Csak lenne még idő: Yuri on ice fanfiction

29. fejezet: Elfeledett gond

- Úgy érzi, kényelmes? - kérdezte az orvos, miközben a műlábat igazgatta az ezüsthajú férfi csonka lábszárán. Victor bólogatott, majd kezemet megfogva próbált két lábra állni. Először megingott, de aztán hamar megtalálta az egyensúlyát és nélkülem próbálgatta a műlábat. Mosolyogva néztem, ahogyan Victor, mint egy kisgyerek, úgy fedezi fel a járás bajait.

- Nagyszerű, hogy ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megtanuljon vele járni! - dicsérte a doktor Victort hozzám szólva.

- Én is örülök! - mosolyogtam a férfira - Van egy új remény Victor számára!

Az emlegetett személy végül megpróbált kocogni a műlábbal, ami nagyon jól sikerült. Szinte olyan volt, mintha visszanőtt volna a lába.

- Nézd, Yuri! - kiáltott felém Victor megkönnyebbülten - Újra járok! Nem kell az a hülye szék!

- Látom-látom! - bólogattam vidáman, miközben az ezüsthajú egy pillanatra megállt és az orvosra tekintett.

- Mennyibe kerül? - kérdezte a férfitól.

- Ez a legdrágább típus, kényelmes és főként rugalmas. Ezért 120000 rubel az ára (írói megj.: nagyjából félmillió forint).

Meghűlt a hangulat. Pontosan nem tudtam, mennyi jen az a bizonyos összeg, de tudtam, ez bizony egy vagyon! Ám Victor arcát leolvasva rájöttem, hogy neki nem fontos az ár, bármit megadna csak azért, hogy újra jégre állhasson.

- Akkor ez megfelelő lesz! - mutatott az eközben leszedett műlábra - Mikorra lenne kész?

- Nagyjából egy hónap múlva elvihető - tájékoztatott minket a doki - Gyorsan levesszük a méreteket és küldöm is a műhelyrészhez!

Bólogattunk. Ezután az orvos megmérte a hiányzó részt és a még ép láb méreteit, mindenhonnan körültekintette a jobb lábát, hogy lealkotva egy modellt a legtökéletesebb műlábat kaphassa Victor. Mert hiába a próbamodell, hosszútávon a pontatlan méretek miatt csípő és hátproblémái lettek volna.

×-×-×

Eltelt az egy hónap. Victor izgatottan pattant fel a kanapéról, amikor egyik délután megkapta az áhított telefonhívást. Azonnal felkapta a telefont és csak néhány szót szólt a készülékbe, letette és a konyhába kiáltott nekem.

- HÉJ, YURI! MEGÉRKEZETT A LÁB A KÓRHÁZBA! - hallottam izgatott hangját.

- De jó! - lelkesedtem fel én is - Gyorsan öltözzünk fel és induljunk azonnal!

Segítettem Victornak a tolószékbe kerülnie, amitől remélhetőleg hamar megszabadul és felöltözve toltam az eszközt futólépésben. A hideg idő ugyan hirtelen csapta meg az arcom, de nem törődve a világgal toltam magam előtt az örömében kiáltozó Victort.

Hazafelé már tényleg két lábon jött. Elégedetten és meghatódva rótta újra az utcát kicsit még fura, de magabiztos lépteivel.

- Holnap veled állok jégre! - mutatott rám, majd átkarolt és úgy kísért.

- Rendben, Victor! - válaszoltam mosolyogva, majd fejemet vállába fúrtam.

Másnap izgatottan toporogtam a pálya szélén a még mindig öltöző Victorra várva. A hír, miszerint újra jégre állhat a híres korcsolyázó, belengte a médiát, így a jégpályát is. Yakov kitörő örömmel fogadta legidősebb tanítványát, Georgie és Mila büszkén helyeseltek, Yurio viszont más volt. Nem látszódott meghatódottnak, de körbelengte valami aura, ami azt sugározta magából, hogy örül Victor visszatértének.