~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

58.rész

Már itt vagyunk papánál. Egy órája szállt le a gépünk és azóta papámon kívül senkivel se beszéltem. Marya folyamatosan telefonált és nem volt ideje tovább kérdezősködni. Egyrészt jó is volt hogy nem faggat másrészt zavar hogy kizár a környezetéből.. régen anyám helyett anyám volt most meg mint egy borzalmas bébicsősz. Nem értem ezt a hirtelen hangulat változást.. nagyon nem tetszik ez nekem. Viszont most nem ez a fontos, hanem az hogy a nagypapámra figyeljek. Nagyon megviselte a dolog. Nem csodálom, az egész életüket együtt töltötték...

-És arra emlékszel mikor pici voltál  megkaptad az első szaggatott farmered... eljöttél és itt aludtál, reggelre a nagyi meg össze varta?-mondta könnyes tekintettel de mégis mosolyogva..

-Emlékszem rá.-nevettem fel bizonytalanul.. nem tudom hogy hogy regagálna rá ha ilyenkor nagy vihogásokba kezdenék. Biztos nem nézné jó szemmel.

-Mi a baj?-tette öreg, ráncos kezét a vállamra. Azonnal vissza tértem a valóságba és rá fordítottam figyelmemet.

-Nagyon sok dolog halmozódott fel a napokban... papa figyelj megigéred nekem hogy mindig megbízunk egymásban és megosztunk egymással mindent? Akár milyen nagy dolog akkor is?-tettem fel a szívemet megkönnyebítő kérdést. Már csak az kell hogy rendes választ adjon.

-Persze hogy megigérem!-ölelt meg. Gyengén de mégis szeretet teljesen. Nehéz felfogni hogy mennyire szalad az idő és mennyire öregednek a körölöttünk élő emberek...

-Akkor el kell mondanom valamit...-sóhajtottam egyett majd bele kezdtem.-Figyelj papa tudom hogy nem ezt vártad tőlem, de de annyira össze hullot minden és nem tudom mi van velem...-remegett meg hangom, könnyeim újra elindultak és folytattam.- Én lehet hogy hogy.....-nem tudtam befejezni mert a csengő csöngése közbe zavart.

-Pillanat és jövök csak megnézem ki az!-állt fel a kanapéról. Elindult az ajtó felé én meg magamra maradtam. Megint. Felhúztam a lábamat majd fejem térdemre hajtottam és sírni kezdtem. Mivel Rose nincs itthon nyugodtan megtehettem. Előtte viszont muszály tartanom magam. Nem szeretném hogy szomorúnak lásson.

Sírtam tovább majd egy hideg kezet éreztem meg a vállamon. Azonnal lelöktem onnan majd könnyeimet kezdtem törölgetni.

-Lisa...-hallottam meg Cam férfias mégis féltő hangját.

Azonnal hátra fordultam. Mikor megláttam felugrottam majd gyorsan az ölelésébe menekültem. Nem bírtam egyedül tovább.. muszály valakivel tisztáznom és tudom hogy csak ő lehet az akivel ezt meg tudom beszélni.

-Gyere.-fogtam meg a kezét majd lehúztam magam mellé. Papa komótosan vissza sétált majd leült vissza elém.

-Papa ő itt Cameron, gondolom rájöttél...-mondtam kicsit kínosan érezve magam.-Cam ő itt a nagypapám..-mutattam be őket egymásnak.

************💫*************

Egy kellemes beszélgetés után bementünk a szobámba és neki álltunk tisztázni a dolgokat.

-Cameron kérlek mondj el mindent! Muszály tudnom az igazat mert ha nem én én nem tudom mi lesz velem... és már nem bírom...-mondtan hevesen véve a levegőt.

Erősen egymásra kulcsolta ujjait az enyémre majd egy nagyobb levegő vétel után szóra nyitotta  ajkait.

-Nyugodj meg semmi sem történt! Viszont mikor berugtál a bandázós buli után, rám másztál, heves csókcsatába keveredtünk elfajult az egész, mind a kettőnk agya elborult....

-A picsába...-álltam fel azonnal...oda vissza járkáltam a fejemet fogva...nem bírtam felfogni a hallottakat..

-Hallgass végig!-húzott vissza erősebben fogva a kezem.-Nem történt semmi!Ezekután percek múlva be is aludtál! Nyugi!-tarkómra hellyezte kezét és fejemnél fogva magához húzott egy ölelésre. Másik kezével a hátamon kezdett körkörös mozdulatokkal simogatni. Kimondottan jól esett ez a gesztus, másik részről meg megkönnyebbültem hogy nem törtènt semmi. Viszont a terhesség nem biztos hogy elmúlik ezzel.
Lassan fülemhez helyezte ajkait majd újra szóra nyitotta őket.