~Túl Késő~ ☆Cameron Dallas☆

41.rész

Egy húsz perc elteltével Cameron megállt egy benzinkútnál kiszállt és át sétált az én oldalamra. Kinyitotta az ajtót majd felvett kerek ajkaira egy őrítő mosolyt.

-Na baba itt az idő hogy bekössem a szemed.-mondta sajnáltatást játszva.

-Cameron mond azt hogy ez egy szivatás!-mondtam kétségbe esetten. Utálom hogyha úgy utazok hogy nem látok semmit.

-Nem nem szivatás. Legyél engedelmes és hagyd hogy bekössem a szemed.-mondta kuncogva.

-Utállak Dallas.-fordultam háttal hogy bekösse a szemem egy fekete kendővel.

Szépen gyengéden szemem elé helyezte a rongyot majd takarosan megkötötte.

-Kész!-suttogta szemvedélyesen a fülembe. Bőröm libabőrös lett ahogy Cam ajkai enyhén súrolták az érzékeny fülem.

-Ahh menjünk.-sóhajtottam nagyokat.

Hallottam ahogy Cameron becsukja az ajtót majd szólt hogy bemegy a kútra.
Én meg csak tétlenül ott ültem magányosan a kocsiban és attól rettegtem hogy vajon mit tervez az én drágalátos barátom. Nem telt el sok idő de már vissza is ért.

-Itt vagyok, indulunk is.-mondta olyan hangon hogy az égvilágon semmit ne tudjak belőle leszürni.

-Ugye nem fogsz elrabolni és megerőszakolni?-kérdeztem nevetve.

-Te bolond vagy Elisabeth.-mondta ő is édesen nevetve.

-Ne hívj így...jobban tetszik a baba.-mondtam duzzogást játszva. Kezemet összefontam majd az ablak felé fordultam hogy hitelesebb legyen

-Ne duzzogj mert kiteszlek a semmi közepén.-mondta mégjobban nevetve.

-Szóval így játszunk Dallas? Jó akkor ne szólj hozzám az út további részében.-mondtam komoly hangon.

-Tíz percig sem fogod nélkülem kibírni.-mondta magabiztosan.

-Majd meglátjuk.-ezzel neki is kezdtünk a csatának. Egyébként teljes mértékben igaza volt. Nem bírom ki hogy ne szoljak hozzá úgy hogyha mellettem van. Itt van tőlem max egy méterre ki ne szólna hozzá? Már az agyamban szét untam az összes lehetséges dolgot ezért úgy döntöttem felteszek egy kérdést ami már az ismerkedésünk óta érdekel.

-Cameron! Neked ki volt az első szerelmed? Nem úgy értem hogy ki volt akit elsőnek megfektettél hanem hogy ki volt az akibe úgy teljesen igazából beleszerettél?-vetettem felé a kérdést.

-1 nem bírtad ki hogy ne szólj hozzám, 2 miért érdekel?-mondta semleges hangon.

-Mert érdekel.-válaszoltam ezt a kérdésére. Tudom hogy nem valami értelmes válasz de most na.

-Képzeld el hogy sose voltam úgy teljesen senkibe se szerelmes..mindig azt hittem hogy megtaláltam az igazit de nem.. mindig a kinézet számított semmi más.. viszont akit így betudnék állítani az te vagy! Sose voltam senkiben se annyira biztos mint benned. Te előhozod belőlem azokat az érzéseket amiket senki nem tudna. Sose sírtam egy lány után se csak érted volt. Sose lettem feszült egy lány bajai miatt sem. Sose sajnáltam senkit. Sose izgultam lányok előtt. De ez nálad mind megtörtént. Te egy olyan ember vagy az életemben aki teljesen más személyiséget formál nekem.-mondta végig lágy hangon. Hogy a meséje hatásosabb legyen, tenyerét a cimbomra csúsztatta és enyhén megmarkolva ott tartotta végig. Nem is lett volna zavaró csak az volt a baj hogy szoknya volt rajtam. Én meg szégyenlős vagyok ilyen esetben is.

Végül semmit nem tettem ellene..de ez azzal is járt hogy az írtó kedves szövegére se válaszoltam.

-Bocsi ha túl nyálas voltam.-mondta flegmán.