Visszatérés

31

Itt is vagyok a folytatással. Ha tetszik jelezd!

Liza

Felmentem a szobámba és gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe. Majd könnyáztatta arcommal elmentem a hotelből egy közeli erdőbe. Már sötét volt. De nem érdekel. Nem bírok egy helyben ülni. Elővettem a mobilom és tárcsáztam Miket.

„Kérlek vedd fel! Kérlek!" mondogattam magamban. Nem vette fel. Újra hívtam. Muszáj elérnem és meg kell neki magyaráznom. Tudom, hogy látta az adást és ezért nem veszi fel. Már vagy hatszor hívtam, de nem vette fel. Ami miatt csak még jobban sírni kezdtem. Csak egyre beljebb mentem az erdőbe. Már nagyon sötét volt így a telefonommal világítottam. Elakartam indulni kifelé. De meghallottam egy hangot, mintha valaki rálépett volna egy faágra. Nem tudom, hogy honnan jött. Biztosan csak képzelődök. De azért megfordultam és elindultam kifelé az erdőből. Még egyszer hallottam. Olyan mintha valaki felém jönne. Gyorsítottam a lépteimen.

- Lena! Ne olyan gyorsan még mindig nem kaptam meg, azt amit akarok! – mondta az a hang, akinek a gazdáját soha többé nem akartam látni.

Mut. Egyből jéggé dermedtem. Lassan megfordultam, de nem láttam, hogy hol van. A telefonom fényével próbáltam megvilágítani, de nem látom.

- Nem fogsz megtalálni, csak ha én azt akarom. – mondta és mintha a hang más irányból jött volna, mint az előbb.

Abba az irányba fordultam, de megint semmi.

- Tudod, mit akarok Léna! Ha nem ellenkezel nem foglak bántani! – mondta mocskos hangján.

Már nem sírtam a könnyeim rászáradtak az arcomra.

- Soha nem fogom hagyni! – mondtam.

Csodálom a bátorságomat. De bárhogy is szeretnék, most nem fogok tudni elmenekülni. Mut gyorsabban fut nálam és még csak azt sem tudom, hogy hol van. A rendőröket nem tudom hívni, mert előbb kapna el mint, hogy ide érjenek.

- Akkor ez igazán fájni fog! – mondta.

Hirtelen befogta hátulról a számat és a nyakamra köré tekerte a kezét és a mellkasának préselt. Elkezdtem rugdosni, karmoltam próbáltam megharapni.

De mind hiába. Lassan elkezdett hátrafelé lépkedni és engem is magával húzott.

- Még meggondolhatod magad. Ha jó kislány leszel, ígérem nem fog fájni és lehet, hogy még élvezni is fogod. – mondta és megnyalta a fülemet.

Hányni tudtam volna tőle.

- Ígérem. – mondtam, de nem tudom, hogy mennyire hallotta. Mert befogta a számat.

Nincs más lehetőségem. Csak ezt tehetem. Hirtelen megállt, ellépett mögülem és egy fának nyomott. A fejem erősen a fa törzsének koccant. Amitől a látásom elhomályosodott. Lefogta mind a két kezem és a legutóbbiból tanulva a lábait nekinyomta az enyémeimnek hogy ne tudjam megmozdítani. A nyakamat kezdte el csókolgatni. Majd egyre feljebb haladt, míg végül elérte a számat. Bármennyire nem akartam visszacsókoltam.

- Jó kislány vagy! Tudod te hogy kell ezt. – mondja.

A csókjától elfogott a hányinger a szédülésem erősödött, de mennyire csak tudtam tartottam magam. Előre hajoltam és megcsókoltam erre ő még jobban a fához nyomott és éreztem, hogy férfiassága megkeményedik. Visszafojtottam a feltörekvő sírásomat és próbáltam azt képzelni, hogy ő nem Mut.

Amikor újra a nyakamat kezdte el csókolgatni halkan megszólaltam.

- Mut nagyon erős a szorításod, már nagyon fáj. – mondtam.