~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

30.rész

Annak ellenére hogy valaki most itt szórakozik velem, ugyan úgy eszembe jut az ahogy Cameron mosolyog rám vagy ahogy meg bíztam Elibe és a legjobb barátnőmnek hittem őt.

Ebben az egészben az fájt a legjobban hogy pont annál a részénél sértette meg a barátságunkat amelyiknél a legérzékenyebb. Ő pedig Cameron. Nem néztem volna ki belőle hogy ezt megtegye. De miért is ne? Fátylat a múltra. Új életet kezdek. Igaz Dallas közel lesz hozzá. De olyan szinten megfogok változni hogy arra a napra se fogok emlékezni amikor megismerkedtünk. Nem nembánom hogy találkoztam vele. Mert ő volt a "megmentőm". De azt viszont bánom hogy megismerkedtem vele és érzéseket kezdtem táplálni iránta.

Arra fogok törekedni hogy minél sikeresebb legyek és hogy földre tiporjam az erzéseit. Pont úgy ahogy ő tette velem. És nem kegyelmezek többet.

Zavaros gondolat menetem a telefonom rezgése zavarta meg.

A képernyőn Cameron neve villant fel.
Őszintén? Felvettem volna és meghallgattam a magyarázatát és össze vesztem volna vele, de nem.
Nincs hozzá lelki erőm és nincs hozzá kedvem se. Főleg azért mert anyu itt alszik mellettem egy méterre.

Ezzel kinyomtam a hívást majd vissza csúsztattam a telefonomat a zsebembe. De ezek után még az a legdurvább hogy felhív és ezzel minden megoldódik? Hát ez nem így működik. Folyamatosan rezgett a telfonom ami kezdett zavarni. Elő kaptam és írásba kezdtem.

Én:
*Mond* írtam neki egy szót hogy megnyugodjon.

Cameron:
*Miért nem veszed fel?*

Én:
*nincs energiám hozzád Dallas..*

Cameron:
*Igen? Akkor mi ez a videó?*

Én:
*Ezt nekem kellene kérdezned nem gondolod?*

Már rohadtúl idegesít az hogy engem kér számon a hülyeségei miatt..mindig én vagyok felelősségre vonva.

Cameron:
*Ezen nem én vagyok!*

Én:
* Akkor ki? Még itt is hazudsz? Ha legalább szemtől szembe nem mered elmondani akkor legalább itt mond el és ne legyél egy gyáva féreg!*

Cameron:
*Nem hazudok! Vedd fel a kicseszett teledonodat nem érted?*

Én:
*Tudod még mindig nincs köztünk semmi hogy parancsokat teljesítsek..ahogy mondtam nincs olyan hogy te! És ezzel össze függve olyan se lesz hogy te meg én!*

Cameron:
*Ez mit akar jelenteni? Fogadjunk van valakid! Igaz?*

Én:
*Nem mondtam hogy nincs senki! Másrészt ártatlan embereket ütsz meg mert hülyeségeken felcseszed magad, leállsz Elivel....stb. stb. nekem ehhez nincs türelmem.*

Cameron:
*Azt akarod hogy kilépjek az életedből?*

Én:
*Benne se voltál!*

Cameron:
*Hát jó..ha így akarod. De tudd hogy csak azért fogok belőle kilépni mert szeretlek. Ha lesz energiád hozzám hívj fel! Szia Elisabeth.*

Nem bírom ha valaki ilyen könnyen feladja a csatát. Főleg egy könnyű kifogással.

-Megérkeztünk!-állt meg a taxis.

-Anyuu kellj fel!-keltegettem a szunyókáló anyámat. De nem is ez érdekelt, hanek az hogy apu vajon rám ismer-e.

-Fent vagyok!-üllt fel gyorsan.

Kifizette a sofőrt majd miután kipakoltunk elindultunk az óriási ház felé. Ez sokkalta nagyobb volt mint az előző. Volt az emeleten egy terasz, hátul egy medence és egy kis kupola alá rejtett party helység. Volt grill sütő egy kisseb virágos kert nap ágy, függő ágy. Magyon tetszett. De amire mégkíváncsibb voltam az a ház belseje. A ház oldalába volt még két darab kocsi feljáró és garázs.