Visszatérés

32

Sötét erdőben vagyok. Nem tudom, merre van a kiút. Hangot hallok és mintha egyre közeledne.

- - Lena! Ne olyan gyorsan még mindig nem kaptam meg, azt amit akarok! – mondta a hang.

A telefonom fényével próbáltam megvilágítani, de nem látom.

- Nem fogsz megtalálni, csak ha én azt akarom. – mondta és mintha a hang más irányból jött volna, mint az előbb.

Abba az irányba fordultam, de megint semmi.

- Tudod, mit akarok Léna! Ha nem ellenkezel nem foglak bántani! – mondta mocskos hangján...

Sikítva keltem fel, a könnyeim folytak és még mindig éreztem magamon Mut érintését.

Ash lassan felült az ágyban. Biztos felébredt a sikításomra.

- Jól vagy? – a kezét felém nyújtotta mintha meg akarna érinteni.

- Kérlek ne... Ne érj hozzám. – mondtam mire leejtette a kezét.

Nem tudom, miért nem akarom, hogy most bár

ki hozzá érjen. Pedig tudom, hogy Ash soha nem bántana.

Csak most eszmélek fel, hogy Ash ágyában fekszem, aki félmeztelen, és mit ne mondjak még így sötétben is kivehetőek a kockái.

- Róla álmodtál? – kérdezte

Bólintottam.

- Szeretnél beszélni róla? – tette fel az újabb kérdését és a szemében láttam a sajnálatot. Amit nem tudok elviselni.

- Kérlek ne nézz így rám. – mondtam.

- Hogy nézek rád?

- Így szánakozva. Mint a szerencsétlen csaj, aki mindig bajba kerül és valakinek meg kell mentenie. Tudom, hogy így van, de akkor is rohadt nehéz elviselni. – mondom sóhajtva.

- Saj... - kezd bele

- Ki nem mond! – szólok rá.

- Ahogy gondolod! – mondta, majd egy hatalmasat ásított. Biztos, hogy iszonyúan fáradt. Bár nem csoda egész éjjel vezetett és most még fel is ébreszthettem.

- Jobb lesz, ha alszunk. – mondtam.

- Ha szeretnéd, még beszélgethetünk. – hangja fáradtan csengett.

- Ha elkezdenék bármiről is beszélni max tíz másodpercen belül elaludnál. – mondtam szórakozotton.

- Ez nem is igaz. – tiltakozott csukott szemmel.

- Most is félig alszol. – mondtam nevetve.

- Na jó, nyertél. – mondta, és letett a fejét a párnára.

Oda hajoltam hozzá majd adtam egy jóéjt puszit neki.

- Ez nem ér! Te megérinthetsz, de én téged már nem. – panaszkodott.

- Az élet igazságtalan itt volt az ideje, hogy megtudd. – mondom, majd én is lefeküdtem az ágyba.

Ash rövid időn belül elaludt, de én nem tudtam. Kavarogtak a gondolataim. Sokáig néztem Asht ahogy alszik. Majd egyszer csak én is álomba merültem.

...

Amikor felébredtem Ash már nem volt mellettem. Lassan a mankómra támaszkodva kikászálódtam a kényelmes ágyból majd elindultam megkeresni Asht. A konyhában találtam meg. Amihez egy lépcsőn kellet levergődnöm.