De megnyugodtam, amikor az ezüsthajú királyom, Victor hátulról vállamra tette kezeit és úgy vezetett tovább. Úgy éreztem magam, mintha évekig nem lettem volna itt, kerestem a megváltozott dolgokat, bár nem történhetett sok minden az elmúlt másfél hétben. Leszámítva egy papírt az asztalon, illetve egy rakás gyógyszert a konyhapulton.

Nina bitangerős fájdalomcsillapítói. És a kezelés lapja. Az összeg, ami fedezi Nina életének meghosszabbítását.

De nem megmentését.

Otabek gyanútlanul a lap felé nyúlt és elolvasta azt, mire leérve az aljára szemei tágra nyíltak. A lány észrevéve, hogy valaki nézi a lapot, gyorsan felé ugrott.

- Az nem fontos, tedd le, kérlek! - azzal kikapta a papírt a fiú kezéből.

- Nem úgy tűnik, mintha nem lenne fontos - jegyezte meg Otabek színtelen hangon. Ekkor már Yurio sétált a fekete hajú fiú mellé és leintette.

- Hagyjad! - mondta kicsit feszülten - Nem jó téma!

A szőke hajú fiú szomorúan lehajtott fejjel ment vissza a konyhapulthoz, és hogy ne lássuk rajta, mennyire felkavarta ez az ügy, elkezdte nézegetni a temérdek gyógyszer közül az egyiknek a dobozát. Nem dobta fel a hangulatát.

Victor, mint valami jó háziasszony, elkezdte megteríteni az asztalt, majd felvéve a köntösét elindult a konyhába. Igeeen, még mindig nem tud főzni... Emiatt az én segítségemet kérte.

- Yuri! - nézett rám segítségkérően - Kérlek, segítenél?

- Rendben! - bólintottam mosolyogva, majd én is felvéve a másik köntöst kérdeztem tőle - Mit akarsz csinálni?

- Valami olyanra gondoltam, ami mindenkinek jó, mindenki szereti és nem túl nehéz étel.

Elgondolkodtam. Majd hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába hívtam Ninát, hogy ajánljon valami finom vacsorát.

- Valami finomat? - mélázott a lány - Mit gondolnátok valami igazi magyar ételre, amit se perc alatt össze lehet dobni és tökéletes vacsorára?

- Éppen azt kérjük! - néztem könyörgően a másikra, mivel mindenki már elég éhes volt.

- Melegszendvics! - bökte ki a lány - Van itthon kenyér, tojás, sonka illetve majonéz? Mert azt azzal kell enni!

Miután Victor megmutatta a hozzávalók helyeit, a lány elkezdte megcsinálni az alapokat, miközben állandóan magyarázott. Na, aztán a magyarok is tudnak! Fél óra alatt elkészült a vacsora, a tepsit már tettük le a konyhapultra hűlni.

- Kész vaaan! - szólt hangosan Nina, mire a mobilozó Yurio és a mellette ülő Otabek, aki nem tudom honnan, de szerzett sportmagazint, felnéztek és megindultak felénk.

- Na végre! Már majdnem éhen haltam! - azzal a szőke fiú nyúlt volna első szendvicséért, ha nem lett volna az éppen a sütőből kiszedve és olyan forró, mint a pokoltűz. Hangosan felkiáltva visszaejtette az ételt a tepsibe, mire Nina lefogta saját száját, nehogy hallani lehessen nevetését.

- NEM VICCES! - kiabálta Yurio, bár a lány kicsit sem rémült meg.

Nina a nevetést hirtelen abbahagyta, fejét szorította kezével és összegörnyedt. Én szinte azonnal megfogtam, mielőtt összerogyott volna. Próbálva nem bepánikolni kérdeztem a lányt.

- Mi bajod van? Jól vagy?

Victor  már ismerve a helyzetet elvett egy doboz gyógyszert a sok közül és kivett belőle két darab tablettát. Dupla annyit, mint amit átlagosan szed egy ember.

- Yuri! - próbált a lány a fájdalomtól beszélni - Victor! Vigyetek fel!

- Én ne segítsek? - nézett Yurio aggódó tekintettel a lányra, de az csak nemet intett.

- Nem... akarom, hogy lásd, mennyire szenvedek! - kiszabadult karom szorításából, mire újra megtudott állni a lábán és lassan a fiúhoz sétált - Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ezt megtegyem veled!

Yurio szó nélkül átölelte a lányt és fájdalmas arccal szorította magához.

- Nem akarom, hogy meghalj, Nina! - egy könnycsepp legördült a mindig is lázadó típusú kamasz arcán - Kérlek! Hagy segítsek!

- Mondom, hogy nem kell! - felelt a másik - Csak tegyél meg egy valamit a kedvemért! Korcsolyázz velem a búcsúelőadásomon!

A szőke fiú ezen kijelentésére lefagyott, még akkor is egy helyben állt, amikor Nina elengedte és mi felkísértük a szobájába. Bár nem láttuk, de hallottuk, ahogyan Yurio lassan elkezd szipogni, majd végül sírni.

A szobájába érve igazi lányos látvány fogadott: csomó dísztárgy, katonás rend, poszterek a falon, sarokban az edzőcuccok. Az ágya bevetve, letakarva egy hatalmas baglyos pléddel. Nina lefeküdt az ágyra, feje alá gyűrte a hatalmas párnát, majd én is melléültem az ágy szélére. Victor gyorsan elszaladt vízért a fürdőbe, hogy a lány be tudja venni a szinte már nyugtató erősségű gyógyszereket. Mikor visszaért, a vizet és a tablettákat  odaadta neki, és Nina szinte azonnal le is nyelte őket a vízzel együtt. A poharat az éjjeliszekrényre téve felnézett, mélyen szemeimbe mélyedt, úgy kérdezett.

- Te nem tudod, mi az a "búcsúelőadás"? - nézett könnytől csillogó szemekkel.

- Nem mondta nekem senki. Mért, Victor tudja? - kérdeztem teljesen feleslegesen.

- A média is tudja! - felelt kicsit megsértődve - Akkor elmondom, mi ez az egész!

Mélyet sóhajtott, a kifújt levegő megremegett, ahogyan testét reszketés járta át. Hangja bizonytalan és halk volt, mégis érthető és tiszta.

- Tudod, meg fogok halni - kezdett bele - A búcsúelőadásom a halálom időszakára lesz időzítve. A lényege az, hogy ami célt még be szeretnék teljesíteni, abban az egy előadásban végrehajtsam. Korcsolyázni szeretnék Yurioval, Victorral és veled. Különböző variációk lennének.

Itt szünetet tartott, mosolyra húzta száját és lelkesedve, bár könnyező szemekkel megfogta kezemet és közelebb húzott magához.

- Veled szeretnék a jégen meghalni, apa! Tiéd lesz a legutolsó előadásom!

Hogy? Mi? Van? Szemeim tágra nyíltak, lélegzetem elállt. Csak akkor tudatosult bennem, mennyi mindent jelent nekem ez a lány. Apja helyett minket, Victort és engem fogadott be szívébe, miközben sikerült segítségével újra hinnem abban, hogy Victor szerelme az enyém lehet. Örökre. És ez a lány most meg fog halni, ha minden igaz, a karjaimban.

A jégen.

Utolsó előadását, és ezzel utolsó lélegzetvételeit csak nekem akarja adni. Szívem összeszorult, zokogva öleltem át a lányt, aki csak könnyezni tudott már, mert sírni felesleges volt.

Az nem hosszabbítja meg az életét.