Infinity (H.S.)|BEFEJEZETT|

1.

A napi programjaim közé tartozik az ablakon kifelé bámulás. Nézni az embereket akik boldogan sétálgatnak és nevetve beszélgetnek, egyfajta szokássá vált nálam.
-Kislányom, ebből elég legyen. -Ült le  az ágyam szélére anya mögötte apával - nem bírjuk tovább nézni azt amit teszel magaddal. A húgodat hanyagolod a barátaiddal együtt, és nem eszel semmit, aggódunk érted drágám. -Anya arcán látszódik a csalódottság és a féltés, amikor így  néz rám mindig bűn tudatom lesz amiatt hogy nem teszek semmit de sajnos már belefáradtam a próbálkozásokba.
Apa lépett mellém majd megfogta a kezemet
-Megan, anyáddal átgondoltuk a dolgokat és mivel nemsokára őszi szünet ki szeretnénk mozdítani a házból. Tudjuk, hogy bárhova is mennénk a válaszod nem lenne de tudjuk hogy van egy hely ahova bármikor elmennél. Szóval, mit gondolsz, eljönnél velünk Londonba, egy családi kiruccanásra?

Úr Isten , jól hallottam amit mondtak? Amióta az eszemet tudom és beszélni tudok mindig Angliába akartam menni. Emlékszek még beszélni is alig tudtam amikor már a hintán kiabálva kérdeztem
anyuékat hogy mikor megyünk "Angol országba". Mikor a húgom elég idős  lett ahhoz hogy ki tudjuk vinni őt is, elutaztunk Londonba. 5 napra mentünk ki már 3 éve ennek. Életem talán legszebb 5 napja volt. Majd jött minden....
-Istenem, tényleg? Imádlak titeket. -Ugrottam a szüleim nyakába és köszöntem meg nekik.
-Azonban-szólalt meg apukám komoly és parancsoló hangján -egy feltételünk van!- találkozzál a régi barátaiddal, menjél el velük valahova csak egy délutánra, szükséged van rájuk ahogy nekik is rád. Adj nekik egy esélyt, hogy felvidítsanak, és hogy támaszt nyújtsanak.

Apának igaza volt. Régen olyan mély volt a kapcsolatom a barátaimmal, nem volt sok de velük mindent meg tudtam beszélni. Mikor bezárkóztam a barátaimat is kizártam az életemből, párszor beszélgetek velük a suliban, de csak pár mondat erejéig.
-Rendben apu, megígérem hogy felkeresem őket.

Még aznap este ráírtam az egyik legjobb barátnőmre Szofi-ra. Remegő ujjakkal írtam neki le hogy találkozni szeretnék vele és hogy ne haragudjon amiért úgymond "levegőnek" néztem. A válaszra nem kellett sokat várnom egyből visszaírt hogy nem haragszik és elmondta hogy hol és mikor találkozzunk.
****************************************************
Másnap, szombat reggel 8 volt amikor felkeltem, Szofival 10 órát beszéltünk meg a hozzánk legközelebbi pláza kávézójában. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, bevettem a gyógyszereimet amely sajnos mindennapi programmá vált nálam. Nem öltöztem úgy ki, mivel ősz volt de mégsem volt még az a hideg nyugodt szívvel vettem fel az egyik kedvenc piros egyberuhámat egy fekete magassarkú bokacsizmával. Nem mondanám hogy alacsony vagyok a 173 cm-mel de nem is tűnt olyan magasnak hogy ne merjek ilyen cipőket felvenni. Mikor a hajamat kiengedtem és kifésültem a tükrömhöz léptem. Kislány koromban mindig eljátszottam a "tükröm tükröm mond meg nékem" játékomat, azonban most csak szomorú szemekkel néztem a tükörképemet. A gyógyszerek varázshatásának hála az arcom ragyogott, a sötétbarna félhosszú hajam puha és ugyanolyan színű szememet csillogva látom vissza a tükörből. Én azonban mégsem a szépet láttam magamban, hanem egy megnyúzott lányt aki egy erőltetett mosollyal probálja saját magának is beadni azt hogy ő boldog és egézséges pedig ezek közül egyik sem jellemző rám mostanában. Kezemben a fekete kistáskámmal szaladtam le a lépcsőn egészen a bejárati ajtóig. Pár perc múlva már a pláza kávézója előtt álltam. Nem mondom hogy nem volt tömeg de az én egyik legkedvesebb baratnőmet így is egyből kiszúrtam az egyik asztalnál.

