Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

7. fejezet: Menekülni a gonosztól

Szomorúan indultunk vissza a reptérre, miután letelt az öt napnyi szünetünk. Vissza kellett térnünk az edzéshez, különben nem tudjuk a megfelelő formánkat hozni. Ninochkával egyáltalán nem beszéltünk telefonon aznap, csak tegnap említettük, hogy el kell mennünk. A lány ugyan csalódott volt, de megértette és bólintott.

Oroszországban hirtelen csapott meg a hideg. El is felejtettem már, milyen a jó kis oroszos időjárás. Lakásunkba érve lepakoltuk a bőröndjeinket és ledőltünk a kanapéra pihenni. Elővéve a telefonomat felkukkantottam a közösségi oldalamra. A rajongók nagy része nyálas és vágyakozó kommentet írt, hogy mennyire szeretnének velünk lenni. Egy hozzászólás tűnt ki a sok közül számomra, amit Ninamacska írt.

Köszönök mindent, Victor és Yuri!

Megköszönte. Nem panaszkodott, nem vágyakozott, csak megköszönte a velünk töltött időt. Ebből látszódott, hogy ő nem szimpla rajongó volt.

Hanem versenytárs.

Igaz, a lány két éve nem versenyzett már, attól még volt olyan időszak, amikor versenyzőként látott minket. Tényleg, Yuiroval egy korosztályban voltak nagyon sokáig, hátha ismeri! Rá is írtam nem túl kedves névrokonomra, aki szinte állandóan a neten lóg.

yuri_katsuki: Szia Yurio!

yuri_plisetsky: cső, mivan?

yuri_katsuki: Lehetnél kedvesebb is! Amúgy ismersz egy Ninochka Yanovna nevű lányt? Bárhonnan?

yuri_plisetsky: a francokat leszek kedvesebb. te nyaralhattál a nemtomhol, én meg halára edzettem magam!

yuri_katsuki: Most nem ez a fontos, na! Ismersz Ninochka Yanovnát, vagy sem?

yuri_plisetsky: honnan kéne ismernem? biztos ismerem, csak nemtom, hogy vécépucoló a korcsolyapályán, vagy sarki boltos a kocsmás utcában?

yuri_katsuki: Műkorcsolyázó, két éve nem versenyzett. Most tizennégy éves, tavalyelőtt találkozhattál vele, mert Oroszországban korcsolyázott.

A válaszát már nem láthattam, mivel Victor vacsorázni hívott engem. Gyorsan letettem a telefont a kanapéra.

Nagy hiba volt.

~¤~

Másnap reggel nem találtam a telefonom. Hol a rákban lehet, gondoltam, majd rájöttem, hogy az én marhaokos agyammal a kanapén felejtettem, meg sem várva Yurio válaszát. Fáradtan keltem ki az ágyból, nem találva magam mellett Victort. Biztos előbb felkelt, gondoltam, majd egy szál alsóban és pólóban indultam reggelizni. Leérve a nappaliba Maccachin kopogó körmeit hallottam, ahogyan fel-alá járkált a padlón. Soha nem szokta ezt csinálni, csak akkor, amikor ideges vagy mi vagyunk idegesek. Ezek szerint valami lehet Victorral. Sietve szaladtam le a lépcsőn, majd a nappaliba érve az én és a saját telefonját nézegető férfit láttam meg. Feszülten koncentrált, majd amikor meglátott, nem is köszönt, elém tartotta a két telefont egyszerre. Az enyémen a tegnapi beszélgetés volt, rajta Yurio válaszával.

yuri_plisetsky: ismerem a csajt. az apja egy hatalmas seggfej. emlékszem, láttam a verseny utáni napon, ahogyan majdnem megverte a lányát. borzalmas volt.

A Victor telefonján egy Ninával folytatott beszélgetés részlete látszódott, a legújabb üzenete a lánynak ez volt.

nina_macska: Azonnal Oroszországba kell mennem! Kérlek, üldöz engem!

Tágra nyílt szemekkel meredtem a két kijelzőre és lassan összeraktam a kirakós darabkáit. Hiszen csak az anyja és nagyanyja örökségéről beszélt, nyíltan nem mondta a szülei halálát és apját sem említette soha. Gondolatmenetemet Victor fejezte be.

- Ninochka apja még mindig él. És üldözi a lányt. Azonnal rendelek neki repülőjegyet! - elővette laptopját és megnyitotta a repülőtársaság honlapját.

- Várjál! Még nem biztos, hogy erről van szó! - óvatoskodtam, de ő nem tágított.

- Yurio soha nem hazudik ilyen dolgokban, mivel nem érdeke egy idegen emberről hamisat nekünk mondania. Plusz Nina is írta, hogy üldözi őt. Ki más tenné ezt, mint az apja, aki ezek szerint verte is a lányt?

