🌼 Y o u t h 🌼

🌼 v e i n t i n u e v e 🌼

🌼 Raven May szemszöge

Jace segített a cuccaimmal és nem sokkal később már az autóban ültünk. Jace begyújtotta az autót és lassan elhagyta a kórház parkolóját.
-Mondtam, hogy sikerülni fog.- mondta, a kezemet a szája elé emelte és nyomott rá egy apró csókot.
-Láttam ám a tetkód. Mutiiii.- vinnyogtam.
-Mikor láttad te?- kérdezte meglepődve. Kinéztem az ablakon és csendben válaszoltam.
-Valamelyik nap kinéztem kórházi szobám ablakából a folyosóra és épp akkor jöttél. Egyből kiszúrtam.- mondtam egy apró mosollyal.
-Stíröltél mi?- kérdezte félmosollyal és a tetkós kezét az ölembe rakta. Lassan elkezdtem tanulmányozni a tetoválást, körbe rajzoltam az újjammal a Kolibri körvonalait és a szövegen is többször végig húztam az újjaimat.
-Gyönyörű.- suttogtam, de Jace meghallotta.
-Akár csak te.- mondta és adott az arcomra egy puszit.
-Jah... Persze. Hajam sincs Jace. A kobakom most fényesebb mint a jövőm.- Jace nevetésbe tört ki, én pedig csatlakoztam hozzá.
-De én így is szeretlek Raven.- mondta.
-Én is szeretlek téged.- mondtam vissza.
-Itt vagyunk.- mondta izgatottan. Észre sem vettem, hogy az autó megált.
-Hát most vagy soha.- mondtam és kiszáltam az autóból.
Elősször Jace volt az aki bement.
-Jace te vagy az?- halottam anya hangját a konyhából.
-Igen, én vagyok.- kiáltotta vissza. Mosollyal felém fordult, a kezébe vette a kezem és megszorította.
-Nem azt montad, hogy amíg Ra- Uram isten.- jött be anya a nappaliba és ott meglátott engem.
-Naaash!!! Húzd már ide a beled!- kiáltott apának is. Apa futva jött le a lépcsőn és majdnem le is esett amikor meglátott.
-Raven! Kislányom úr isten.- jöttek oda hozzám és szorosan megöleltek.
-Hogy hogy itt vagy?- kérdezték.
-Hát... tünet mentes vagyok. Haza engedtek.- mondtam mosolyogva. Anya és apa elsírták magukat és megöleltek. Kicsit lebasztak azért, hogy hagytam őket hónapokon keresztül kínlódni az nélkül, hogy bármit is mondanák nekik. Azt mondták, hogy Ryder nincs otthon de majd később jön. Át jött a család többi része is, Eric-ék, Winter-ék stb. Mindenki nagyon boldog volt, hogy sikerült legyőznöm ezt a betegséget, de a legboldogabb úgy is én voltam.

Jace-el ez után már csak a nappaliban TV-ztünk, aztán egyszer csak nyílt az ajtó. Ryder esett be rajta, elég fáradtan.
-Szia Raven, helló Jace.- motyogta és ment is tovább a konyhába. Félúton megált és elkezdett motyogni. -Raven?- suttogta. -RAVEN!- fordult végre felém és azonnal az ölembe ugrott. Szó szerint. -Annyira hiányoztál Raven, azt hittem elveszítelek és aztán mi lenne velem? Hisz lassan lélegezni se tudok nélküled.- sírt a vállamba. Na de most... Ryder nem volt az a sírós fajta, így ez eléggé meglepett. Köré fontam a karjaim és még jobban magamhoz szorítottam. -Annyira örülök, hogy jól vagy. El sem tudod képzelni mennyire.- nyomott egy puszit az arcomra. Jace mosolyogva nézett minket, a szeme szeretetben úszott.

~~~

A percek teltek, a percekből órák lettek, az órákból napok, a napokból hetek és a hetekből végre valahára hónapok.
1 hónap otthon lét után végre visszaengedtek a suliba. A suliban senki sem sejt semmit, anyáék csináltattak a régi hajamból párokat, szóval nem lesz gond. Mielőtt még elkezdtem volna a kemót, anya azt mondta, hogy vágjuk le a hajam és abból csináltatunk párokat. Ha azt mondanám drága mulatság volt, nem hazudnék.
-Készen állsz a sulira?- suttogta a fülembe Jace. Bólintottam és lassan kikeltem az ágyból. Lassan elkészülődtünk és már úton is voltunk a suliba. Fogytam jó pár kilót így a ruhám kicsit lógtak rajtam. Amikor kiszáltunk a kocsiból a suliban, mindenki minket nézett. Lehajtottam a fejem, Jace a kezét a derekamra csúsztatta.

"Azt hallottam, hogy terhes volt, de elvetélt."
"Álítólag Jace börtönben volt és Raven pedig minden percét ott töltötte vele."
"Én úgy tudom, hogy csak simán nyaralni voltak."
"Szerintem Raven beteg volt, nézd mennyire le van fogyva."

És mentek a pletykák. Mindenki beszél az nélkül, hogy tudná mi az igazság.
Végre valahára odaértünk a szekrényemhez, Jace az oldalamot nem hagyta el soha.
-No csak, ki dugta ide a ronda pofáját.- oh ne már. Ott ált Candy, 12 centiméteres magassarkúban, pólóban ami éppen csak az ütközőit takarta, szoknyában ami alól éppen hogy csak nem lógott ki a szőrös p... hagyjuk. -Hagyd már el ezt a szégyent és légy az enyém Jace.- mondta neki.
-Húzz a picsába Candy. Életbe nem hagynám el őt, főleg nem valaki ilyen miatt mint aki te is vagy. Fogd már fel, hogy Raven az enyém én pedig az övé vagyok és soha a büdös életében NEM. LESZEK. A. TIÉD.- mondta Candy-nek Jace.
-Azért mert felcsináltad? Hát ne bassz már, még csak vigyázni sem tudod a gyerekre hiszen elvetélt.- nevetett fel. Tátott szájjal néztem rá. Hogy van bőr a pofáján.
-Szóval te terjeszted ezt! Te kurva! Te itt ezt terjesztetted rólam, amíg én a kórházban küzdöttem az életemért!- üvöltöttem rá. Lekaptam a párokát és el nevettem magam. -Látod ezt?! Ez egy paróka. És tudod miért hordok parókát? Mert kemóra jártam. És miért jártam kemóra? Mert kurvára rákos voltam! Nem gyereket vesztettem el, hanem majdnem az életemet. Ha nincs Ryder, aki a vért adta nekem és nincs Jace, aki addig nem hagyta el a kórházat amíg én teljesen egészségesen el nem mehettem onnan, akkor már rég nem lennék itt! Örültélt volna annak, ugye? Mi lenne ha végre a saját nyomorult életeddel foglalkoznál és nem egyfolytában rólam terjesztenéd a pletykákot?! Lófaszt sem tudsz rólam, nem ismersz, de a lényeg, hogy a pofád egyfolytában jár. Elegem van belőled.- köptem oda neki. A kis monólogom végére már egy kis kör közepén álltunk és mindenki szomorúsággal a szemében nézett engem.
-Sajnálom.- krákogta ki Candy és elfutott.

🌼🌼🌼