~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

2.rész

-Nicsak nicsak....a kukalánynak megnyílt a szája. Hiába mondtad ezt mindenki levegőnek néz téged..-vágta hozzám lenézően a mondatát.

-Tudod kicsi csillag mivel én "levegő" vagyok ezért szükséged van rám mert ha nem lennék megfulladnál.

Erre mindenki kiröhögte a lányt az oltásomon és ami a beszélgetés alatt kialakult kis kör az feloszlott és mindenki ment órára. Ezért én is igy tettem.

-Drága Kuka lány csak tudd hogy ezt nem úszod meg....következő szünetbe mindenki előtt úgy megverlek hogy olyat még tesem láttál.
-Hajrá.-nyújtottam felé középső ujjamat majd végleg elindultam a terembe.
Mikor leülltem a hellyemre akkor eszméltem rá hogy én most mit is tettem..igen kicsit jól esett hogy két év után kitudtam törni a benti fàjdalomból és megvédtem magamat.
Hát igen a verekedés az már annyira nem tetszik igy össze kéne magam szedni nehogy rommá verjen a kis csitri mindenki előtt.

Mikor eszt végig gondoltam belépett a tanár a terembe és leüllt a helyére majd belekezdett az órába.
Próbáltam oda figyelni de a gondolataim teljesen átvették az irányitást a fejemben így még mindig a ma reggeli konfliktuson járt..

A gondolatok jöttek és a kérdések is..... addig nőttek még kinem csengettek.
Mikor megszólalt a csengő gyomrom görcsbe rándult és féltem kimenni a teremből... nem hiszem hogy megtudnám verni, de muszály leszek kimenni mert akkor meg az lesz hogy egy félős, nagyszájú kis ribanc vagyok....

Elindultam a terem ajtaja felé majd kiléptem rajta.
A folyosó tele volt emberekkel ami kicsit megszédített a nagy tömörülésben.
Elindultam a szekrényem felé hátha nem vesz észre és eltudok menni a következő órám helyszinére.
De nem sikerült....ez sem az én napom. Végülis két év alatt megszokhattam volna hogy egy szerencsétlen béne lúzer vagyok..

-Na mivan kuka lány megmertél jelenni?

-Kussolj már és húzz inkább dolgodra.

-Tényleg?.-nézett rám egy idegbeteg tekintet rám vetve amitől kicsit megillyedtem.

Szépen lassan oda sétált és adott egy pofont. Őszintén meg valva nem fájt..a szemem se rebbent meg az ütéstől.

-Ez olyan volt mintha megsimogattál volna.... ennyi erőd van?-néztem lenézően.

-Akkor adj te egyet.

Megfogtam és ahogy csak lehetet akkora lendületet vettem a kezemmel hogy a csaj a pofon miatt kétméterre feküdt tőlem a földön... na jó azért ezt én se gondoltam volna hogy ekkorát ütök.

A többiek röhögését az igazgató zavarta meg.

-Mi az a nagy röhögés itt emberek? És Kortni miért fekszik a földön?

-Igazgató úr Elisabeth megpofozta őt és akkorát adott neki hogy oda kerűlt.-mondta a lány egyik csicskája kétségbe esést játszva.

-Igaz ez Elisabeth?

-Igen...-már ugy se tudtam volna mit mondani mert félig igaz volt így hát igazat adtam saját magam ellen.

-Jó emberek a terembe Elisabeth meg az irodába azonnal.-ordított a férfi torka szakadtából.

Elindultunk az iroda felé majd mikor oda értünk be is engedett.

-Foglalj helyet.

Így is tettem majd csak a szőnyeget bámulva néztem lefelé.

-Akkor mi is törtent valojában?

-Úgy történt ahogy Penelope mindta.

-tudod ki hinné el.. főleg meg ha te
csinaltad...nah hallgatom.

-Állandóan zaklat az idiota oknélkül en neg ma vissza szóltam neki és azt mondta hogy következő szünetbe meg fog verni. Ki mentem a folyosóra majd megpofozott és utána azt mindta hogy én jövök én meg le kevertem neki stb. Stb. stb. -hadartam el minél hamarabb.

-Aham értem. Akkor haza mehet... ne hogy legyen valami baj. Rendben?

-Oké.

Majd felálltam és távoztam is az iskola helyszinéről.