Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

24. fejezet: Az Azután kezdete

Visszaérkeztünk Oroszországba és belépve a házunkba szörnyű hangulat fogadott. Még itt-ott feltűntek a Ninára emlékeztető tárgyak, vagy képek, hiszen a lány nagyon szeretett és jól tudott rajzolni. Egyik kedvenc képem tőle, ami ki is lett rakva a hűtőre, ahogyan lerajzolt korcsolyázás közben. Színtelen, ceruzával volt megcsinálva, mégis gyönyörű és életvidám kép volt.

Nem szedtem le.

A többit igen.

Teltek a napok, hetek, de Ninát nem bírtam kiverni a fejemből. Ez rányomta a bélyeget Victorral való kapcsolatomra, egyre kevesebbet beszélgettünk egymással, inkább csak ültünk egymás mellett és a semmibe bámultunk. Valami kellett, ami segít feldolgozni ezt a dolgot, Nina halálát.

És szerencsére rá is akadtam.

Először sok nap után elindultam Nina szobájába, Victor követett engem, hogy segítsen pakolni. Az ajtó előtt megtorpantam, mély levegőt vettem, majd beléptem. A helyiség világos volt, tipikus tinédzser lánynak berendezve. Asztalán ott volt a laptopja, a ceruzái, a lapok és jó pár be nem fejezett rajz. A sarokban volt néhány érem a földre rakva, a másik sarokban az ágy volt, aminek akkor kék huzata volt. A falak fehérek voltak, hisz ez csak a vendégszoba volt, mégis valahogyan sugárzott belőle, hogy itt egykor egy lány lakott. Victor látta, hogy elmélázok a szobában, így támogatóan átölelte hátulról derekamat.

- Milyen fura - suttogta fülembe - Ez csak egy kis dohos szoba volt, nem?

- De - feleltem halkan - Alig jártunk itt. Sötét volt és egyhangú. És most!

Megindultam a polc felé, amin a lány kedvenc könyvei hevertek. El sem tudom képzelni, mi mindent tudott hozni abban az egy szem hátizsákban, amivel Oroszországba jött. Hacsak időközben nem vett neki valamit Victor. Egyesével leemeltem a könyveket a polcról, amikor is két könyv közül egy boríték csúszott ki. A kis tárgy a földre esett, Victor pedig rögtön utánanyúlt. Kíváncsian fordultam a levelet szorongató férfihoz, aki sokkolt arccal nézte a fedelét.

- Ez nekünk van címezve! - mutatta felém a borítékot. És tényleg, az elején Nina írásával neveink szerepeltek. Leülve az ágyra kézbe vettem a levelet és felnyitottam a papírt.

A borítékban egy papírlap volt, amire Nina írt, illetve...

Egy kézzel készített agyag medál, ami be volt festve arannyal. Pont olyan volt, mint a Grand Prix aranyérme! Zakatoló szívvel vettem kézbe a levelet és olvasni kezdtem a lány gyöngybetűit.

Drága Yuri és Victor!

Ezt a lapot remélem akkor olvassátok, amikor már meghaltam. Tudom, nehéz lehet nektek, hogy nem vagyok többé, nekem is most nehéz így leírni a búcsúmat. Csak szeretném, hogy tudjátok, szeretlek titeket, és ti voltatok a családom. Üzenem Yurionak, hogy ugyan ne felejtsen el, de lépjen túl a halálomon és úgy élje az életét, hogy bármikor vége lehet. És ezt üzenem nektek is, Victor és Yuri, de főleg te neked, Yuri. Élj és szeresd úgy Victort, mintha nem lenne holnap, mert egy nap úgy lesz, és akkor minden elhalasztott alkalmat bánni fogsz. A halál az a pillanat, amikor végiggondolhatod, mindent megtettél, amit akartál? Persze a válasz, nem, de ami még fontosabb, úgy éltél, hogy nem bántad meg? A válasz legyen igen, mert az az igazi élet. És én is igent mondok, nem bántam meg, hogy megismertelek titeket!

A borítékba tettem még egy aranyérmet, amit én készítettem, az agyagot Victor pénzéből vettem, ahogyan a festéket is, emiatt is bocsánat! De szeretném, hogy tudjátok, nem kellenek kifogások az igaz szerelemhez. Nem kell aranyérem, hogy megcsókoljátok egymást. Ezzel jelzem nektek, bárhonnan megérkezhet az aranyérem, mert az igazi győzelem nem tárgyakban van, érmekben, trófeákban, hanem a lélekben, az apró tettekben. És ti győztetek, Victor és Yuri, mert ti tiszta szívből szeretitek egymást és megküzdöttetek a másikért!

