Infinity (H.S.)|BEFEJEZETT|

30.

Újra otthon. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a szobàm olyan biztonságot fog adni mint még eddig semmi. Négy napja jöttem haza a kórházból, azóta mindenkit próbálok kerülni. A barátaimnak azt mondtam, hogy beteg lettem és egy bő hétig nem mehetek suliba és ők sem jöhetnek át. Nem akartam nekik elmondani az igazságot, nem akartam hogy sajnáljanak. De ezt csak magammak próbáltam bemesélni. A valóság az, hogy félek mindenkitől aki a közelembe jön. Néha még anyuéktól is megijedek amikor hátulról megérintenek. Az az éjszaka óta minden este rémálmok gyötörnek, és mind ugyan az az este emlékei. A szívem darabokra tört a Harryről olvasottak miatt, majd Adam tette is csak mégjobban belém döfte a kést. A telefonom naponta rengetegszer csörög és folyton üzenetekkel bombáz, még anyáékat is hívta, de én képtelen voltam vele kontaktusba lépni. Nem csak amiatt amiért engem megbántott, hanem mert félek vele beszélni.

Félek a magyarázkodásától és attól hogyha megtudja hogy mi történt velem akkor magát hibáztatná a dolog miatt, és azt nem szeretném. Bármennyire is fáj amit tett velem, nem foghatom rá a történteket.

Délután volt és elég esős nap, ami a biztonságérzetemen nem nagyon segített. Zárt ajtóval tudok csak a szobámban tartózkodni és általaban csak az ablakomnál ülök és nézek kifelé. Az ajtóm nyitódására összerezzentem, tudom, hogy csak anyáék azok de mivel a székem háttal volt majdnem az ajtómnak így mégsem voltam teljesen nyugott. Mikor az ajtó teljesen kinyitódott hátranéztem a székemből majd felpattantam.
-Harry.

Mikor megláttam Harryt ha lehet mondani, mégjobban összetörtem, de ez kölcsönös volt. Nem láttam őt már egy ideje és amióta itthon vagyok az eset óta, nem is követem a róla szóló híreket, így nagyon meglepett amikor megláttam. Haja hosszabb lett és amilyen izmos volt eddig, most annak a kétszerese lett, engem emlékeztetve arra, hogy bármennyire is szeretem őt, nincs biztonságérzetem mellette sem. Azonban arcán látszott a fájdalom és a kétségbeesés.

-Megan, én...-zárta be az ajtót és lépett volna közelebb felém amire én válaszként csak távolodtam tőle. A szobámban szerencsére a kinti időt utánozva, elég sötét volt ezzel segítve nekem, hogy Harry ne vegye észre a nyomokat amiket Adam hagyott rajtam.
-Megan, tudom hogy megbántottalak de kérlek ne csináld ezt. Ne menekülj előlem emiatt kérlek. Annyiszor próbáltalak hívni.

Lépett még közelebb felém, mire én csak hátráltam újra az ablakom mellé, mikor valamiben elestem és a földre kerültem.
Harry azonnal hozzám futott és felsegített. Azonban az ablakon beszűrődő fény és a kihúzott függönyöm megmutatta Harrynek a testemet. A testemet amit még én se merek megnézni a tükörben. Egy hét alatt is rengeteget fogytam és a sebek sem gyógyultak még be rendesen sőt, szinte nem is gyógyultak. Az orvos többször is megemlíti, hogy a gyógyszerek akkor fognak hatni ha mellette eszek is, de egy falatot sem bírok enni.
-Úr Isten, Megan.

Sosem láttam még így Harryt. Egyből elkezdett hátrálni. Azonnal elengedett és arréblépett.

-Most undorodsz tőlem.
-Mi? Istenem nem, csak nem akarok fájdalmat okozni.
-Harry, már megtetted.
-Meg, kérlek beszéljünk.
-Nyisd ki az ajtót. -kértem meg halkan.

Harrytől csak egy furcsa pillantást kaptam, a zár ajtómra nézett majd vissza rám.
-Kérlek, Harry.

Miután az ajtóm nyitva volt leültünk az ágyra egymással szemben.
Tudtam, hogy senki sem volt az emeleten, de bármennyire is félek attól hogy egy fiúval vagyok a szobámban, mégis biztonságot adott az, hogy láthattam az arcát, bármennyire volt kétségekkel teli, és hogy érezhetem a jellegzetes illatát ami biztonságot nyújt.
-Ki tette ezt veled?
-Harry, kérlek.
-Nem! Megan, ki volt az a fasz aki ezt tette veled? -kezd el egyre elcsuklóbb hangon beszélni.
-Te.

~Harry Styles~

Többször próbáltam hívni. Már majdnem egy hét eltelt azóta amióta részegen felhívott és én azóta sem tudtam elérni. Még a szülei sem hajlandóak felvenni nekem azt a rohadt telefont. Elegem van abból, hogy megyek sorra a koncerteken és eljátszom a boldogat a média kedvéért, miközben a szerelmem szóba se akar velem állni.

Tudtam hogy amit tettem, egy hatalmas hiba volt, de nem önszántamból tettem. Vagyis nem ezt akartam. Én csak beszélgetni szerettem volna Taylorral, de nem így sikeredett. Csak egyetlen egy csók volt, de mindent elrontott. Nagyon jól tudtam, hogy ha Megan megtudja így fog reagálni, de ez akkor sem tántorított meg attól, hogy azonnal repülőre üljek- miután el tudtam szabadulni a munkából- és elutazzak hozzá.

Mikor beléptem hosszú, éveknek tűnő órák múlva Megan szobájába és megpillantottam, a lélegzetem is elállt. Ott állt előttem az a lány aki még olyan fiatal, szinte még gyerek és már annyi fájdalmon esett túl, aminek pár részét én okoztam pedig én lennék az utolsó aki bántani akarná őt.
Ott volt lefogyva, tele sebekkel és kisírt szemekkel.
Nem tudtam mi történt, nem tudtam miért néz ki úgy ahogy, de megijedtem. Legbelül tudtam a magyarázatot kinézetére, de mégsem akartam elhinni. Amikor elesett és felsegítettem, megéreztem hideg kezét és megláttam a harapásnyomokat végig a vállán, úgy éreztem, hogy akkor gyengültem el teljesen. És amikor kiejtette a száján, hogy én tettem ezt vele a szívem darabjaira hullott és most éreztem először azt, hogy elvesztettem azt a lányt aki eddig volt.