-Megan!-Állt fel a székéről és ölelt meg engem a lány. Szofival 7. osztályos korom óta elválaszthatatlanok voltunk. Ebből látszik milyen erős is a barátságunk, hiába szakítottam meg vele a kapcsolatomat ő még így is úgy tud velem viselkedni mintha még tegnap este csajos bulit tartottunk volna mint régen.
-Szofi, szia! De jó téged látni, hogy vagy?
-Én? Ugye te most csak szivatsz? Az  életem ugyan olyan mint amilyen eddig volt, de veled mi van? Mi történt veled amiért ez történt veled?-mutatott végig meggyötört testemen mire felnevettem fájdalmasan.
-Hát Szof, hol is kezdjem....-elmondtam neki mindent a-tól z-ig. Nem hibaztatott amiért kerültem őt és a többi barátunkat hisz így hogy már tudja mi van velem megérti a történteket. Én arcán akkor is láttam hogy rosszul esett neki amiért e miatt elzárkóztam tőle.
-Képzeld-hozom fel a témát egy hosszú néma szünet után- a szüleim kivisznek Londonba az ősziszünetre. Visszamegyek oda ahova érzem hogy tartozom. Mondom könnyes szemkekkel barátnőmnek hisz Londont tényleg az első perctől kezdve otthonomnak tekintettem.
-Ez nagyon jo hír Megan, örülök hogy valami fel tud dobni, és mikor indultok?
-hát mivel két nap és őszi szünet és mivel rögtön suli után indulunk ezért két nap múlva.
-Ez nagyon jó, érezd jól magad ott, hátha egy kicsit el tudsz felejteni mindent-kacsitott Szofi.                 
                                 
Miután egy jót beszélgettem vele, hazamentem. Tartottam egy kis élmény beszámolót a családnak, hogy milyen volt újra együtt kávézgatni Szofival majd felmentem a szobámba. Pár perc múlva a húgom lépett be egy újsággal a kezében.
-Nézd csak kiket látok benne?-mutat a  mutatóujjával egy képre amin 4 fiú volt feltüntetve. Bizony ez a négy fiú a mindenem.
Még első Angliai utazásom előtt ismertem meg ezt a híres nevezetes bandát a One Direction-t.
Imádtam őket, és Harry volt a kedvencem. A híres Harry Styles. Valószínűleg minden második lány álompasija, mindenki oda van érte, a hagjáért, a kinézetéért és a jó kis pletykákért amiket nap mint nap olvashatunk róla. Nekem azonban ő többet jelentett. Számomra ő olyan volt mint egy terápiás módszer. Amikor fajdalmaim voltak, vagy amikor egyszerűen csak úgy voltam vele hogy most mindennek véget akarok vetni, ő ott volt nekem. Többször megmentette az életemet és fáj hogy tudom, ezt nem fogom tudni megköszönni neki.

-Tudod, mivel megyünk Londonba és mivel ő is ott van gondoltam a képpel emlékeztetlek rá hogy még lehet esélyed nála. -Miranda olyan aranyos, ő jobban hisz abban hogy egyszer talalkozni fogok vele mint én. Én ezt már rég feladtam magamban.
-Köszönöm Mira, olyan aranyos vagy- majd megöleltem es elküldtem aludni, hisz már elég későre járt.