Logikusnak gondoltam, így bólintottam. Pár perc múlva Nina csörgött meg a telefonomon és felvéve azt sírva szólt bele.

- Kérlek, segítsetek! El kell menekülnöm innen! Oroszországba kell mennem! - hadarta a szavakat.

- Nyugalom! - szóltam rá - Ki üldöz téged? Nem tud a kórház tenni valamit?

- A kórház csak azt tudja megakadályozni, hogy megverjen vagy megerőszakoljon engem! Attól még terrorizálhat! - kiabált a telefonba.

- Kérlek, nyugodj le! Victor vesz neked repülőjegyet és elküldi! - próbáltam megnyugtatni. Pedig igazából még én is meglepődtem, miket mondott. A helyében én is pánikba esnék és menekülni próbálnék. Ráadásul amit mondott, hogy mit tehet vagy tett vele, lesokkolt. Terrorizálni? Verni? Vagy talán... megerőszakolni? Micsoda? Segítségkérően néztem Victorra, aki egy bólintással jelezte, hogy átveszi.

- Figyelj rám, Nina! - mondtam neki - Átadom a telefont Victornak, vele tudsz majd beszélni! Higgadj le és mondj el mindent neki, jó?

- R-rendben! - remegett a hangja a pániktól és sírástól. A telefont átnyújtottam Victornak, aki rögtön oroszul szólt bele és beszélt a lánnyal. Én addig leültem a kanapéra és türelmesen várakoztam.

Félóra múlva Victor letette a telefont és felém fordulva magyarázott.

- Nina elmondta, hogy az apja üldözi és tudja, hogy a kórházban van. Összepakolt egy táskába ruhát meg pénzt és elrakta a fontos iratait. A repülőjegyet megkapta és el tud jönni Szentpétervárra. Nina majd felhív, ha megérkezett - mondta komoran.

- Szegény lány! - sajnáltam meg Ninát. Ilyen életet, mint neki! Meghalt az anyukája és a nagyanyja, rákos megbetegedése van és az egyedüli rokona üldözi. Én meg a szinte tökéletes életemet nem tudtam elfogadni egyes időkben! Ez felnyitotta a szememet és rájöttem: élvezni kell azt, amink van.

Mert a végén nem lesz.

Victor telefonja csörögni kezdett, majd ahogyan megpillantotta a férfi a kijelzőt, elszörnyülködve meredt rám. Felém fordítva a kijelzőt láthattam, ki hívja. Yakov. Je... Valószínűleg leordítja a fejünket, mert késünk. Victor nagy nehezen végül felvette az elég sokáig csörgő telefont, amiből azonnal felcsendült az edzőnk erőteljes hangja. Mivel tudta, hogy Victort hívja, ő is oroszul beszélt, de a kedvemért Victor átváltotta a beszédet japán nyelvűre.

- Yakov! Tudom, hogy elkéstünk, nyaraltunk meg minden, de ez nagyon fontos! - szólt Victor Yakovra.

- Mi fontosabb a versenyeteknél? - hallottam a kihangosított telefonból az ideges edző hangját.

- Jó reggelt, Yakov! - szálltam be a beszélgetésbe - A nagyon fontos ügy tényleg elég sürgető. Hosszú lenne elmesélni, a lényeg az, hogy hozzánk utazik egy lány.

- Egy lány? - kérdezte értetlenül - Minek? Ki ő?

- Egy ismerős. Szerintem ismered is. Ninochka Yanovna - válaszolt Victor. Meglepetésünkre Yakov elhallgatott egy pillanatra és feszültebben folytatta.

- Igen, ismerem. Egy ideig magánedzője voltam. Az apjával van megint valami, igaz? - felelt végül nyugodtabb hangon.

- Azt mondta Nina, hogy üldözi őt és megtalálta. Vettünk neki repülőjegyet és ideutazik - magyaráztam, bár lehet, nem is kellett.

- Ez esetben... vigyázzatok rá és hozzátok el! - majd az edző letette a telefont. Victor és én összenéztünk, majd elkezdtünk felöltözni és már indultunk is a reptérre.

Az autóból kiszállva megérkeztünk az "Arrivals" részre és vártuk a lányt, illetve a telefonhívását. Fél óra várakozás után Victor telefonja megszólalt és a férfi villámsebességgel vette fel. Néhány szót szólt oroszul és bólogatott, majd ténylegesen meg is láttuk a lányt. Nina egy szál hátizsákkal jött, haja zilált és kócos, szeme feldagadt és kisírt. Meglátva minket futni kezdett felénk és végül átölelt minket.

- Spasibo! - mondta oroszul, amit én is megértettem. "Köszönöm".