~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

44.rész

A tanulás közben folyamatosan az játszódott a fejemben hogy aput ugyan úgy elfogják vonszolni mint ezelőtt. Én nem akarom. Tudom hogy most kell cselekedni még valami el nem fajul, de semmi olyan nem történt. Szerintem az normális ha valaki félti a lányát. Csak azért annak is van határa.

A lényeg az hogy nem tudom újra elengedni. Újra át élni a régi dolgokat.

Én fent űlök a szobámba. Nagyjából megtanultam. Közben azt hallgatom hogy anyu lent azzal a pár rendőr férfivel beszélget.

Már ettől a hangtól is felfordul a gyomrom. Én tényleg nem bírtam tovább. Azonnal előkaptam a telefonom és írtam Cameronnak. Egyedül ő képes rá hogy megnyugtasson mikor megtörténik.

"Én":
*Cameron baj van!*

Írtam le azonnal ami az eszembe jutott. Nem akarom terhelni a gondjaimmal, de ezt az egyet nem tudom megtenni egyedül.
Pár percen belül jött a válasz.

"Cam♡":
*Azonnal megyek!!*

Meg mosolyogtatott az üzenete hogy ennyire gondol rám. De kicsit terhel is azzal kapcsolatban hogy mindig ő segít nekem. Én sose tudtam rajta segíteni. Pedig neki is nagy szüksége lenne rá, csak nem akar belekeverni.

Elpakoltam és az idő alatt elkenődött sminkemet lemostam. Nem lesz rá szükségem úgy gondolom.
Hajamat felkötöttem egy erős kontyba majd felvettem egy vastag fekete pulcsit meg egy fekete sztreccs nadrágot.

Pillanatok múlva Cameron rontott be az ajtón megrémült tekintettel. Azonnal oda futott hozzám és amilyen erősen csak tudott, magához ölelt.

-Mi történt hogy rendőrök vannal lent?-kérdezte még mindig magához szorítva.

-Aput megint el akarják vinni.-mondtam sírásban kitörve.

-Basszus.-mondta két sóhajtás közt.

-Én nem bírom újra végig csinálni.-mondtam szememet dörzsölve.

-De, kifogod bírni! Itt leszek veled.-mondta biztatóan, majd egy lágy puszit nyomott homlokomra.-Mikor jön?-kérdezte aggódva.

-Perceken belül itthon lesz.-mondtam egyre jobban remegeve.

-Gyere üljünk le.-ezzel megfogta a csípőmet és bele ültetett az ölébe. Fejemet a nyaka hajlatába fúrtam és mély levegőket véve megszorítottam a kezét.-Nyugii.-mondta a hajamat simogatva.

Ekkor meghallottam ahogy a bejárati ajtó kicsapódik és bejön valaki.
Pontosan hallottam apu keserű nevetését. Biztos meglátta a rendőröket és tudja mivan.

-Mit akarnak biztos urak?-kérdezte undorodó hangon. Én reszkettem mintha valami mosógép lennék.

-Vissza kell hogy vigyük önt. Nem tartotta magát a feltett szabályokhoz. A szabad láb alól felmentjük és újra börtönbe hellyezést kap.-mondta valamelyik. Azért tudom hogy mit mond mert egyrészt nem halkan folyt a beszélgetés,  másrészt nem olyan vastag se az ajtó se a fal hogy elnyomja a hangokat.

-Én bizonyára nem megyek vissza még nem beszélek a lányommal.-mondta nemes egyszerűséggel a férfi.

-Sajnos ezt nem teheti meg.-mondta egy másik férfi majd nagy mozgolódásomat hallottam.

-Lisaaaaa tudom hogy fent vagy!!!!!!-ordított apu.-Ezt nem tehetik velem.-mondta erőszakosan még mindig ő.

Belőlem újra előtört a sírás és megmarkoltam Cam pulcsiját. Azt pontosan nem tudom miért. Gondolom az idegességem levezetése képpen.