- Maggie! Megjöttem - kiáltottam, amint beértem a lakásába, de nem reagált. Beljebb mentem és a kis nappaliban a kanapén aludt. Néhány hajtincse az arcába lógott, amiket óvatosan a füle mögé tűrtem. Hosszan beszívta a levegőt, majd kifújta. A mellkasa egyenletesen hol megemelkedett, hol lesüllyedt. Órákig el tudtam volna nézni, ahogyan szája mosolyra húzódik, majd egy vonallá szélesedik és összeráncolja homlo... Várjunk csak?! Hirtelen elkezdett kapálózni és érthetetlenül beszélni. Majd egyszer csak felkiáltott és megfagyott bennem a vér.
- Gyűlöllek Tom! Hagyj békén!
és még ehhez hasonlók
- Soha többé ne keress! - Ne bánts!
Kővé dermedtem, úgyhogy egy ideig csak hallgattam, de muszáj volt felébresztenem. Így lassan elkezdtem szólongatni, amire nem reagált. Ezért először csak gyengéden megráztam a vállát, majd felemeltem és az ölembe húztam. Na ekkor tört meg a jég ugyanis nagy zihálás közepette kiesett a rémálomból.
- Jól van Maggie minden rendben - csitítottam. - Shhh itt vagyok nincs baj, csak álmodtál.
Rámnézett azokkal a gyönyörű zöld szemekkel és hirtelen átkarolta a nyakam. Pár percig így feküdtünk a kanapén, majd engedett a szorításon és két kezébe fogta az arcom.
- Tom, én annyira sajnálom, sajnálom, hogy teher vagyok neked. Sajnálom, hogy elaludtam és így kellett látnod - hadarta és esélyem sem volt közbeszólni. - Nem tudom mennyit hallottál...
- Darlin'... Tudom, hogy az amiket mondtál nem igaz, csak egy rossz álom volt, deeee - mosolyogtam rá pimaszul. - Ha el akarsz üldözni, akkor ez egy gyenge próbálkozás volt - kacsintottam, mire ő megütötte a vállam és felállt. Azzal a lendülettel pedig tüsszentett egy hatalmasat és visszaesett a karjaim közé. - Ahj Mags, hát mond meg, de őszintén, milyen mágnes van bennünk, hogy nem tudsz elengedni? - eresztettem el egy színpadias sóhajt.
- Fogd be Hiddleston - mondta szigorúan, de szája széle akarata ellenére is mosolyra húzódott. Ismét felpattant - mostmár több sikerrel - és kiviharzott a konyhába.
Elkeserítően gyönyörű. Nincs jobb szó erre. Szeretem? Nem ez más.
A kis kérdezz-felelek-magammal után kilépdeltem Maggiehez, aki épp a pizzatésztánkat nyújtotta ki. Csípője a rádióból szóló slágerre mozgott és hát én nem szoktam (dehogynem) rosszra gondolni, és én nem gondoltam most sem (dehogynem), de erre más férfiak azt mondanák, hogy aztakurva! Nem bírtam ki, így odaálltam mögé, megfogtam a derekát és én is ringatózni kezdtem. Először megremegett aztán szó nélkül hagyta, amin meg is lepődtem. Ma este éreztem rajta, hogy nem közömbös felém, de ez így sokkal több és jobb, mint amire számítottam.
A tésztát beleraktuk a pizzasütőbe és jöhettek a feltétek. Első soron a paradicsomszósz, amely láttán eszembejutott valami és mosolyra húztam a szám. Ki is használtam az alkalmat, hogy míg Mags elment zsepiért, addig én a paradicsomszószt felhasználva harci csíkokat húztam az arcomra. Mikor Maggie visszajött háttal álltam neki, majd hirtelen megpördültem. Szóhoz sem jutott, aztán olyasmi történt, amitől elakadt a lélegzetem. Hátra vetett fejjel nevetett, majd odajött hozzám és... konkrétan... szóval lecsókolta az arcomról a szószt. Ekkor jutott eszembe, hogy a számra kellett volna tenni, mint rúzs, de ezzel elkéstem.
- Ahj olyan bolond vagy Tom! Imádnivaló! - mondta ezt ő azzal az imádnivaló szájával. Teljesen megszédített ez a lány.
- Maggie Maggie, ha már ez imádnivaló - mondtam direkt kihangsúlyozva az utolsó szót. - Akkor várd ki a végét. De nem vállalok felelőségget, ha véletlenül tényleg mágnesek leszünk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
