Visszatérés

34

Mike haja úgy nézett ki mintha az idegességtől össze túrta volna vagy nem is tudom. De ahogy ott állt az ajtóban egyszerre kihagyott egy ütemet a szívem, de el is menekültem volna, csak ne kelljen vele beszélgetnem. Mike alaposan végig nézett, és amikor a mankómra került a sor elhúzta a száját és a bokámnál még fel is szisszent.

- Gyere be! – mondtam majd bementem a konyhába a srác pedig követett.

Neki támasztottam a mankóimat az egyik széknek majd leültem és egy másik székre feltettem a lábam.

Mike lassan szinte csigalassúsággal követte a példámat, csak ő nem tette fel a lábát.

- Lena. Én... Én nagyon sajnálom. – mondta rekedten majd a hajába túrt.

- Nem a te hibád volt. Te nem tehetsz róla. – mondom határozottan, mert tényleg nem az ő hibája volt, ahogy az enyém sem, vagyis az enyém volt részben, de csak kis részben.

- Ez nem igaz, mert ha felvettem volna azt a kibaszott telefont, akkor most nem kéne mankóval járnod. – a hangja dühöt sugárzott.

- Ami megtörtént, megtörtént. Ezen már nem lehet változtatni. Muttot elkapták a bíróságon úgy is elítélik, és ha szerencsém van, soha többet nem látom.

- Nekem kellett volna haza hoznom téged és nem... neki – mondta.

Nem mondta ki Ash nevét, ami felettébb furcsa mert jóban vannak és... Várjunk csak az ott alapozó?

- Mi történt veled? – kérdeztem gyanakvóan.

Nagyon remélem, hogy nem verekedtek össze.

- Csak össze kaptunk egy kicsit. – mondta, teljesen nyugodtan.

- Mégis miért? – kérdeztem.

- Szerinted?! – kérdezte flegmán.

Oké értem én, hogy mi a szitu, de akkor is az ő szájából akarom hallani.

- Nem akarok tippelni úgy, hogy mond el.

- Minek, ha már úgy is össze raktad a képet? – lökte oda flegmán-

- Ne flegmázz! – szóltam rá.

Most teljesen más, nem olyan, mint eddig. Amióta ismerem egyszer sem volt ennyire flegma. Oké elhiszem, hogy bántja, hogy össze vesztek Ashel meg talán még az is, hogy nem vette fel a telefont, de akkor se rajtam töltse ki a dühét!

- Azt csinálok, amit szeretnék. – flegmázott tovább.

- Neked meg mi a fasz bajod van? Értem, hogy nem vagy jó passzban, de akkor se rajtam töltsd ki a dühödet.

- Sajnálom Lena – mondta szomorúan majd felállt és oda jött hozzám majd leguggolt.

Mire én csak kérdőn néztem rá.

- Tudod, most semmi sem jön össze. Senkivel se veled se vele. Kérlek, ne haragudj! – mondja, és közben megsimogatja az arcom.

Nem haragszom rá mert mindenkinek lehetnek rossz időszakai, de ezek a hirtelen hangulatingadozások elég ijesztőek. De ennek ellenére bólintottam mire szorosan átölelt. Vissza öleltem és jó ideig így maradtunk.

- Köszönöm! – suttogta a nyakamba.

Hirtelen felkapott és mire észbe kaptam már elindult velem fel az emeletre. Most meg mi ütött ebbe a csávóba?

- Mike mit csinálsz? – kérdeztem, de nem válaszolt.

Kinyitotta a szobám ajtaját majd óvatosan letett az ágyamra és visszament becsukni az ajtót. Most nem tudom mit kéne, tennem vagy vele mi van így szinte kővé dermedve ültem az ágyamon. Mike levette a cipőjét és bebújt az ágyamba. Biztos szeretet hiányos.