Infinity (H.S.)|BEFEJEZETT|

34.

Az ember sokszor érez úgy, mintha a világ ellene fordulna. Mintha, minden baj hirtelen és egyszerre szakadna rá az emberre, most én is így éreztem.

Sírásomat visszafolytva ültem be Harry mellé a kocsiba.

-Tudni akarom.
-Nem vagyok terhes.
-Istenem, köszönöm.
-Nem lehet gyerekem Harry.
-Tessék?

Itt sírva fakadtam és megkértem Harryt hogy menjünk haza. A haza út nagyon csendesen telt el, de nem bántam, ez volt az a csend amire most szükségem volt. Egy fél napja még Harry szervezgette, hogy milyen családunk legyen, most meg az egész romokban hever.

Kiszállva a kocsiból egyenesen a szobámba szaladtam és az ágymara dőlve elkezdtem szorongatni a kedvenc elefánt plüssömet amikor Harry mellém ül és simogatni kezdi a hátamat.

-Még olyan fiatal vagy Kicsim, ez még változhat.
-És ha nem? Ezt mondták amikor elkezdtem szedni a fogamzásgátlót, mondták hogy van rá esély, hogy közbejátszhat.
-Meg tudjuk oldani, talán idő lesz de...
-Harry ez így nem jó.
-Mármint mi?
-Mi, ketten. Én még csak 18 vagyok te meg nemsokára 24 leszel. Pár év múlva már családot szeretnél meg gyerekeket meg mindent. Én nem vagyok neked elég jó, miért vagy egyáltalán velem ahelyett hogy lenne egy rendes nő az életedben akinek nincsennek problémái és elég érett hozzád?
-Meg, ilyeneket ne is mondj nekem.
Szeretlek téged, mindeneddel együtt és nekem nem egy felnőtt nő kell hanem egy fiatal lány akiért odáig vagyok. Ami meg a családot illeti, te is tudod hogy a karrierem mellett még úgy se lehetne.
-Jobb életed lenne nélkülem.
-Na jó, inkább gyere elmegyünk a húgodért és megiszunk egy kávét.
-Nem tudom, én most nem szeretnék menni. Vidd el csak te.
-Ne csináld ezt Megan. Gyere már.
-Harry, most tényleg nem szeretnék, egy kicsit egyedül akarok maradni.
-Jól van, akkor pihenj, mi meg elmegyünk, de sietünk.

~Miranda Scott~

Harryvel leparkoltunk a kávézónál majd kikértük italainkat és helyet foglaltunk egy asztalnál.
-Szóval...akkor most mi van köztetek?- iszok bele vanilliás kappucsínómba az asztalnál szemben Harryvel ülve.
-Megbeszéltük a dolgokat és most végre azt hiszem vissza állt minden.
-Engem nem nagyon érdekel ez az egész sztori amit rólad állítottak, ez a te életed de vigyázz Megannel.
-Ezt hogy érted?- néz rám értetlenül, és bár tudom hogy ez nem az én dolgom lenne, mégis jónak tartom erről beszélni vele.
-Amikor elkezdte azt, hogy magát bántsa, akár egy kis dolgon is képes volt felhúzni magát és már egyből azt hitte hogy nem élhet tovább. Tudom hogy szereted de, ne adj rá neki okot hogy megint...
-Nem hagyom hogy visszaessen.
-Akkor jó.
-Inkább beszéljünk rólad. Van már valakid amióta...?- utal Dávidra mire összeszorul a gyomrom.
-Van valaki aki tetszik, de úgy sincs semmi esély arra hogy összejöjjünk.- rántom meg vállamat.
-Hogy hívják?
-Niall.
-Várj...Horan?- kezd el nevetni Harry mire én az asztal alatt belerugok lábába.
-Oké, kussolhatsz Harry, tudom jól hogy esélytelen de azért kinevetni nem kell.
-Figyelj, ha annyira szeretnéd én talán össze tudnék hozni valamit.
-És mégis mit mondanál neki? Hogy a csajom húga beléd van zúgva és hogy vidd már el őt egy randira?
-Nem. De talán ha hazamegyek pár nap múlva, eljöhetnétek és találkozhatnál vele, utána meg a többi rajtatok múlik. Úgy sincs neki most szerelme, na jó a kaja, de csaj nincs.
-Hát, nemtudom anyáék benne lennének- e.
-Próbáld meg rábeszélni őket, tényleg, nekem nem probléma.
-Köszi Harry.

A házba belépve néma csönd volt. Tudtam, hogy anyáék még nincsennek otthon így felmentem megkérdezni Megant, hogy mit csinál, hogy ilyen halkan van. De amikor benyitottam a vér is megfagyott bennem.
-Harry, azonnal gyere fel. Most!

~Harry Styles~

Mikor felszaladtam mást sem láttam csak a szerelmemet aki az ablaknál áll egy pengét szorongatva már vérző ujjai közt.

Azonnal tudtam, hogy mire készül így odaszaladtam hozzá és kikaptam kezéből. Miranda csak sírt mögöttem én meg Megant ráztam vállánál fogva.

-Harry?
-Miért csinálod ezt Megan? Miért teszed ezt magaddal és velem?- sírtam el magam.
-Én csak...csak ez sok nekem.- törli meg szemeit miközben próbál kijózanodni előző tettéből.
-És rám nem gondolsz? A családodra? Mi lenne nélküled Megan? Ez nem mehet így tovább. Valamit ki kell találnunk.
-Ne mondjátok el anyáéknak, Harry ha elmondod, eltiltananak tőled.- kezd el mostmár ő is sírni karjaimban, én meg csak szorítottam ölelésemen amennyire csak tudtam.

-Ki találok valamit rendben? Csak igérd meg, hogy soha többé nem csinálod ezt.
-Az ígéreteire szart se lehet számítani.- szól közbe Miranda majd háta mögött becsapva az ajtót kisétál Megan szobájából.
-Eljössz velem Londonba. Egy fél évig nem lesz turnénk, ismerek egy nőt aki tud neked segíteni. Nagyon jó orvos és pszhiológus.
-Nem költözhetek ki hozzád Harry. Suliba járok, és ez az otthonom. Anyáék bele se mennének.
-Mindent elintézek, és hidd el bele fognak menni. Nem hagyom hogy visszaessél Megan. Ma este beszélek a szüleiddel és minnél hamarabb indulunk.
-Nem! Harry nem szakíthatom félbe az eddigi életemet. Mi lesz a tanulásommal és a barátaimmal? Nem rángathatsz el tőlük csak úgy.
-Ha kell minden hétvégén visszarepülünk hozzájuk. A suli miatt meg ne aggódj, majd magántanulóként folytatod.
-Te jó ég Harry. Én nem hagyhatom, hogy ezt tedd velem. Van elég bajod nélkülem is, nem kellek még én is neked.
-A rohadt életbe Megan, fogd már fel, hogy nem bírnám ki nélküled.- szólok rá erélyesebben, mire összerezzen, én meg kisétálok az erkélyre.

Pár perc múlva egy meleg takarót érzek meg hátamon.
-Erről eszembe jut amikor én csináltam ugyan ezt veled Londonban.- mosolyodok el majd felhúzom cipzárját pulcsiján.
-Elmegyek veled.

🌸🌸🌸🌸

Sziasztook! Nagyon szépen köszönöm az 1K megtekintést!!!