~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

12.rész

Már eltelt egy óra mióta haza jöttem de még mindig a konyhában űltem és telefonoztam. Felmentem instára majd meg kerestem Grayson Dolen oldalát. Sikeresen megtaláltam majd bekövettem. Végülis ha ő nincs akkor Cameront se ismerném..
És ami még rosszab hogy egy akkora beszari alak vagyok hogy még a nevét se kerdeztem meg. Ráadásul ő vitt el a dokihoz a szám miatt..nem hiszem el hogy még magamat se mutattam be.
Nem tudom hogy lett ekkora pofám.
Régen mindig én voltam a lúzer, a csendes, a jó tanuló.. most meg?
Én vagyok a legnagyobb pofájú, és tanulni sem tanulok. Ennyire nem változhatok meg egy hét alatt.
Péntek van... es nem tudok magammal semmit sem kezdeni.
Ekkor gondolat menetemet anyu zavarta meg ahogy haza jött munkából.
-Szia kicsim!-legyintett felém szabad kezével.

Még mindig haragudtam rá így nem köszöntem neki vissza.

-Tudom hogy még haragszol de én tényleg sajnálom űlt le velem szembe a pultnál.

-Anyu miért gondolkodsz a helyembe? Honnan vetted hogy nem fogok örülni vagy akármi? Tudod meddig szenvedtem míg feldolgoztam hogy apám egy idegbeteg állat erre te mist mondod hogy nem az de azért hagytad hogy így lássam!-ordítottam le teljesen idegesen.

Miért hiszi azt hogy ha nem mond el valamit akkor minden jobb lesz?
Mert semmi nem lesz jobb...és hagyott magamban őrlődni.

-Én nem tudtam hogy így érzel..-suttogta felém.

-Ja nem? Pedig láttad hogy lúzer voltam miatta mert nem szóltam senkihez...mert magamba folytottam mindent. De te semmit nem tettél!-ordítottam ugyan úgy.

-Tudom és sajnálom...
-Ezt már elmondtad párszor..-néztem rá gyűlöletet dobáló tekintettel.

-Mivel engesztelhetlek ki?-kérdezte tényleg sajnálva.
-Ha többet foglalkoznál velem és mindent elmondanál! Ha jó ha nem.

-Rendben Lis!-mosolygott rám majd felált és megölelt.
Egy anyai ölelés mindennél jobban esett most. Annyira rég voltam már a karjai közt. Ez az igazán őszinte ölelés.

-Na és mesélj nekem Lisa hamár itt tartunk...milyen a suli? Milyenek a fiúk, lányok?

-Uhh jól belekérdeztél!-nevettem el magam majd folytattam.
-Hát a suli az jó csak van egy balhés fiú de szerencsére tudom most már kerülni..van egy legjobb barátnőm tudod Eli!

-Ahh igen! Nagyon szimpi a kiscsaj.-kacsintott rám.-Na de jöjjenek a fiúk.

-Öhm oké...van egy fiú!-azomban nem hagyta hogy végig mondjam a mondandómat.

-Hívd el vacsorázni! Én főzök meg minden ami kell csak hívd el.

-Anyu hagyd hogy befejezzem.

-Jó jó bocsi...-halkult el.

-Nah van egy fiú Cameronnak hívják és tegnap láttam elsőnek..valami annyira megfogott benne. De ma kiderült hogy ő Californiában él és nagyon ritkán jön ide.. Ráadásul nem is tudom a teljes nevét.-konyolítottam le az ajkaimat.

-Ohh Lis ne szomorkodj!-simítitta meg a hátamat.-Biztos fogtok még találkozni.-nyugtatott de biztos voltam benne hogy nem fogunk..

-Remélem.-válaszoltam lehangoltan csak hogy ne higgye azt hogy nem hiszek neki. Pedig tényleg nem hiszek neki. Tudom hogy nem fogunk találkozni mert california nem itt van New York mellett. És ez elszomorít hogy nem láthatom többet azt az őrítően édes mosolyát. Hogy eltereljem a témát inkább beszélgettem anyuval.

-Anyu nem megyünk el este valahova?-érdeklődtem.
-Felőlem elmehetünk de nem akarsz valamelyik barátnőddel menni inkább? Azért csak murisabb egy veled egyidőssel menni..-mondta boldogon...nem értettem. Álltalában egyből igent mond de most szerintem valami ötlete lett vagy lehet nem ér ra csak nem akarja elmondani.