Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

10. fejezet: Újra mindent

Nina másnap reggel rögtön át is jött. Egyedül volt, úgyhogy megkönnyebbülten csuktam be utána a kis szoba ajtaját. A lány helyet foglalt az ágy szélén és én is mellé telepedtem. Nem tétováztam, rögtön belevágtam.

- Tudod, Victort elhívták ahhoz a rádióhoz egy interjúra! - kezdtem bele, de a lány válasza félbe szakított.

- Tudom, végighallgattam! - hallottam a hangját. Kihagyott egyet a szívverésem, de hamar visszatértem az élők sorába. Megrázva a fejemet, mintha valami rossz álomban lennék, dadogva szóltam neki.

- Hogy mi...mivan? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.

- Igen, végighallgattam, és mivel én is eléggé meg voltam lepődve, rögtön felhívtam az adás után. Azt mondta, csak azért mondta ezeket, hogy kettőtök kapcsolatát megvédje! Féltem, hogy mi történik, ha hazaér, ezért hívtalak fel téged és aggódtam annyira - válaszolta.

Lesütöttem szemeimet. Ha tényleg így gondolta, nekem miért nem mondta el tisztán? Miért nem mondta azt, hogy azért teszi ezt, mert szeret engem?

- Mondott bármi olyasmit, hogy szeret engem? - kérdeztem a padlót bámulva.

- Nem teljesen. Azt hallottam, ahogyan a telefonba elvetve mondja, hogy fél, nem tud téged úgy szeretni, mint azelőtt - válaszolt a lány együttérzően. Válasza minden szónál kést szúrt szívembe és szinte éreztem, ahogyan a vér lassan csorog sérült részemből.

- Csalódott bennem - suttogtam - Tudom. Az arcáról.

Hibáztam. Nem Victor Nikiforov volt a gonosz, a hibás.

Hanem én voltam a működésképtelen fogaskerék eme összetett szerkezetben. És ami elromlik, azt vagy meg kell javítani. Vagy kidobni és lecserélni. Pótolható vagyok, egy senki, egy semmi.

Majd aztán eszembe jutott Nina. Ahogyan éli az életét mit sem törődve családi problémáival és halálos betegségével. Nem tartja magát senkinek, boldog a bőrében és megállás nélkül tud nevetni. Engem tart egyik példaképének és csodál engem. Most rajtam a sor, hogy példát vegyek róla és új életet kezdjek. Victor Nikiforov menteset. Olyat, amit szeretnék, egyedül, önállóan. Talán újra rám talál majd a szerelem és tudok úgy szeretni, feltétel nélkül és szenvedélyesen, mint régen. De úgy éreztem, itt az idő, hogy megnyomjak egy reset gombot az életemben és újrakezdjem, ott, ahova mindig visszatérhetek és szeretettel várnak.

Japánban.

- Köszönöm, Nina! - néztem hálásan a szemébe.

- Ugyan mit köszönsz, Yuri? - tekintett rám értetlenül.

- Döntöttem! - sóhajtottam mélyet - Új életet kezdek Japánban, Hasetsuban! Ott várnak a szüleim és a testvérem, Minako sensei és a többi barátaim!

Nina tekintete elkalandozott és arca fájdalmasan eltorzult. Aggódva kerestem vele a szemkontaktust, de ő vég nélkül csak elfordult. Végül nem bírtam tovább, megszólaltam.

- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- És velem mi lesz? - kezdtek könnyek gyűlni szemében - Ha Victorral maradok, veled nem találkozhatok. Ha veled megyek, Victor egyedül lesz. Nem akarlak egyikőtöket sem elhagyni!

Szünetet tartott, de látszott rajta, hogy folytatni akarja, csak nem meri. Egy könnycsepp legördült az arcán, majd ahogyan az térdére cseppent felsóhajtott és minden-mindegy alapon elmondta.

- Ti olyanok vagytok nekem, mint a szüleim. Az apukáim! Végre kaphattam volna két gondoskodó szülőt, akik együtt élnek boldogságban és nekem már csak a betegség miatt kellene aggódnom. Bevallom, ebben reménykedtem, amikor elmondtam a történetemet. Hogy befogadtok és vér szerinti apám helyett ti lesztek az apukáim!