Visszatérés

4

- A bátorság sziklákhoz a város így nevezi. - mondta Mike.

- Ezzel aztán sokat elárultál. – mondom

- Ne kérdezősködj annyit pár perc és ott vagyunk. – mondta nevetve

Egy ösvényen haladtunk a tenger mellet.

- Itt is vagyunk.

- Ő és itt hol vannak a sziklák? – kérdeztem

- Ha feljebb mész emelkedik és vannak kiálló deszkák, amit a városiak fúrtak fel az első két méter magas a második öt aztán tíz és tizenöt és a legmagasabb a húsz méteres.

- Ja. – mondom.

Feljebb mentem az ösvényen és tényleg voltak ott deszkák alattuk a morajló tengerrel.

- Milyen mély alatta a víz? – kérdeztem

Le merek ugrani csak nem, akarok a vízben lévő sziklákon szétloccsanni.

- Tíz. Nyugi eddig még csak egy ember halt itt meg, de ő is amiatt, hogy nem tudott úszni.

- Én nem hoztam fürdőruhát. – mondom

- Én se. Na, leugrunk? – és mosolyogva felvonta a szemöldökét.

- Még szép! – mondtam mosolyogva

Levette a pólóját, így amíg nem figyelt végig pásztáztam a felsőteste minden egyes barázdáját. Jó sok idejébe telhetett mire így kidolgozta. Majd a sortja következett. Szürke alsónaciban állt előttem és kérdőn nézett rám.

- Na, kész vagy? – vonta fel a szemöldökét. Nem válaszoltam – Ez nem fer én hagytam, hogy végig kukkolj és te még egy kis belátást sem engedsz? – mondta olyan édesen, hogy nem lehetett neki nemet mondani.

Kiléptem a papucsomból és levettem a felsőmet és a földre dobtam. Nagy kerek szemekkel nézett rám. Csak nem a nyála is kicsöppent.

- Nem gondoltam, hogy megteszed. – mondja rekedtes hangon.

Egyáltalán nem hozott zavarba. Sokszor fürödtem melltartóban és sortban házibulikon.

- Ha szeretnéd vissza is vehetem. – mondtam kihívóan. Kivettem a farzsebemből a bokarögzítőt és a pólómhoz dobtam.

- Nem arra semmi szükség. – mondta kaján vigyorral.

- Na, akkor le is ugrunk vagy csak állunk és bámuljuk egymást. – kérdeztem.

- Nem tudom, melyik lenne a jobb. – mondta nevetve. Erre a szememet forgattam.

- Gyere! – és elindultam felfelé.

- Ugrassz előbb vagy én ugorjak? – kérdezte Mike.

- Menj előre te.

- Mi van beijedtél? – kérdezte.

- Nem csak biztos szeretnék lenni benne, hogy nem loccsanok szét az alján.

Erre mind a ketten elnevettük magunkat. Mike kiállt a deszka szélére és egy fejessel leugrott. Én következtem. Kisétáltam a deszka végére és ugrottam én is egy fejest. A víz nem valami meleg azt meg kell hagyni. Mike már úszott is a sziklába vájt lépcsősorhoz. Utána úsztam és felmentem rajta. Mike már a második deszka szélén állt rám kacsintott majd egy szaltóval a vízbe vetette magát. Remek volt fent állni olyan, mint mikor megmászok egy sziklát.

- Na, mi van ennyi volt? – kiabálja Mike.

Egy szaltóval én is leugrottam. Ezt megismételtük tizenöt méteren is. A húszasnál Mike habozott, de egy egyszerű fejessel megugrotta. Én egy dupla szaltóval ugrottam le.

- Ez nem volt semmi csajszi! – mondta elismerően. Én csak bólintottam.

A nap már elkezdett lemenni. Gyönyörű. Mike lefröcskölt. Én visszafröcsköltem. Egy jó darabig csak ezt csináltuk. Amikor már nem láttunk semmit a sötétben elindultunk a lépcső felé. Egyikünk sem vette fel a száraz ruháját. Vizesen melltartóban és alsónadrágban indultunk el visszafelé. Amikor Mike nem figyelt mindig őt néztem. Egyszer észrevettem, hogy ő is bámul.

- Köszönöm! – törtem meg a csendet.

- Szívesen, de mit? – kérdezte.

- Ezt a napot. – mondom.

És újra közénk telepedett a csend, de nem a kellemetlen fajtából. Valamiért vele még a csendet is élvezem.

- Tudod, én újra szeretnék mászni – böktem ki. Fogalmam sincs miért pont ezt mondtam. – és szeretném, ha ott lennél és segítenél.

- Csak, hogy végre kimondtad. – mondja mosolyogva.

- Hogy mi?! – mondtam kicsit hangosabban.

- Már akkor tudtam, hogy egyszer meg fogsz kérni rá, amikor a mászós boltot nézted.

- Oh. – mondtam.

- Mikor szeretnéd újra kezdeni? – kérdezte.

- Ö... hát... izé én nem vagyok benne biztos...

- Már nem táncolhatsz vissza hercegnő. –vágott a szavamba.

- De. – a hercegnő kifejezéssel próbáltam nem foglalkozni.

- Oké akkor szólok a srácoknak, hogy holnap reggel 10-kor megyünk mászni.

- Á erre semmi szükség miattam nem kell őket összehívni.

- Dehogynem – mondta – van felszerelésed?

- Igen. – mondtam megadóan.

- Akkor holnap felveszünk a házatok előtt. – mondta, de a mosolyt le vakarni sem lehetett volna az arcáról.

Észre sem vettem, hogy máris a háznál vagyunk. Csak néztük egymást némán. Megnyaltam az ajkamat majd az övére néztem. Aztán várakozón a szemébe. Ő nem mozdult. Úgyhogy én előre léptem és megcsókoltam ő meg elmélyítette és visszacsókolt.

- Ezt miért kaptam? – vonta fel a szemöldökét és ajkát kaján vigyorra húzta.

- Csak úgy. – feleltem – jó éjt! – nem vártam meg a válaszát sarkon fordultam és bementem a házba.

A házban sötét volt. Odamentem az asztalhoz és beírtam, hogy 11 óra. Épp indultam volna fel a lépcsőn, amikor valaki megszólalt.

- Összeilletek. – mondta.

- Jézusom Susan a frászt hoztad rám. – mondtam

- Bocsesz. – mondta majd elment a napaliba.

Én felmentem a szobámba. Nem tudom miért csókoltam meg, ne kérdezzétek. Már most görcsöl a gyomrom a holnapi nap miatt. Már várom, hogy ott legyek de e mellet eltudnék rohanni innen messze csak ne keljen oda mennem. Még soha nem jártam azoknál a falaknál és még csak képen sem láttam. Csak egyik ismerősöm mondta, hogy ott volt. Remélem, nem lesznek 6-osnál nehezebb falak (egy számskála jelzi, a szikla nehézségét a 6-os közepesnek számít). Elmegyek, lezuhanyozom. Utána elkezdem válogatni mire, lesz holnap szükségem. A karcsikat beteszem egy nagyobb sporttáskába. A beülő,  zia zsákot és egy pár mászócipőt teszek még a táskába. Bekapcsoltam egy filmet a laptopomon mert tudtam, hogy úgysem fogok tudni elaludni. 

Ha tetszett jelezd egy vot-al! ;)