"Légy jó mindhalálig". Ez a magyar mondat igazából egy könyv címe, jelentése, légy jó halálodig! Nem volt egy izgalmas, vagy cselekmény dús regény, de sok mondanivalója volt!

До свидания, Victor! さようなら, Yuri! Viszlát, mindenkinek! 

Ninochka Nikiforov

Elszorult szívem, a papírt görcsösen szorítottam kezemben. Mellettem Victor szintén a szöveg végére ért és ugyanolyan megtörten pillantott rám, mint én rá. Végül egymás nyakába borulva kezdtünk szipogni és próbáltuk visszatartani a sírást.

- Jó lány volt! - hallottam Victor tompa, remegő hangját - Megérdemelt volna több életet is!

- Már nem tehetünk semmit, Victor! - mélyet szívtam a férfi illatából, ami kevert volt a természetes férfiillattal, és a mennyei parfümjével. Így akartam maradni a világ végezetéig. Én és Victor, senki más!

×-×-×

Este eldöntöttük, a franc akar a házban maradni a sok terhes emlékkel, így elmentünk valahova vacsorázni. Olyannak hatott, mint egy randevú, annak ellenére, hogy több éve ismerjük egymást. Nem öltöztünk ki túlságosan, éppen annyira, hogy ne hágjuk át a szigorú dress code-okat. Az utcákat járva bőrömet csiklandozta a hideg, orosz szellő, ami az utcák között fújdogált. Victor csupasz kezével az enyémet szorongatta, ahogyan egymás mellett lépdeltünk és bámultuk az utcai életet. Szerencsére akadt egy hangulatos kis étterem, ahova beülhettünk, így befáradva a helyiségbe könnyebbültünk meg a hideg megszabadulásától. Egy kétszemélyes asztalhoz leülve az étlapot fürkésztük, amikor is Victor hirtelen megszólalt.

- Te nem gondolkodtál a Grand Prixen? - kérdezte a lap mögül, így rejtve arcát.

- N...nem igazán! - rökönyödtem meg - Végig Nina előadására gyakoroltunk!

A név hallatán összeszorult torkom, de elhessegettem a gondolatokat.

- Pedig azzal is kell kezdenünk valamit! - emelte le Victor az étlapot és az enyémet lehajtva nézett szemembe.

- Mire gondoltál te? - néztem félre kicsit zavarba esve.

- Mutassuk meg a világnak, milyen az olyan szerelem, ami csak egy napig tarthat! Milyen az, ha csak egy napja, azaz 24 órája van élni!

Az ötlet hallatán új képek jelentek meg előttem és rám zúdultak a létező összes ötletes terveim. Elmémben ismételve csak ezt a két mondatot gondolkoztam, végül megszólaltam.

- Nagyon jó! - feleltem - De milyen lenne a ruha? Vagy a zene? Vagy a koreográfia?

- Ne félj, nekem vannak már ötleteim, de szeretném majd a tieidet is meghallgatni! - mutatott rám, mire én kicsit megszeppenve, de bólogattam.

- Persze-persze, de nem biztos, hogy tetszenének neked, vagy hogy jók!

- Az nem baj! Ketten összerakjuk! - egy pillanatra félrenézett és látszódott rajta, hogy akar még valamit mondani, de fél kihangoztatni. Ezért nem is szólalt meg, de a jelekre felfigyelve elkezdtem faggatni.

- Akartál valamit még mondani? - néztem rá gyanakvóan.

- Nem-nem! Nem fontos! - rázta meg a fejét a férfi.

- Igenis fontos, ha így mentegetőzöl!

Victor rám nézett, végül megadta magát és sóhajtva kezdte el vizslatni a terítőt, mintha olyan érdekfeszítő lenne.

- Mit gondolnál, ha közös tetoválást csináltatnánk? Nina emlékére.

Tágra nyíltak szemeim és hirtelen nem jutottam szóhoz. De mégis, valami motoszkált bennem, hogy valami van ebben! Ha egy kézzel fogható, örök nyoma lehet rajtunk Nina emléke az talán segít továbblépni rajta. Olyan jó lenne végre a fájdalmat magunk mögött hagyni és boldogan visszagondolni a Ninával töltött időkre és nem úgy, mintha kínzó, fájdalmas időszak lett volna.

Mert számomra ez volt az egyik nagy fordulópont az életemben!

Most kezdődik az Azután!