Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

4. fejezet: Kínos találkozás

Lepakolva cuccainkat indultunk a megadott cím felé. Bár Budapest elég nagy volt és könnyen el lehetett tévedni benne, gond nélkül odataláltunk. Maccachin póráz nélkül szaladgált körülöttünk, néha egy-egy járókelő megállt és megsimogatta. Amikor megérkeztünk, megláttuk a kórház épületét. Victorra tekintettem, aki bólintott egyet és beléptünk az épületbe. A recepción egy kedves magyar nővér várt ránk, majd megkérdezett valamit magyarul. Victor kezelte a helyzetet és angolul kezdett tárgyalni a hölggyel.

- Good evening! - köszönt oroszos akcentussal. Ezután megkérdezte, hogy merre van a 101-es szoba. A hölgy mosolyogva válaszolt és útbaigazított minket, azaz megmondta, hogy a 2. emeleten van.

- Thank you very much! - mosolygott a nővérre Victor, mire az elpirult. Erre fogta magát párom és jelezve, hogy ő már foglalt, belepuszilt a nyakamba. Én elpirulva és meglepetten álltam, kíváncsian fürkészve a hölgy reakcióját. Az meg vette a célzást és többé már nem pillantgatott Victorra vágyakozó tekintettel.

Ezután felszaladtunk a lépcsőn próbálva tartani az iramot Maccachinnal. Az uszkár hamar felért és elszaladt a folyosón.

- Maccachin, lábhoz! - szólította kutyáját Victor. Eredménytelenül.

A folyosón végigsétálva csend honolt. Én Victor mellett sétálva keze fogását kerestem, és sikeresen át is kulcsoltam ujjaimmal kezét. Gyönyörű óceán kék szemeivel az enyémbe mélyedt, száját mosolyra húzta.

- Nyugalom, Yuri! - suttogta úgy, hogy csak én hallottam.

A 101-es szoba előtt megtorpantunk. Maccachin engedelmeskedően leült, mivel meghagyta neki gazdája, hogy maradjon kint. Felemeltem kezemet, és óvatosan bekopogtam.

- Szabad! - szólt ki valaki magyarul. Gondoltam, ez azt jelenti, mehetünk, úgyhogy lassan benyitottam.

Belépve hófehér falak vártak minket. Victor becsukta utánunk az ajtót, majd kezemet megfogva léptünk beljebb. És ott volt ő.

A lány, aki kitett egy postot csak úgy, mert mér ne, és itt álltunk előtte.

Kopasz volt, de hihetetlenül nőies arca volt, ahhoz képest, hogy milyen fiatal. Szemei zöldeskékek voltak, bőre sápadt. És olyan ismerős volt az arca és az alakja, csak nem tudtam, honnan. Nina felénk nézett, felült ágyában és elmosolyodott. Nem kezdett ugrándozni, vagy sírni örömében. Csak elmosolyodott.

- Sziasztok! - köszöntött minket japánul.

- Szia! - lépett elő először Victor - Bár beszéltünk telefonon, azért bemutatkozok. Victor Nikiforov vagyok személyesen.

Üdvözlően nyújtotta kezét, mire a lány megfogta és megrázta.

- Tudom! - kuncogott.

Ezután én is odaléptem a lányhoz és kezemet nyújtottam.

- Szia! Katsuki Yuri vagyok! - mutatkoztam be illendően. Erre Nina csak biccentett és megrázta kezemet. Ezután kerestem két széket magunknak, majd az ágy mellé húztam őket. Leülve egyszer sem vettem le a lányról a szemem. Azon tanakodtam, honnan a frászból ilyen ismerős.

- Nem mutatkozol be te is? - kérdezte mellettem Victor, mire és is kíváncsian néztem a lányra.

- Igen... szóval ezzel kapcsolatban azt szeretném kérdezni,hogy megbízhatok-e bennetek? Titok az én kilétem! - mondta feszengve a lány.

- Mi vagy te, valami szupergonosz élien, vagy hadifogoly? - fogta viccesre Victor, mire Nina véve a poént felnevetett.

- Nem-nem, ilyenről szó sincs! Csak letámadna a média meg úgy mindenki! - mondta nevetgélve.