~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

59.rész

Olykor elgondolkodsz az életeden, hogy miket rontottál el, hogy min mentél keresztül, hogy mit adtál és hogy mit kaptál tőle. Mi emberek rengeteget hibázunk ez tény. Akár híres vagy vagy az is lehet hogy hírneved sincs. Szegény vagy vagy gazdag,  édes mindegy. De ugyan olyan nagyot lehet hibázni is egy híres személynek is mint egy kis faluban élő tudatlan embernek is.

Én is hibát követtem el. Mindig túl gondolom a dolgokat. Mindig csak az önsajnáltatásra hajtottam. Mindig én voltam az első mások helyet. És most mindezért megfizetek. Elsőként elvették tőlem a régen elvett apukámat. Másodjára elhagyott egy mindennél fontosabb személy. Csak úgy kilépett az életemből. Harmadjára meghalt a nagymamám aki gyerekkorom óta legalább 3 személy szerepét játszotta el nekem csak hogy jó legyen az életem. És utolsó sorban a rosszullét, a pánik, a rohamok amiről mind végig rettegtem amiben csak reménykedni tudtam eddig a pillanatog. A terhesség. Eljött a pillanat hogy végre rá jöjjek hogy tényleg tönkre akar tenni a világ vagy csak megleckéztetett.
~~~~~~~~□~~~~~~~~

-Cam én nem vagyok terhes!-ugrottam egyből karjai közé. Egy kő esett le  a szívemről mikor megtudtam hogy nem hordok a szívem alatt egy gyermeket. De a tudat még ott bújkált halvány mosolyomban hogy  még nincs rendben minden. Mert a rosszullétet még akkor nem tudjuk mivel megmagyarázni.

-Ez ez csodálatos!-mosolygott megkönnyebbülten.

-Hát az.. viszont nem tudom mitől lettem  rosszul...-motyogtam el a végét.

-Hallottam.-húzta el száját..-Figyelj ha holnap is rosszul leszel akkor elmegyünk egy dokihoz ha nem akkor meg minden tiszta.-gondolkodott el.

-Jó.-bólintottam rá.

-Figyelj el kell mondanom valamit...-engedett el.

-Hallgatlak!-mosolyogtam. Boldog volt hisz kiderült hogy nem vagyok terhes.

-Tudod mikor egyedül hagytalak és elmentem... abban az időben a munka mellett rengeteget ittam..meg buliztam és én én én nem tudom hogy gondoltam...-nyomkodta meg fejét idegesen..-Megcsaltalak.-nyögte ki végűl a szívemet széttépő szót.

-Ez komoly?-akadtam ki..

-De akkor nem voltunk együtt es szomorú voltam meg....-folytatta volna de nem hagytam.

-Nem szakítottunk... mert mikor elmentél nem közölted hogy vége..-kezdtem kapkodni a levegő után...

-Neharagudj...-sopánkodott.

-Itt végleg végeztünk. -A lelkem nem birta tovább. Ahogy még az elején gondolkodtam..rá jöttem hogy ez büntetés és nem megleckéztetés... ha csak az lenne, ez nem törtènt volna meg.. megkell halnom! Döntöttem el.

-Beszéljük meg!-mondta könnyezve.

Kitaláltam hogy hogy fogom megtenni a búcsúzásomat..

-Jó.. akkor menjünk el a hídhoz amire rá írtad  azt a szöveget.

-De miért?-értetlenkedett..

-Mert csak!-parancsoltam rá.

Beszáltunk a kocsiba, majd Cameron el is indult..

Mindenkinek megírtam a búcsú szöveget. A rajongóknak, papának, Rose-nak anyunak meg mindenkinek.

Cameron mit sem sejtett... neki is megírtam de volt eszem és mielőtt elindultunk volna lenémítottam a készüléket hogy veletlen se lesse meg.

Elküldtem neki majd oda is értünk. Megfogtam a kezét és magammal invitáltam hogy másszon fel velem rá. Könnyeim ekkor már ömlöttek az arcomon, amit a fiú nem tudott értelmezni. Felálltunk majd neki is kezdtem.

-Cameron én szeretlek.. de rá kellet jönnöm hogy én nem élhetek tovább.. az élet arra száműzött hogy megkell bűnhődnöm.. mertem reménykedni hogy csak megleckéztet de nem.. nem tette.. minden pillanatot élveztem a mi közös emlekeinkből és ennél jobbak nem is voltak... minden féle képpen  elbúcsúztam tőled csak nem itt hanem üzenetben...-ekkor elő kapta a telefonját de azonnal folytattam.-szerintem tedd el.. próbáld meg élvezni utlosó perceinket...

-Jó Lisa azonnal lemegyünk erről a hídról!-húzott maga után de megálltam.

-Szeretlek!-nyomtam egy jó hosszú csókot megszeppent ajkaira majd a híd szélére álltam és karomat kinyújtottam.

-Kérlek! -ha ténlyeg szeretsz és Roset is szereted akkor nem ugrassz le!-mondta sírva.

-Nektek sokkal jobb lesz nélkülem... SZERETLEK!-Ordítottam majd hátra dőltem a hídról. Át adtam magam a gravitációnak és a szélbe kapva zuhantam a mélybe.

Tudom hogy nem jó ez így. Viszont idő után, jobbra fog ez fordulni mint gondolják!.

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■