Visszatérés

30

Nyöszörögve és fejfájással keltem. Úgyhogy egyből lementem a konyhába és bevettem egy enyhébb fájdalom csillapítót. Meglepetésemre, amikor kimentem az erkélyre Susant találtam az egyik napozó ágyban az árnyékban és egy legalább nyolcszáz oldalas könyvet olvasgatott.

- Jó reggelt! – köszöntöttem.

- Inkább delet! Hogy telt az estéd? – kérdezte és egyből félre tette a könyvet.

- Furcsán jól. Vagyis nem tudom pontosan, de rossz semmi képen sem. – mondom.

- Mesélj. – mondja megnyugtatóan lágy hangján.

- Hát Ash mintha megváltozott volna vagy nem is tudom egész este olyan más volt mintha nem is az az Ash lett volna, akit megismertem, vagy nem tudom. – mondom, majd a kérésére elmesélem a tegnap/ma történteket.

Egy kis ideig gondolkozott a hallottakon mielőtt megszólalt volna.

- Hát nem is tudom. Lehet, hogy csak többet ivott, esetleg többet érez irántad vagy van valami baja ami így hatott ki rá. De ez egy nagyon összetett dolog és ha tényleg utána szeretnél járni tőle kell megkérdezned. – mondta.

Tudom, hogy a legjobb mindig magától a „probléma" forrásától kell megkérdezni, de mindig az a legnehezebb.

- Összepakoltál már? – kérdezte.

- Még nem. De már nagyjából megvan, hogy miket akarok vinni. Úgyhogy már csak be kell pakolnom. – mondom.

- Akkor azt ajánlom, hogy állj neki, mert hamarosan egy óra és ötkor indul a vonatod. – mondta szélesen mosolyogva.

- Basszus tényleg. – mondom majd sietősen elindultam a szobám felé. Mire Susan csak kacagott egyet.

Gyorsan lezuhanyozta és megmostam a hajamat, hogy ne kelljen az interjú előtt azzal is vesződnöm, aztán elkezdtem bepakolni a kis bőröndömet. Úgy mindennel egy-másfél óra alatt megvoltam. Majd lementem enni valamit. Susan rántott húst sütött és salátát csinált hozzá. Ami az egyik kedvenc kajám és Susan istenien készítette.

A vonat-állomás úgy egy negyed óra kocsi útra van a háztól így a bátyám kivitt. A barátaim is kiakartak jönni elköszönni, de megmondtam nekik, hogy csak két napra megyek és nem egy évre. Így csak Ethan és Susan integetett nekem, amikor elindult a vonat.

...

Még van egy órám mielőtt el kell indulnom a stúdióba. Nagyon izgulok, hogy mi lesz. Bár a kérdéseket tudom, de szeretném felhívni Asht, hogy ismételjük át őket. De nem akarom zaklatni. Az egész vonatút alatt a kérdéseket gyakoroltam, ami már kissé betegesnek tűnhet, de mégis csak ez az első élő adásom. Én leszek a második ember, aki interjút ad ma este. Előttem egy atléta lesz, azt hiszem.

A telefonom pityegett és azonnal feloldottam a képernyőt, hogy lássam ki az.

Ash: Sok szerencsét! Hívj, ha szeretnél gyakorolni!😉

Nem szeretnék szánalmasnak tűnni, aki kb. elájul emiatt az interjú miatt, de nagyon csábít, hogy még egyszer átbeszéljük. A rövid önvívódásom után úgy döntök, hogy felhívom.

Messengeren felhívtam és szinte azonnal felvette.

- Látom, izgulsz. – mondja mosolyogva. Most szívesen kikapcsolnám a video funkciót, de szeretem látni azt, akivel beszélek így hagyom, hogy gúnyolódjon.

- Miért te nem izgulnál? – vonom fel a szemöldökömet.

- Nem... Na jó talán csak egy kicsit. – mondja