Visszatérés

39

Az út vagy kétszer olyan hosszú volt mint amikor csak Mikeval jöttünk. A kutyának csináltunk egy nyakörvet. A nyakörv részét Mike öve alkotta a pórázat pedig egy sátormadzag. De a kutya folyton el akarta venni és majdnem el is rágta a kötelet.

Bob a kisház előtti hintaszékben ült és pipázott. Olyan benyomást keltett bennem mintha visszamentünk volna a korban.

- Szia Bob! – köszöntötte Mike.

- Hát ő meg kicsoda? – kérdezte Bob.

- Ezt szeretnénk tudni mi is. A mosdó mögötti kukában találtam. – mondtam.

- Most nem keresi valaki a kutyáját? – kérdezte Mike.

- Nem volt mostanában senki, de megnézhetjük. Gyertek. – Bob elindult a házba, mi pedig követtük.

A ház belülről igazán tágas volt. Volt néhány fogas, egy négyszemélyes asztal, íróasztal, bőrkanapé tévével meg egy ajtó, ami feltehetően egy mellékhelyiségbe vezetett.

A kutya kitépte magát Mike kezéből és felpattant a kanapéra.

- Ahj, nem szabad. – mondom és már nyúlnék, hogy leszedjem a kanapéról, de Bob hangja megállít.

- Hagyd csak amíg nem rágja szét maradhat. Tessék ebben van az összes eltűnt állat, ha találtatok valamit szóljatok. – mondta majd kimet.

Mikeval leültünk az asztalhoz és elkezdtük átnézni a szórólapokat és a képeket.

Rengeteget átnéztünk, de egyik sem őt kereste. Bob mintha megérezte volna, hogy végeztünk, bejött és megsimogatta a kutyus buksiját.

- Egyik sem ő volt. – mondta halkan Mike.

- Talán van benne chip. Van egy állatorvos a városban. Nincs messze maximum fél óra kocsival. – mondja Bob.

- És ha nincsen benne? – kérdezem.

- Akkor vagy a menhelyre kerül vagy befogadhatjátok ti is. – mondja Bob.

- Megnézzük azt az állatorvost. – mondta Mike.

- Oké.

- Ide hozom a kocsikulcsot kell neked valami? – kérdezte Mike.

- Egy fájdalomcsillapító jó lenne meg egy póló.

- Mi a baj a pólómmal? – vonja fel a szemöldökét.

- Semmi de nincs más pizsamám és gondolom nem hoztál annyi pólót, hogy minden nap újat tudj adni.

Nagyot sóhajtott és kiment a kisházból. Leültem a kutya mellé a kanapéra és elkezdtem simogatni rövid bundáját.

- Nagyon szépek vagytok együtt. – mondja Bob miközben bekapcsolja a tévét.

- Ó, mi nem vagyunk egy pár. – mondom és szerintem még el is pirultam.

- Még. – motyogja az orra alatt Bob.

A megjegyzése megmelengette a szívem. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mi együtt lennénk. De ott volt mellette az is, ha mégsem működne köztünk a dolog akkor ő visszanyúlna a drogokhoz és az senkinek sem lenne jó.

- Ha már így kettesben maradtunk meg persze a kutya, elárulhatnád a neved. – mondja Bob.

Olyan érzésem van ezzel az emberrel kapcsolatban mintha a nagypapám lenne. Nem tudom miért, de olyan lehet, hogy azért, mert pipázik vagy mert az otthona egy faház.